Általánosan elmondható, hogy az emberiség történelmében a férfiak legtöbbször harcoltak, a nők pedig a családdal foglalkoztak és otthon várták a védelmezőjüket.
Tudom persze, hogy a történelem során voltak olyan amazonok, akik rendesen odacsaptak az ellenségeiknek. És azt se felejtsük el, hogy bár a mi nőink a legszebbek és legkarcsúbbak, de ha fegyvert (például egy serpenyőt vagy papucsot) ragadnak a kezükbe, akkor jobb, ha mindenki menekül előlük a házban.
De mindez persze csak később alakult ki, régen mégiscsak a férfiak harcoltak, a nők pedig vártak. Néha sokáig vártak. Nagyon-nagyon sokáig. És amíg ők vártak, bármi megtörténhetett, az élet már csak egy ilyen érdekes dolog, mint a régi viccben:
Oroszlánszívű Richárd hírt kapott, mely szerint: "Királyunk, gratulálunk, megszületett az örökösöd!" Az arcán egyetlen férfi könnycsepp futott végig, hiszen már hetedik esztendeje az arabok fogságában sínylődött.
Amikor egy férfi hazatért, még ennél érdekesebb dolgok is előfordulhattak. Az ilyen esetek után a szerető férj, a családfő, a háborúból visszatért katona joggal kérdezhette:
Asszony, ööö, segíts már! Mikor elmentem, mintha három gyerekünk lett volna, akkor most miért van nyolc?
Hogyan bizonyíthatta be a feleség a hűségét a harcosának, a szeretett férfinak? Hát nyilván nem közösségi oldalakon való státuszfrissítéssel, mint például: "Férjem van és várom!". Sajnos sem Rómában, sem a viktoriánus Angliában, de még az amerikai polgárháború idején sem léteztek ilyenek.
Nos, a viktoriánus hölgyek, a római matrónák, sőt a nagy perzsa harcosok feleségei is rendelkeztek egy különleges tárggyal, mellyel bizonyíthatták a hazatérő férjüknek, hogy szerették őket, várták őket, és félrelépésről szó sem lehetett... az az öt hirtelen felbukkant gyerek meg... hát, csak úgy maguktól pottyantak ide valahonnan.
Mi lehetett vajon ez a tárgy?
Az interneten, néhány weboldalon láthattál már ilyen hosszúkás, gyönyörűen díszített üvegedényeket:
És a szövegben mindig azt állították, hogy ezek könnygyűjtő edények. Azt mondják, hogy amikor az asszony sírt a tőle távol harcoló férje után, összegyűjtötte a könnyeit, és amikor a férfi hazatért, felmutatta neki, mint a hűsége bizonyítékát.
Ha az edény tele volt, akkor a férj mindent megbocsátott – látta, hogy a felesége mennyit sírt a távolléte miatt. Ha pedig a katona nem tért vissza, akkor a gyászoló özvegynek a könnygyűjtő edény tartalmát a meghalt férj sírjára kellett öntenie.
Milyen szép történet ez a hűségről, nem?
Csak az a baj, hogy sajnos teljes badarság!
Valójában a viktoriánus hölgyek nem süllyedtek le ilyen idiótaságokig. Mindent sokkal egyszerűbben csináltak. A hagyomány szerint, ha egy nő várta haza a háborúzó férjét, akkor szürke vagy sötét ruhát kellett viselnie. Nyilvánosan gyászolnia kellett, és mindig szürke zsebkendővel kellett törölgetnie a szeme sarkát. Ha pedig a férj meghalt, akkor a ruha teljesen fekete lett, és a zsebkendőnek is ilyen színűnek kellett lennie.
Ha a férj hazatért a háborúból, a feleség neki ajándékozta a "megviselt zsebkendőt", annak jelképeként, hogy mennyire várta őt. A katonának meg kellett őriznie ezt a zsebkendőt a szeretet jelképeként (és persze beugorhatott a szomszédokhoz is egy udvariassági látogatásra, hogy ők is tanúsíthassák a felesége viselkedését).
És mi a helyzet akkor a könnygyűjtő edényekkel?
A helyzet az, hogy azok nem könnygyűjtő edények!
Ezek a hosszúkás üvegfiolák kétféle méretben léteztek: hosszabbak és rövidebbek. A hosszabbak egynapos parfümös üvegek voltak, amelyeket a viktoriánus hölgyek hihetetlen mennyiségben használtak, mivel nagyon ritkán fürödtek.
A rövidebbek még érdekesebbek voltak:
Ezek ugyanis illatszertartók voltak, amelyekben speciális illatú sót tároltak. Akkoriban a hölgyek nagyon is hisztérikusak voltak: bármilyen üzenet, váratlan esemény vagy levél kibillenthette őket a lelki egyensúlyukból. Az etikett megkövetelte, hogy időről időre elájuljanak, és azért, hogy visszanyerjék normális állapotukat, ilyen sós illatszertartókat használtak.
Elég volt egy ilyet az orrukhoz tartani, és a bágyadt hölgy máris felélénkült. Néha só helyett ecetet használtak, és ezeket az üvegcséket... soha nem találnád ki, hogy minek hívták!
VINIGRETTEKNEK!
Egyébként ezeket is elképesztő mennyiségben használták. Amikor a katona hazatért, általában az a látvány fogadta, hogy a felesége hálószobája mindenhol tele van ezekkel a vinigrette illatszertartókkal.
Régen sok őrült dolog történt.
