Egy festmény, ami miatt a művészettörténészek a mai napig vitatkoznak.
A milánói Pinacoteca di Brera múzeumban őrzött "A halott Krisztus siratása" című festmény nemcsak az itáliai festő, Andrea Mantegna leghíresebb alkotása, de a világ egyik legkülönlegesebb festménye is egyben.
A "Krisztus siratása" című festmény témája meglehetősen hagyományos az európai vallásos festészetben. Krisztus teste egy márványlapon nyugszik (az úgynevezett Kenetkőn). Bal oldalon Szűz Mária és János apostol profilja látható. A bal felső sarokban egy másik arc részlete is kivehető. Valószínűleg Mária Magdaléna az - erre utal Krisztus feje mellett álló mirhaedény is.
A festmény mentes a pátosztól és a túlzó érzelmektől. A gyászolók sötét és komor arcai "levágódnak" a vászon szélén: csak az összeszorított ujjakat és a bánattól összeszorított szájakat látjuk.
A festmény hírnevét a szokatlan kompozíciós-térbeli megoldás hozta meg. A kövön fekvő Krisztus testét erős rövidülésben ábrázolja a festő: nem párhuzamosan, hanem merőlegesen a képsíkra. Egy ilyen megoldás merészsége és bonyolultsága váratlan volt a kvatrocento (korai reneszánsz) művészetében.
Ez a megoldás lehetővé teszi a néző számára, hogy egyszerre lássa a halott Krisztus arcát és a lábán lévő sebeket. Ugyanakkor meg kell jegyezni egy dolgot: a rövidülésből adódó torzulásokat az inverz perspektíva segítségével semlegesítette a festő, a fej mérete nem csökken a lábfejhez képest (a lábfejeket szándékosan kicsinyítette, a fejet pedig megnagyobbította).
A Jézus arcán lévő kifejezés a kompozíció középpontja: úgy tűnik, mintha nem halott lenne, hanem csak mély álomba merült volna.
A mester nem véletlenül választotta az inverz perspektívát: ha Mantegna a lábfejek és a fej közötti valós arányt akarta volna visszaadni, akkor a lábak foglalták volna el a vászon fő helyét, ami akadályozta volna Krisztus fejének megjelenítését.
Ez azt bizonyítja, hogy a perspektívával való kísérletezés nem öncélú, hanem egy összetett művészi feladat megoldásának eszköze.
A halott Krisztust naturalisztikusan ábrázolja: a test és a sebek anyaginak, térbelinek tűnnek, mintha egy szobor állna előttünk. A szinte monokróm színvilág nemcsak az élettelen test sápadtságát adja vissza, hanem mintha Krisztust a hideg kő szerves részévé tenné, amelyen nyugszik.
Krisztus alakjának értelmezésében Mantegna nem mutatja meg a természetfelettit és a transzcendentálisat...
A művész halála után talált grafikai munkák között a kutatók felfigyeltek egy tollal rajzolt "Beteg ifjú" című rajzra. Kompozíciójában ez a rajz nagyon hasonlít a "Halott Krisztus"-hoz, és valószínűleg ez volt a fő mű vázlata.
A festményt a művész halála után fedezték fel a műhelyében, és valószínűleg a temetésén használták, ahogy az gyakran megesett az ilyen alkotásokkal. Később azonban a művet eladták, hogy Mantegna adósságait törlesszék. A festményt később Sigismondo Gonzaga bíboros vásárolta meg, és 1824-ben került a milánói Pinacoteca di Brera gyűjteményébe.
