Ha lovakon, elefántokon és tevéken közlekedünk, akkor zebrákon miért nem?
„Miért csak füvet eszik a zebra? Mert neki tényleg vigyáznia kell a vonalaira." - szól a régi vicc. A zebrák nagyon különleges állatok, ezért érthető módon sok vicc, képregény és karikatúra alapját képezik.
De a viccet félretéve felmerül a kérdés: hogy lehet az, hogy az emberek háziasították a lovakat, de nem háziasították azok legközelebbi rokonait, a zebrákat?
Pedig képzeld el, milyen látványos lenne egy zebracsordából álló lovasság március 15-én! Kevesen tudják, hogy az első világháborúban a brit katonák Afrikában fekete csíkokkal festették le a fehér lovaikat, hogy félelmet keltsenek a németekben. Azt üzenték ezzel: "Nézzétek, mi olyan menők vagyunk, hogy még a zebrák is kiszolgálnak minket!" - gondolták.
Valójában a dolog nem ennyire egyszerű. A zebra és a ló jelentősen különbözik egymástól. Először is, a zebrák jóval vadabbak és gonoszabbak. Ha egy zebra emberrel találkozik, nem feltétlenül menekül el, sőt, akár meg is támadhatja. Rúghat vagy haraphat, hiszen a természetes élőhelyén megszokta, hogy keményen kell harcolnia a túlélésért az oroszlánok és más ragadozók között.
A zebrák még az oroszlánoknak is megtanultak ellenállni.
A zebrákat még filmekben is nehezen lehet látni, általában csíkosra festett lovakat használnak helyettük. Talán a "Pata-csata" című film az egyetlen, ahol megpróbálkoztak ezzel a készítők.
A keresztény hívők egy része pedig úgy gondolja, hogy Isten a zebrának - ellentétben a lóval - teljes szabadságot adott az embertől.
A Pata-csata című film egyik jelenete.
Ezenkívül a zebráknak, a lóvakkal ellentétben, nincs szigorú hierarchiájuk, ami megkönnyítené a háziasításukat. Egyszerűbben fogalmazva, a lovak a vadonban szervezett csordákban élnek, élükön egy vezérkancával. Fogságban a ló az embert kezdi el a vezérének tekinteni.
A zebrák viszont nem ismernek el vezetőket - a szavannán rendezetlen csordákban vándorolnak. Ennek egyszerű oka van: szorosan összebújva egy tömegben sokkal biztonságosabb.
Fizikai okok is akadályozzák a zebra lovasítását. A zebra gerince jóval gyengébb, mint a lóé, így nem bír el nagy terhet. Húzóállatként sem alkalmas, és csak egy rendkívül könnyű ember tudna rajta lovagolni az állat sérülése nélkül. Maga a zebra egyébként nem túl magas - marmagassága mindössze 120-150 cm (a lóé 180 cm), így különösen kényelmetlen lenne rajta lovagolni.
Tényleges méreteiben a zebra gyakorlatilag akkora, mint egy szamár.
Egy másik ok az zebrák erős immunrendszere. A zebrák harcokban edzett immunrendszere kiválóan védi őket a betegségektől. Ugyanakkor ez azt is jelenti, hogy kiváló betegségterjesztők. A lovakkal ellentétben a zebráknál nem lehet gyanítani semmilyen betegséget, ami veszélyessé teheti a közeli kontaktust.
Akadály volt még továbbá a zebrák háziasításában az a prózai tény, hogy a zebrák nem azokon a területeken élnek, ahol az ember évezredekkel ezelőtt elkezdte a nagy háziasítást. Ez azt jelenti, hogy a Közel-Keleten nem fordulnak elő, a zebrák afrikai hazájában pedig az emberek nem törekedtek a vadállatok szelídítésére. Röviden: a zebrák nem estek át évezredes háziasításon, mint a lovak.
A zebrákat egyébként rendkívül nehéz elkapni. Ez a csíkos fürdőruhás állat rendkívül hatékonyan tanult meg kanyarogni, ugrani és oldalazva mozogni, így a lasszó gyakran tehetetlen ellene.
Egyesek úgy vélik, hogy az afrikaiak egyszerűen féltek a zebrákat befogni és háziasítani, mert a csíkos prédákat követve az oroszlánok is elkerülhetetlenül a lakóhelyükre tévedtek volna.
A 18-19. században a búrok - a híres dél-afrikai holland telepesek - megkísérelték a zebrák háziasítását. Minden alkalommal kudarcot vallottak - a legjobb esetben is ezek a csíkos lovak egyszerűen elszöktek a szavannába, amint alkalmuk nyílt rá.
Érdekes, hogy a csíkos zebra jól keresztezhető a sima lóval. Az ilyen párosítás révén jön létre a zebroid, ami már kiválóan alkalmas lovaglásra és teherhordásra is. Ugyanakkor egy zebroid beidomítása továbbra is jóval nehezebb, mint egy lóé.
Összefoglalva tehát: A zebrák rendkívül agresszívak, nehezen kezelhetők, gyenge a gerincük és kicsik. Nem ismerik el a felettük álló hatalmat. Ezenkívül afrikai őshonosként egészen a modern időkig (földrajzi okokból kifolyólag) nem is találkoztak az emberekkel, így az őseinknek még csak lehetőségünk sem volt a háziasításukra.
