14 hihetetlenül ritka zöldség, amit valószínűleg sosem lesz alkalmunk kipróbálni

Nekünk, európai embereknek a zöldség szó fogalma általában kimerül a hagyma, burgonya, répa, paprika és káposzta, illetve ezek végtelen kombinációjában. Világunk azonban hatalmas, ezért nem meglepő, hogy bizonyos országokban az emberek olyan zöldségeket is használnak, melyekről mi azt sem tudtuk, hogy léteznek.

Cikkünkben most a konyhavilág mélyére merültünk, hogy olyan zöldségeket gyűjtsünk össze és mutassunk be nektek, melyekről valószínűleg még sosem hallottatok.

Az Andok környékén élő dél-amerikaiak évezredek óta termesztik és fogyasztják ezt a zöldséget. Igaz, hogy a főtt lila kukorica nem a legfinomabb, ezért az őslakos amerikaiak inkább kiszárítják a csöveket, és egy chicha morada nevezetű italt készítenek belőle, ami a benne lévő antioxidánsok miatt nagyon egészségesnek számít.

A csokoládépaprikát kanadai tudósok tenyésztették ki, és valódi ínyencségnek számít. Nemcsak színében, de ízében is hasonlít a kakaóbabra.

A görögdinnye retek egy mesterségesen kitenyésztett hibrid zöldség, de ez még nem jelenti azt, hogy rossz lenne. Ezt a zöldséget célszerű nyersen fogyasztani, mert főzéskor elveszti az élénk színét.

A "fiddlehead fern" egy ehető páfrányfaj. A növényt még kiszárítás előtt felaprítják, majd főzve vagy párolva tálalják. Nevét onnan kapta, hogy kísértetiesen hasonlít a hegedű végén lévő kunkori díszre.

Ez a különleges külsejű növény egyfajta borsó, mely csak Ausztrália száraz területein terem. Furcsa megjelenésével ellentétben teljesen biztonságos a fogyasztása, ezért az ausztrál őslakosok és az ott élő állatvilág tagjai egyaránt fogyasztják. Az őslakosok úgy használják, mint bármilyen más borsót, de az sem ritka, hogy kenyeret sütnek belőle.

Közép- és Dél-Amerikában a burgonya helyettesítőjeként használják. Nincs különleges íze vagy illata, azonban nem árt vigyázni vele: a héja ugyanis cianidot tartalmaz, így nyersen fogyasztva mérgező.

Skóciában és Írországban az emberek ezt a tengeri moszatot először kiszárítják, majd feldolgozás nélkül különféle ételekhez keverik. A vörös pálmamoszat garnélarák ízt kölcsönöz az ételeknek, nem mellékesen pedig tele van vitaminokkal és ásványi anyagokkal.

A pagodakarfiolnak vagy más néven romanesco brokkolinak nemcsak az íze különleges: a benne rejlő geometria bármelyik matektanárt képes levenni a lábáról. Íze egyébként leginkább a dióhoz hasonlítható.

A bakszakáll nagyon népszerű gyökérnövény volt Angliában a viktoriánus kor idején, majd valahogy eltűnt a köztudatból. Manapság már csak a top éttermekben szolgálják fel. Íze az articsókához és kicsit a kagylóhoz hasonlít.

A húsos sziksófű valójában egy tüske nélküli kaktusz. A tengerparti sós talajban nő, Európában és Észak-Amerikában pedig köretként szokták felszolgálni, például lazachoz.

Az acmella Brazília mocsaras területein terem, és csak a leveleit fogyasztják. Általában salátát készítenek belőle, nagyon finom, kissé savanykás ízt ad az ételeknek. Az acmellának van egy különleges tulajdonsága: ha a rügyeit rágni kezdjük, a szánk zsibbadni fog, mintha csak egy érzéstelenítőt kaptunk volna a fogorvosnál.

Ez már egy igazi kaktusz. Mexikóban a boltok polcain olyan hétköznapinak számít, mint például a burgonya vagy a kukorica. Roston vagy serpenyőben sütve borssal megszórva készítik.

Ezt a tökfélét Kínában, Indiában és Indonéziában is nagyon szeretik az emberek. Töltve, vagy szeletekre vágva és megsütve egyaránt fogyasztják. Az sült fehér tibeti tök íze állítólag kísértetiesen hasonlít a halra.

Az indiai lótusz gyökerét főzve, sütve és párolva egyaránt fogyasztják. Nem megfelelő elkészítés esetén azonban ez a zöldség mérgező, és akár halálos is lehet.