A hollywoodi csillogás és a filmvászon varázsa mögött olykor megrázó tragédiák húzódnak. Nézzük meg hét olyan színész és színésznő történetét, akiknek az élete tragikus hirtelenséggel, közvetlenül a forgatáson ért véget.

Előtted egy traktor, mögötted egyre hosszabb sor, az út mellett pedig ott virít az „Előzni tilos” tábla. A sebességmérő alig mozdul, a türelmed annál gyorsabban fogy.

Hallottál már a japán mukoszekikről? Mivel ez egy szigorúan belpolitikai-társadalmi probléma, a világ sokkal kevesebbet tud róluk, mint például a szobájukba zárkózó hikikomorikról, pedig a jelenség legalább ennyire megdöbbentő.

Oroszország térképén léteznek olyan helyek, amelyek hivatalosan nem is léteznek. Nem szerepelnek az útikönyvekben, nem találhatók meg a nyilvános navigációs alkalmazásokban, a belépéshez pedig külön engedély szükséges. Ezek a zárt közigazgatási területek, vagy ahogyan gyakran nevezik őket: a „titkos városok”.

Ki ne csodálta volna már a hatalmas harci robotok erejét, amint csikorogva és dübörögve lépkednek a romba dőlt városokban? A vagány, futurisztikus dizájn mögött azonban a filmvásznon gyakran igazi logikai rémálom lapul a tudomány, a mérnöki munka és a józan ész szempontjából.

Észrevetted már? A hajléktalanok között szinte alig látni kopasz embert. Sőt, a zord körülmények ellenére a fedél nélkül élők haja gyakran sűrűbbnek tűnik, mint sok sikeres, tehetős üzletemberé. Vajon mi állhat a furcsa jelenség hátterében?

Történetünk 1828. május 26-án kezdődik Nürnbergben. Egy helyi cipész, Georg Weickmann egy rendkívül különös fiatalemberre lett figyelmes a város utcáin.

A Mars meghódítása az emberiség egyik legnagyobb álma. Biztosan láttál már lenyűgöző sci-fiket a témában, ahol a Vörös Bolygó kolonizálása varázslatos kalandnak tűnik. A valóságban azonban van egy hatalmas bökkenő: a Marson egyszerűen nincs mit belélegezni.

Az autós világban is megvannak a maguk sztárjai, az igazi „menő verdák”, amelyekért rajongani szokás, amelyeket megcsodálunk, poszterként a falra akasztunk, vagy beállítunk háttérképnek az irodai gépünkön.

Őszintén bevallom, mielőtt elkezdtem volna megismerni Uruguayt, számomra csupán „az a kis ország Argentína és Brazília között” volt. Tudod, hogy szokott ez lenni: mindenki hallotta már a nevet, de alig akad valaki, aki bármi konkrétat tudna mondani róla.

Alig harminc évvel ezelőtt egy 45 éves, egyedülálló nő még gyakran kiváltotta a környezete sajnálatát. A rokonok mindenáron megpróbálták összehozni valakivel, a barátnők azt hajtogatták, hogy ne szalassza el az utolsó esélyt, a szomszédok pedig a hátuk mögött suttogtak azon értetlenkedve, miért van még mindig egyedül.

A szépség, a státusz és az ápoltság könnyen megteremtheti az „érinthetetlen nő” hatását. Kívülről úgy tűnhet, hogy ha minden drága és kifogástalan, a férfinak nincs más dolga, mint csodálni őt és elviselni bármilyen furcsaságát.