Ezek a bibliai szavak furcsán hangozhatnak minden modern ember számára. Miért kellene odatartanod a bal arcodat is, miután megütötték a jobbot?
Ezt a nem egyértelmű parancsolatot Máté és Lukács evangéliumában is megtalálhatod.
"Én pedig azt mondom nektek, hogy ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem annak, aki arcul üt jobb felől, tartsd oda másik arcodat is." (Máté 5:39)
"Ha arcul üt valaki, tartsd neki oda a másik arcodat is. Annak, aki elveszi köntösödet, add oda a ruhádat is." (Lukács 6:29)
Sokan úgy gondolják, hogy Jézus, amikor ezt a parancsolatot adta, mind a bántalmazó, mind a bántalmazott számára hasznosnak látta. Az utóbbinak nagylelkűséggel és alázattal kellene viszonyulnia a helyzethez. A bántalmazót pedig megszégyenítené, ha másodszor is megütné az illetőt. Így képletes formában fejeződik ki a parancsolat: a gonoszra ne gonoszsággal, hanem jósággal válaszolj.
Itt érdemes megemlíteni Péter apostol első levelét, amelyben szó szerint a következő áll:
"A gonosznak ne állj ellene gonoszsággal, de a gonosznak soha ne engedelmeskedj."
Valóban, a sérelmek és gyalázkodások kitartó elviselése egyfajta győzelem. Ezzel kapcsolatban érdemes felidézni a szentek történeteit, akiket kegyetlenül kínoztak.
Tehát a másik arc odatartásával az ember nemcsak bátran viseli el a szenvedést, hanem növeli is azt. Ezenkívül egyes teológusok egyenesen azt mondják, hogy Jézus Krisztus még jobbá teszi a szenvedő életét, ha az meg tudja őrizni az alázatot a szívében, hiszen:
"Az Úr a saját dicsőségének növelése érdekében odatartotta arcát az ütéseknek, és hátát az ostorcsapásoknak."
Ez pedig utalás Ézsaiás próféta könyvére:
"Hátamat odaadtam a verőknek, orcámat a szakálltépőknek; arcomat nem rejtettem el a gyalázás és a köpdösés elől." (Ézsaiás 50:6)
Így a Megváltó arra hív, hogy tűrjük el a megaláztatást, mintegy eltörölve a megtorlás törvényét, hiszen a keresztényeknek felül kell emelkedniük a bántalmazóikon. Krisztus maga is szelíd volt, és arra hívott mindenkit, hogy tanuljanak tőle (Máté 11:29).
A hegyi beszédben arra ösztönözte tanítványait, hogy törekedjenek az istenihez hasonló szentségre: "Legyetek tehát tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes!" (Máté 5:48), és rámutatott azokra az erényekre, amelyek képessé teszik az embert az igazi boldogság elérésére.
Az Úr tanítása ellentétben állt az ószövetségi tudatban gyökerező erkölcsi eszményekkel. Emlékszünk, hogy az Ószövetség idején a bosszút úgy korlátozták, hogy a megtorlásnak meg kellett egyeznie az okozott kárral: "Törésért törést, szemet szemért, fogat fogért." (Lev. 24:20)
Az új törvény viszont nem a külső, hanem a belső ember átalakulására irányította a figyelmet. Most pedig forduljunk ahhoz az eseményhez, amely Jézus Krisztus életének utolsó óráiban történt Annás főpap kihallgatásán (a leírást János evangéliumában találjuk).
Az Úr főpapnak adott válasza felháborította az egyik szolgát, aki arcul ütötte Krisztust. Hogyan reagált a Megváltó, aki korábban arra szólította fel tanítványait, hogy tartsák oda a másik arcukat, és ne álljanak ellen a gonosznak? Az alázatos és megalázó hallgatás helyett azt látjuk, hogy tiltakozik:
"Jézus így felelt neki: Ha rosszat mondtam, bizonyítsd be, hogy rossz volt; ha pedig jót, miért ütsz engem?" (János 18:23)
Fontos megjegyezni, hogy a parancsolat helyes megértéséhez tudni kell, hogy az ókori zsidó államban létezett egy különleges szokás, amely lehetővé tette, hogy valaki kifejezze a megvetését egy másik ember iránt.
A megvetés legmagasabb fokú kifejezése akkoriban az volt, hogy az egyik arcra tenyérrel, majd a másik arcra a tenyér hátsó részével ütöttek.
Ha valaki bűnös és méltó a nyilvánosan kifejezett megvetésre, és egyetért a vádakkal, akkor alázatosan oda kell tartania az egyik, majd a másik arcát. Így az illető kimutatja, hogy elismeri bűnösségét, és engedelmesen elfogadja ezt a megalázó eljárást. Ha viszont valaki nem bűnös, akkor nem szabad odatartania a másik arcát, hanem be kell bizonyítania az ártatlanságát.
