A középkori várak a legkülönfélébb eseményeknek voltak szemtanúi – cselszövéseknek, lovagi tornáknak, fényűző lakomáknak.
Bár eredetileg erődítményként szolgáltak, a várak önellátó ökoszisztémát alkottak, szinte egyfajta mini várost jelentettek, egyedi infrastruktúrával, amely biztosította a mindennapi élethez szükséges funkciókat!
Ahhoz, hogy bejuthass egy várba, át kellett haladnod egy kisebb településen, ahol a köznép élt – kézművesek és a külső védelmi vonalat őrző katonák, az úgynevezett "várnép".
A barbakán a vár vagy a városfalak külső építménye, általában kör alakú, amelyet a várhoz közeledő támadások visszaverésére terveztek. Lényegében a barbakán egy kis, önálló erődítmény a felvonóhíd előtt, a fő várkapun kívül.
A vár élén a hűbérúr állt, aki feleségével, gyermekeivel, unokáival és más rokonaival, valamint a szolgákkal együtt lakott a várban. Így a lakosok száma néhány tucattól akár több százig is terjedhetett.
A X-XI. századi vár inkább egy megerősített táborra hasonlított. Az árokkal és sánccal körülvett területen, gyakran palánkkal is megerősítve, állt a donjon – a központi torony, amely nemcsak védelmi célokat szolgált, hanem lakóhelyként is funkcionált. A középkori vár többi épületét (felszerelés- és takarmányraktárak, istállók, lakomatermek, konyha) komoly veszély esetén egyszerűen lerombolták, és a vár lakói a donzsonba húzódtak vissza, hogy kiállják a hosszú ostromot.
Donzson.
A várban számos keskeny folyosó volt, amelyek egy bonyolult hálózatot alkottak. Megpróbálkoztak a tér felosztásával is: a valamelyes intimitás megteremtése érdekében szőnyegeket és paravánokat használtak.
Sok filmnek köszönhetően azt hisszük, hogy a várak belső falai komorak voltak, de valójában a nemesek gyakran díszítették otthonaikat, a faliszőnyegeket pedig azért akasztották fel, hogy eltakarják a falak repedéseit.
Középkori hálószoba.
A XIII. századig a várakban nagyon hideg volt: a piciny ablakok miatt nem jutott be a napfény. Csak a gótikus stílus megjelenésével lettek nagyobbak az ablakok.
A fűtéshez nyílt tüzet használtak: a központi teremben tüzet raktak, a füst pedig a mennyezeten lévő lyukon távozott. Képzeld el – a levegőben állandóan égett szag terjengett, a falakat pedig korom borította.
Különösen nagy problémát jelentett a középkorban az egészségtelen környezet: a vécék kis helyiségek voltak, amelyekben ülőkék kaptak helyet, lyukakkal a szükséglet elvégzéséhez. A vécé tartalmát csatornákon keresztül egy erre a célra kialakított emésztőgödörbe vezették. Ez az árok általában zárt volt, a bűz pedig elviselhetetlen, különösen nyáron. Egyébként egy vár elfoglalásához fel lehetett mászni ezen a csatornán is, reménykedve, hogy a vécé épp nem foglalt.
A csatornázás mellett a középkori emberek nem ismerték a vízvezetéket sem: a mosakodáshoz vagy a főzéshez szükséges vizet kutakból vagy folyókból hozták – a vár elhelyezkedésétől és méretétől függően. A szolgák vödrökben hordták a vizet, majd elosztották a vár lakói között.
Középkori WC.
A vécéket egyébként gardróbnak is nevezték, mivel ott tárolták a ruhákat – úgy tartották, hogy a bűz távol tartja a molyokat és a bolhákat.
Meg kell említeni a pestist, a tífuszt, a skarlát, a leprát is: az általános egészségtelen környezet és az alapvető orvosi ismeretek hiánya további kockázatot jelentett a vár lakói számára.
De ne szomorkodjunk! A középkori vár lakói értettek a szórakozáshoz: a gazdag hűbérurak megengedhették maguknak, hogy lovagi tornákat rendezzenek – a katonai bátorság és becsület igazi ünnepeit. Mindenki részt akart venni rajtuk, vagy legalábbis nézni: a résztvevők faltól-falig zsúfolódtak, némelyek súlyos sérüléseket szenvedtek, vagy akár meg is haltak, a körülöttük gyülekező tömeg pedig – a lovagok, fegyverhordozóik és szolgáik mellett – kovácsokból, árusokból, pénzváltókból és bámészkodókból állt.
Természetesen az ünnepségek alkalmával fényűző asztalokat terítettek. A gazdagok változatos ételeket fogyasztottak: húst, halat, gyümölcsöt és zöldséget, de gyakran egzotikus fogások is szerepeltek az asztalon: például édességek (egyébként a gyümölcsökkel nem volt egyszerű a helyzet: északon a választék az almára, körtére, szilvára és eperre korlátozódott.
Délen ismerték a citromot, a narancsot, a gránátalmát és a szőlőt, de ezek az ínyencségek csak kevesek számára voltak elérhetőek).
A középkori vár szolgái általában az asztalról leesett maradékokkal vagy levesekkel táplálkoztak.
A lovagi tornák és lakomák mellett a középkori emberek a vadászattal is szórakoztatták magukat, különösen népszerű volt a solymászat.
A szép hölgyek is vadásztak, és néha ügyesebbek voltak a férfiaknál: ennek az volt az oka, hogy egy speciális nyeregben kellett üldözniük a zsákmányt, amelyben oldalt ültek. Az üléshez egy fellépő volt rögzítve, ahová a lovasnő a lábát tette.
A vadászat a gazdagok szenvedélye volt.
Az esti híradó nézése helyett őseink a menestrelek – hivatásos zenészek, mesemondók és szavalók – dalait hallgatták.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a vár személyzete igen változatos volt: a szolgák mellett a várban laktak méregkóstolók, piócafogók, sőt még "bűnbak" fiúk is – ha a fiatal örökös rosszul viselkedett, akkor helyette a szerencsétlen fiút büntették meg. Ezek és sok más pozíció alakította ki a középkori háztartás egyedi szerkezetét.
Mit gondolsz, szerinted jó életük volt az őseinknek a középkori várakban? :)
