A Webb-teleszkóp olyanra bukkant, amire senki sem számított.
Egy új kutatás, amely a James Webb űrtávcsővel végzett korai Univerzumra vonatkozó megfigyeléseket elemzi, egy új és izgalmas rejtélyt tárt fel: úgy tűnik, a legtöbb galaxis egy irányba forog.
Ez a tény, amelyet a jelenlegi tudományos paradigmák nem jósoltak meg, arra utalhat, hogy egy fekete lyukon belül vagyunk – vélik a kutatás szerzői, akik a Monthly Notices of the Royal Astronomical Society folyóiratban publikálták eredményeiket.
A Webb lehetővé tette a csillagászok számára, hogy mélyebbre tekinthessenek a múltba, mint bármely más távcső, és láthassák a távoli galaxisok által kibocsátott infravörös fényt, amely 300 millió évvel az Ősrobbanás után létezett.
Az infravörös távcső segítségével a tudósok abban reménykedtek, hogy többet megtudhatnak a galaxisok formálódásáról, valamint tisztázhatják a szupermasszív fekete lyukak növekedésének rejtélyeit. De több meglepetéssel is szembesültünk.
Az egyik ilyen meglepetést a Kansas Állami Egyetem kutatói fedezték fel. 263 galaxis képét vizsgálták a korai Univerzumból, amelyek elég élesek voltak ahhoz, hogy meg lehessen becsülni a forgás irányát. A modern tudományos nézetek szerint az Univerzum gyakorlatilag minden irányban egyforma. Úgy gondolják, hogy nem lehet egy preferált forgásirány a galaxisok számára, sem a modern, sem a korai Univerzumban.
Azonban a kutatás kimutatta, hogy összesen 105 galaxis (40%) az óramutató járásával ellentétes irányban forgott a Tejútrendszerhez képest, míg 158 (60%) az óramutató járásával megegyező irányban.
Mi lehet ennek az oka? Az egyik lehetőség, amelyet a szerzők felvetettek, az, hogy a preferált irány annak a következménye, hogy a mi Univerzumunk egy még nagyobb Univerzum fekete lyukán belül található.
„Az egyik magyarázat az lehet, hogy az Univerzum úgy született, hogy forog, mint egy fekete lyuk. De ha az Univerzum valóban forgással született, az azt jelenti, hogy a kozmoszra vonatkozó jelenlegi elméletek hiányosak” – mondta Lior Shamir, a Carl R. Ice Mérnöki Főiskola számítástechnika tanszékének docense.
Azonban a csapat egy másik lehetőséget is felvet. A magyarázat összefüggésben lehet a Doppler-effektussal: a fény a vörös vagy a kék felé tolódik attól függően, hogy a kibocsátó objektum távolodik tőlünk vagy közeledik hozzánk.
Emiatt az effektus miatt a Tejútrendszerhez képest ellentétes irányban forgó galaxisok fényesebbnek tűnnek – egyszerűen jobban látjuk őket nagy távolságból.
„Ha ez valóban így van, akkor újra kell kalibrálnunk a mély Univerzumra vonatkozó távolságméréseinket. A távolságmérések kalibrálása megmagyarázhat néhány más megoldatlan kérdést is a kozmológiában: az Univerzum tágulási sebességének eltéréseit és a túl nagyméretű korai galaxisokat” – tette hozzá Shamir.
Bár ez a kutatás izgalmas, még sok megfigyelésre lesz szükség ahhoz, hogy megerősítsék vagy megcáfolják a kapott adatokat, majd meghatározzák, hogy az adatokra melyik magyarázat a legvalószínűbb.
