Ha szereted a különleges alakú köveket, akkor ez a nyaklánc biztosan tetszeni fog neked.
A brit királynő számára készült, de sem maga Teck Mária, sem utódai nem viselték soha ezt a remekművet. II. Erzsébet szerint az ékszer annyira csodálatos volt, hogy a ruhatárában nem akadt hozzá elég fényűző ruha.
A Timur-nyaklánc történetét a központi kővel kezdem, amelyről az ékszer ezt a különleges nevet kapta. Ez egy egyedülálló, 352,5 karátos spinell. Egyik első tulajdonosa a nagy hódító, Timur Lenk volt, majd a kő az utódai között öröklődött tovább. Néhányuk neve a kristályba van vésve, ami kétségtelenül növeli az értékét.
Több évszázadon keresztül a kő egyik kincstárból a másikba vándorolt, perzsa sahok és mogul császárok birtokolták, tucatnyi véres háborút élt át, és tanúja volt birodalmak összeomlásának és újjászületésének.
1851 őszén a spinell először került Nagy-Britanniába. Bemutatták a Világkiállításon az Indiai teremben, majd az esemény végeztével a csodálatos kőgyűjteményt (beleértve a Timur-kristályt is) a királynőnek ajándékozták, a Kelet-indiai Társaság vezetőjének elismerése jeléül.
A királynő nagyon elégedett volt az ajándékkal, és leveleiben lelkendezve írt a kőről. A spinell kevesebb mint két évig maradt foglalat nélkül; de 1853-ban a Garrard cég készített hozzá egy lenyűgöző, keleti stílusú nyakláncot.
Alapjául arany szolgált, amelyet nagyméretű gyémántokkal díszítettek. A központi elem a Timur-kő volt, páratlanul tiszta kristályokkal körülvéve. Mellette két, hasonlóan különleges formájú rubin kapott helyet, és egy hasonló kristály díszítette a kapcsot is. Mind a négy követ elegáns briliáns függőkkel egészítették ki.
Két hónappal később a Garrard mesterei módosítani kezdték a nyaklánc kinézetét. Elsősorban a Timur-kő foglalatát cserélték le: most már levehetővé tették, hogy brossként is viselhető legyen. A helyét a Koh-i-Noor gyémánt foglalhatta el. Biztos vagyok benne, hogy az ékszer ebben a formában is több mint lenyűgözően mutatott.
A további módosítások Mária királynő személyes kezdeményezésére történtek. 1858-ban a középen elhelyezkedő három gyémánt függőt levehetővé tették. Kettőt fülbevalóként használtak, a harmadik pedig elegáns medállá alakult. Ezzel az átalakítások véget értek.
Sajnos, az ékszer szépsége és a mesterek művészi munkája ellenére a királynő egyszer sem viselte azt. Hogy mi volt ennek az oka, arra csak következtethetünk. Valószínűleg a döntést befolyásolta a kő gazdag múltja, az, hogy olyan nagy személyiségekhez és több birodalom történetéhez kötődött. Nem lehetett könnyű viselni a nagy Timur Lenk, Dzsahángír császár és más uralkodók létezésének kézzelfogható bizonyítékát.
Erzsébet királynő gyakran nyíltan csodálta a Timur-kő szépségét és a nyakláncot megalkotó ötvösök munkáját, de követte nagyanyja hagyományát, és ő sem viselte a nyakláncot. Egyrészt az indítékaik teljesen érthetőek, másrészt azonban helytelen dolog elzárva tartani egy ilyen szépséget.
