A válasz amúgy a csomagolásán van.
Magyarország egy lenyűgöző ország, ahol az emberek mindent képesek hozzáigazítani mindenhez, és ha valami nem illeszkedik valamihez az erőfeszítés ellenére, akkor egyszerűen szigetelőszalaggal rögzítik.
Néhány évvel ezelőtt hallottam egy érdekes történetet, amit muszáj elmesélnem. Egy budapesti fiatal pár kapott egy lakást - a szülők úgy döntöttek, hogy a külvárosba költöznek, a "gyerekeknek" pedig odaadják a kétszobás lakást. Természetesen a régi dizájn nem tetszett a "gyerekeknek", így a beköltözésüket felújítással ünnepelték.
A konyhában kezdték, és az első, amit tettek, hogy leverték a csempét. Naiv módon másfél óráig szedték le az első csempét. A másodikat még tovább - a kerámia darabokban, a fal részeivel együtt jött le. A harmadik csempénél feladták és profi szakembereket hívtak. Ők valamivel kevesebb mint egy óra alatt levették a negyedik csempét.
Amikor nagy nehezen mindegyik lejött, a gyerekek úgy döntöttek, felhívják a szüleiket a következő kérdéssel:
- Mivel ragasztottátok a csempét?
Kiderült, hogy még a szovjet időszakban, az apának egy ismerőse révén, szó szerint a kerítésen át, egy lezárt gyárban töltöttek meg neki egy háromliteres üveget ragasztóval. Ezzel ragasztották a csempét. A ragasztó egy kompozit anyagnak bizonyult, amivel állítólag a helikopterek szénszálas lapátjait szokták ragasztani.
Őszintén szólva, nem tudom, hogy ez a történet igaz-e vagy sem, de a teflon szalaggal is ugyanez történt. Az a helyzet, hogy a teflon szalag egy olyan vegyi anyagból készül, amelyet a fehér köpenyes emberek nyelvén politetrafluor-etilénnek neveznek.
Ez egy nagyon érdekes anyag. Már csak azért is, mert először kísérleti tankcsapágyakat, majd gázkészülékekhez készült speciális tömítéseket készítettek belőle, majd ez a csoda kiszabadult a lezárt laboratóriumokból, és bekerült az európai vízvezeték-szerelők arzenáljába.
A 90-es években a teflon szalag áttörést jelentett. Sok vidéki vízvezeték-szerelő cég büszkén írta a hirdetéseiben: "Csak műanyag csövek és teflon szalag". A megrendelők tömege garantált volt.
Még ma is sokan használják ezt a fehér szalagot a menetes csatlakozások tömítésére, ahol csak lehet. Nemcsak Magyarországon, de Európában is.
Van azonban egy ország, amely hivatalosan nem alkalmazza a teflon szalagot a lakóházakban.
Ez Németország (és részben Finnország).
Európában az utóbbi időben mindenki rákapott az ökológiára, a környezetvédelemre, beleértve a lakóhelyiségeket is. Németországban egy nagyon szigorú ökológiai szabvány van érvényben az építőanyagokra, amelyeket lakóhelyiségekben lehet használni.
Ez a szabvány a "Kék Angyal" nevet viseli.
Ez a szabvány tiltja a lakóhelyiségekben bármilyen olyan anyag használatát, ami bármilyen, akár a legkisebb mértékű kárt is okozhat az emberi egészségben, vagy potenciálisan kárt okozhat.
A teflon szalag pedig képes erre. Mint már említettem, a teflon szalag összetevője a politetrafluor-etilén.
200 Celsius fok felett a teflon perfluorizobutylént kezd kiválasztani a szerkezetéből, ami körülbelül tízszer mérgezőbb a foszgénnél. Ez azt jelenti, hogy az ember garantáltan távozik a másvilágra.
200 fokig ennek a gáznak a kibocsátása minimális. De ez a minimális mennyiség is elegendő volt a német hatóságok számára ahhoz, hogy ne adják meg a teflon szalagnak a "Kék Angyal" minősítést. Ezért a német vízvezeték-szerelők... általában valamilyen szilikon anyagot használnak helyette.
A finnek a teflon szalagot csak a vízellátásra korlátozták, minden más területen nincs korlátozás.
Ennek oka, hogy a teflon szalag körülbelül 17-20% kenőanyagot (vazelinolaj) tartalmaz, ezért a vízmintavétel során az újonnan épült házakban, ahol a vízvezetéket teflonszalaggal szerelték fel, gyakran kimutatható a vízben minimális mennyiségű olaj, ami nem megengedett.
Összességében egyébként elmondható, hogy szinte egész Európa szépen lassan áttér a speciális rögzítőanyagokra a lakóhelyiségek vízvezetékeinek szerelésekor.
