Ezek a festmények még mai szemmel nézve is elég felkavaróak.
1765-ben a 24 éves protestáns lelkész, Johann Füssli, miután hatalmas ellenségei elől menekülve elhagyta Svájcot, Londonban találta magát pénz, kapcsolatok és bármiféle jövőbeli tervek nélkül.
Hogy valahogy megéljen, Henry Fuseli (a nevét angol módra változtatta) kis akvarelleket kezdett festeni ókori történelmi és mitológiai témákban, és ezeket antikváriumokon keresztül árulta.
Fuseli szokatlan, sötét és misztikus nézőpontja a már unalomig ismert antik és irodalmi témákra váratlanul nagyon megtetszett a gazdag angoloknak.
Fuseli meghívásokat kapott előkelő házakba. Egyik ilyen alkalommal ismerkedett meg a Királyi Művészeti Akadémia elnökével, Joshua Reynolds festővel.
Reynolds nemcsak hogy nagyra értékelte a szökött lelkész tehetségét, de festészeti órákat is adott neki, sőt, további ügyfeleknek is ajánlotta.
A kezdő művész, miután megérezte a sikert, a kis akvarellekről áttért a nagy vásznakra.
Az új területen Henry Fuselire szédületes siker várt: a brit arisztokrata férfiaknak nagyon tetszettek a művész sötét és baljóslatú, de egyértelműen érzéki tónusú festményei.
Ugyanakkor ismertek voltak olyan esetek is, amikor az előkelő hölgyek Fuseli képeinek láttán nemes egyszerűséggel elájultak. Ez persze csak tovább fokozta a művész hírnevét.
Ebben az időszakban Henry Fuselinak buzgó rajongói is akadtak. Mary Wollstonecraft írónő például szó szerint üldözte a művészt.
Az írónő úgy vélte, hogy Fuselinak feltétlenül meg kell hódítania Párizst, és felajánlotta, hogy fizeti a franciaországi utazást (természetesen a saját társaságáért cserébe).
Fuseli valahogy sikerült leráznia a kitartó rajongót, sőt, még azt is mondta: "Utálom az okos nőket. Csak bajt okoznak."
1788-ban Fuseli feleségül vette az elszegényedett nemesi családból származó Sophia Rawlinst, és ugyanebben az évben felvették a Királyi Művészeti Akadémiára.
A művész és felesége kapcsolata nem volt felhőtlen. Számos bizonyíték van arra, hogy a házaspár állandóan veszekedett, sőt, verekedett is.
Henry Fuseli adminisztratív karrierjének csúcsa az volt, amikor kinevezték a Királyi Művészeti Akadémia festészeti professzorává (ez a cím igen tekintélyes jövedelemmel járt).
Henry Fuseli jómódban és megbecsülésben halt meg londoni otthonában 1825-ben, 84 éves korában.
A művészt a londoni Szent Pál-székesegyház kriptájában temették el, más híres angolok mellett.
A XIX. század közepére azonban Henry Fuselit teljesen elfelejtették.
A XVIII. században az éleslátású Johann Wolfgang Goethe "önmaga paródiájának" nevezte Fuselit, és még azt is írta róla, hogy: "Mint művész, kielégítetlenül hagyja a nézőt…"
A XX. században azonban Fuseli fokozatosan visszanyerte korábbi hírnevét. Napjainkban ezt a művészt sötét és fantasztikus képei miatt Salvador Dalí és más szürrealisták előfutárának tartják.
