Korábban valószínűleg nem is hallottál ezekről.
Amikor a férfidivatról van szó, sokan a klasszikus öltönyre, órára és nyakkendőre gondolnak. De alig 100 évvel ezelőtt a férfiak sokkal kifinomultabban tudták kifejezni magukat, olyan kiegészítőket viselve, amelyekre ma már szinte senki sem is emlékszik.
Ezek a tárgyak nemcsak a státuszt, az ízlést és az egyéniséget hangsúlyozták, hanem gyakran gyakorlati célt is szolgáltak. Járjunk utána, hogy pontosan milyen holmik díszítették a XX. század eleji úriemberek ruhatárát.
1. Nyakkendőgyűrű
Elsőre talán kicsit ízléstelennek és őrültnek tűnik, de ne ítélj elhamarkodottan, hiszen ez az igazi királyok divatja volt.
A nyakkendőgyűrűk az 1860-as években jöttek divatba a brit királyi családnak köszönhetően, és egészen az 1930-as évekig népszerűek maradtak.
Ezt a kiegészítőt különösen kedvelte VII. Edward brit király és fia, V. György. Gyakran viseltek ilyen ékszereket, és bizonyos gyűrűket a kedvenc nyakkendőikhez párosítottak.
A nyakkendőgyűrűk különböztek a hagyományos gyűrűktől, és kifejezetten a nyakkendő inghez történő rögzítésére készültek. Kisebb pecsétekre hasonlítottak, speciális rögzítőelemekkel. Némelyikük bonyolult dizájnnal rendelkezett, díszítették őket, és brossra emlékeztettek.
Az idő múlásával azonban ezeket a gyűrűket felváltották a praktikusabb nyakkendőtűk, így a gyűrűk ritkaságszámba mentek.
Ma ez a kiegészítő nem tűnt el teljesen – Japánban még mindig előfordul, ahol idősebb férfiak viselik néha, a hagyományok megőrzése érdekében.
2. Aszkot- és nyakkendőtű
Eredetileg a formális, hétköznapi férfi öltözethez a tű elengedhetetlen volt az aszkot (nyakkendősál) rögzítéséhez, de később a férfiak elkezdték használni a klasszikus nyakkendőkhöz is.
Általában aranyból készültek ezek a tűk, mivel az aszkotot kizárólag gazdag férfiak viselték. Bár néha ezüstből és gyöngyházból is készültek (Oroszországban a XVIII–XIX. században a gyöngyházat „tengerentúli csodának” tartották, és olyan nagyra tartották, mint a drágaköveket).
A XIX–XX. századi férfi divatlapokban ezek a tűk kerek és körte alakú formában is megjelentek, néha különböző díszítésekkel a tetejükön (akár állatfejeket ábrázoló figurákkal is; lovakkal, madarakkal, oroszlánokkal stb.).
3. Nyakkendőlánc
A nyakkendőtű elődje.
A XIX. század elején a híres tervezők elkezdtek feltűnő ékszereket készíteni az úriemberek számára. 1837-ben megalapították a híres Tiffany and Co. ékszerházat, 1893-ban a Kutchinsky-t, 1906-ban pedig a Van Cleef and Arpels-t.
Igen, ezek a cégek elsősorban férfiaknak szánt luxusékszerek gyártására összpontosítottak, nem pedig nőkre, kezdetben pedig bonyolultan díszített vagy kövekkel kirakott mandzsettagombokat és arany nyakkendőláncokat készítettek.
A nyakkendőláncokat, amelyeket a nyakkendő ing elejéhez történő rögzítésére használtak, arra tervezték, hogy garantálják a nyakkendő egyenesen lógását. Ezek meglehetősen szokatlan kiegészítők voltak, amelyeket a XX. században felváltottak a klasszikus nyakkendőtűk.
4. Inggallérlánc
Az inggallérláncok, mint sok más ékszer, idővel túlságosan hivalkodónak és rikítónak számítottak, ami a népszerűségük elvesztéséhez vezetett.
Képzeld el: az inggallért arany vagy ezüst lánccal díszíteni! A XIX. századtól egészen a XX. század elejéig azonban ez teljesen rendben volt, és az ilyen kiegészítők keresettek voltak a tehetős férfiak körében.
Az első világháború után a társadalom a hasonló luxust a rossz ízlés jelének tekintette, ami miatt az ilyen ékszerek nem voltak illendőek.
Az inggallérláncok épp ezért fokozatosan kimentek a divatból, átadva helyüket az inggallértűknek, amelyek a XX. század végéig népszerűek maradtak.
5. Ingujj-szorító lánc
A XIX. században a tömeggyártású férfi ingeket szabványos szabásminták alapján készítették, ezért sok férfinak nem volt megfelelő az ujjak hossza. Csak a tehetős férfiak engedhették meg maguknak a szabó szolgáltatásait, hogy ruháikat egyedi méretre igazítsák.
Az ingujj-szorító láncok egyszerű és praktikus megoldást jelentettek erre a problémára. Lehetővé tették az ujjak hosszának beállítását, ami különösen hasznos volt az irodai dolgozók számára, akik meg akarták védeni ingük mandzsettáját a tintától vagy a szennyeződéstől.
Idővel az ingujj-szorítók nemcsak praktikusak, hanem stílusos kiegészítők is lettek. Még a tehetős férfiak is elkezdték használni őket kifinomult aranyláncok formájában, amelyek elegáns hangsúlyt adtak az üzleti megjelenéshez. Különösen hatásosak voltak, amikor az úriember levette a zakóját, felfedve magán ennek az apró részletnek az eleganciáját.
6. Fogpiszkáló tartó
Nemcsak a luxusvacsora egy drága étteremben volt s módja annak, hogy valaki kifejezze a társadalmi helyzetét, hanem az étkezés befejezése egy speciális, luxus fogpiszkáló tartóban elhelyezett fogpiszkálóval is ugyanúgy demonstrálta, hogy az úriember a felső osztályhoz tartozik.
Biztosan sokan közületek nem is gondolták volna, hogy a kiegészítők és a fogpiszkálók világa bármilyen módon is összefügghet.
A XVIII. századtól a XX. század elejéig azonban a speciális fogpiszkáló tartók jelentős szerepet játszottak bármely férfi státuszának demonstrálásában. Az ilyen kiegészítőket nemesfémekből készítették, és gyakran kövekkel díszítették, hogy hangsúlyozzák tulajdonosuk gazdagságát.
Természetesen a fogak piszkálása nyilvánosan illetlenségnek számított. Egy 1889-es etikettkönyvben megjegyezték, hogy a férfinak fogpiszkáló használata közben el kell takarnia a száját a kezével, hogy nehogy rossz színben tűntesse fel magát.
A fogpiszkáló tartókat nyakláncon hordták, óraláncokhoz rögzítették, vagy speciális tokokban tárolták. Némelyikük beépített, éles fémvéggel rendelkezett, amelyek teljesen helyettesítették a hagyományos fa fogpiszkálókat. Az ilyen kiegészítők egyszerre voltak praktikusak és státuszszimbólumok akkoriban.
7. Monokli tok
A monokli a XIX. században az arisztokrácia és a gazdagság szimbólumának számított. A szemüreg méretéhez egyedileg igazítva, csak a tehetős emberek számára volt elérhető.
Hogy a monokli ne sérüljön, speciális tokokat készítettek kihúzható láncokkal és selyembéléssel. Ezek a tokok igazi műalkotások voltak, és a monokli megőrzésére használták őket. Ma már csak múzeumokban vagy vintage divat szerelmeseinek gyűjteményeiben találkozhatunk velük.
