A tudósok kiderítették, hogy Mózes hogyan volt képes 3500 évvel ezelőtt "szétválasztani" a Vörös-tengert, hogy az Egyiptomból távozó zsidók át tudjanak kelni a keletkezett folyosón.
A kutatók azt állítják, hogy "ehhez a bravúrhoz nem volt szükség isteni beavatkozásra sem" - írja a Daily Mail kiadvány.
Az Ószövetségben van leírva az az epizód, amely elmeséli, hogyan vált ketté a Vörös-tenger a zsidók előtt, Mózes vezetésével. Azonban ez nem csoda volt: a tudósok szerint az egyedülálló jelenség oka a zord időjárási viszonyok és a geológiai környezet.
A számítógépes modellezés kimutatta, hogy a megfelelő irányból fújó, óránként 100 kilométeres sebességű szél képes egy öt kilométer széles átjárót nyitni a tengerben. Amikor pedig a szél elcsendesedik, a víz cunami sebességével folyik vissza a helyére.
,,És az ÚR egész éjjel erős keleti széllel visszaverte a tengert, és szárazzá változtatta." - mondja a Biblia.
Úgy tartják, hogy a tenger az Akabai-öbölben vált ketté Mózes előtt - ami a Vörös-tenger legszélesebb és legmélyebb pontja. Itt a mélység eléri a 900 métert. Azonban a tudósok állítják, hogy ez itt lehetetlen. Ők inkább egy másik helyre mutatnak rá - a Szuezi-öböl északi részére, ahol a mélység átlagosan 20-30 méter, az alja pedig viszonylag egyenletes.
Ahogy a kutatók állítják, a Szuezi-öbölben száraz lábbal történő átkelés nem csupán elméletben volt lehetséges - ilyen esetek a történelemben is dokumentáltak. Például 1789-ben Napóleon Bonaparte egy kis katonacsoportot vezetett lóháton át a Szuezi-öblön keresztül apály idején. Erről Louis-Antoine Fauvelet de Bourrienne, Napóleon személyi titkára írt.
Dr. Bruce Parker, az Országos Óceán- és Légkörkutató Hivatal korábbi vezető tudományos munkatársa megjegyzi, hogy Mózes ismerhette az ezen a tengeri területen előforduló ár- és apály jelenségeket.
"Amikor egy erős szél egész nap déli irányból, az öböl torkolatától fúj, a víz a Vörös-tenger felé vonul vissza, feltárva a tengerfeneket" - mondta Natan Paldor oceanográfia professzor a Jeruzsálemi Egyetemről.
Számításai szerint az izraeliták kivonulásához vezető út megnyitásához elegendő volt egy 65-70 kilométeres óránkénti sebességű szél.
Bár az Ószövetség szerint a szél keletről, nem pedig északról fújt, Paldor professzor állítja, hogy az eredeti héber leírás "rauh kadim" kifejezést használja, ami "északkeleti"-ként is fordítható.
