A Római Birodalom nemcsak hódításairól, hanem fejlett úthálózatáról, vízvezetékeiről, nyilvános fürdőiről és lenyűgöző csatornarendszereiről is híres volt. Más ókori civilizációkhoz képest ezek a higiéniai létesítmények valóságos mérnöki csodának számítottak. A régészek azonban nemrég olyan bizonyítékokra bukkantak, amelyek szerint még ez az elképesztő infrastruktúra sem tudta megvédeni az embereket a veszélyes bélfertőzésektől.
A mai Észak-Anglia területén található egykori római katonai erődítmény, Vindolanda feltárása meglepő eredményeket hozott. A kutatók egy nagyjából 1800 évvel ezelőtt használt csatorna üledékében többféle parazita egyértelmű nyomaira bukkantak.
Ez a felfedezés teljesen új megvilágításba helyezi a birodalom határán szolgáló légiósok és családtagjaik mindennapi életét – és egészségügyi küzdelmeit.
Mit rejtett a Hadrianus falának közelében lévő csatorna?
Vindolanda erődítménye nem messze feküdt attól a híres védműtől, amelyet a rómaiak a britanniai területek északi határának biztosítására építettek.
A táborban laktanyák, gazdasági épületek, tágas lakóhelyiségek és persze fürdők is helyet kaptak. A régészeknek most sikerült aprólékosan megvizsgálniuk az erőd Kr. u. 3. századi latrináihoz kapcsolódó ókori szennyvízelvezető rendszert.
A laboratóriumi elemzésekhez a szakemberek összesen 58 talajmintát vettek a csatornából. Ezeket aztán nemcsak mikroszkóp alatt vizsgálták meg, hanem olyan modern eljárásokat is bevetettek, amelyekkel az egysejtű szervezetek biológiai nyomait is ki lehet mutatni.
Bár majdnem kétezer év telt el, néhány mikroszkopikus nyom meglepően jó állapotban maradt fenn a nedves, oxigénmentes környezetben.
Az eredmények elképesztőek és egyben gyomorforgatóak is lettek: a minták 22%-ában találtak orsóféreg-petéket, 4%-ukban pedig ostorféreg-petéket. Emellett a Giardia nevű hírhedt bélparazita jelenlétét is egyértelműen azonosították.
Az ókori szennyvízüledék tehát pontos lenyomatát őrizte meg azoknak a betegségeknek, amelyektől a büszke római helyőrség lakói rendszeresen szenvedhettek.
Láthatatlan ellenségek a táborban: milyen betegségek tizedelték a katonákat?
Az orsóférgek olyan élősködők, amelyek leggyakrabban a fertőzött vízzel vagy a nem megfelelően megtisztított ételekkel, a peték lenyelésével kerülnek az emberi szervezetbe.
Ezek a paraziták súlyos hasi görcsöket, emésztési zavarokat és a tápanyagok felszívódásának gátlásával hosszabb távon alultápláltságot is okozhattak.
Az ostorgiliszták szintén a vastagbelet veszik célba. Hosszan tartó, kezeletlen fertőzés esetén a betegek fokozatosan legyengülnek, súlyos vérszegénység alakulhat ki náluk, és az általános egészségi állapotuk is drasztikusan leromlik.
A harmadik azonosított kórokozó, az egysejtű Giardia (amely ma is az úgynevezett "utazók hasmenésének" egyik fő okozója) pedig elhúzódó, kínzó hasmenést és végzetes kiszáradást is kiválthatott.
Ezek a fertőzések különösen a gyermekekre, az idősekre és az alapból legyengült immunrendszerű lakosokra jelentettek életveszélyes fenyegetést.
A feltárt latrinák leletei alapján persze nem lehet pontosan megmondani, hogy a helyőrség mekkora hányada volt fertőzött. A kórokozók masszív jelenléte azonban egyértelmű, még ha egyéni "kórlapokat" nem is tudunk kiállítani az erőd lakóinak.
Ha volt csatornájuk, miért fertőződtek meg mégis?
Bár a rómaiak zseniális mérnökök voltak, ha vízvezetékekről és lenyűgöző nyilvános illemhelyekről volt szó, a mikroszkopikus kórokozók létezéséről még a leghalványabb fogalmuk sem lehetett.
Gyakran megesett, hogy az emberi ürülékkel szennyezett víz visszakerült az ivóvízforrásokba vagy a konyhai felhasználásba. Hasonlóan hatalmas kockázatot jelentettek a mosatlan kezek, a felületesen megtisztított főzőedények és a nyersen fogyasztott, szennyezett zöldségek.
Bár a szennyvíz elvezetésére külön csatornákat használtak, az akkori technológia és higiéniai szokások egyszerűen nem garantálták a tiszta és a szennyezett víz hermetikus szétválasztását.
Arról nem is beszélve, hogy egy ilyen katonai telepen az emberek rendkívül szorosan, mondhatni összezárva éltek, ami tökéletes melegágya volt a villámgyorsan terjedő fertőzéseknek.
Vindolanda ráadásul nem egy kizárólag zord férfiakból álló, elzárt katonai tábor volt. A régészeti feltárások egyértelműen bizonyítják, hogy a légiósok mellett feleségek, gyermekek, kereskedők és szolgák sokasága lakott az erőd falain belül vagy azok közvetlen közelében.
Így a siralmas higiéniai következmények egy egész apró várost, és nem csak a katonákat érintettek.
Mit tanít nekünk mindez a Római Birodalomról?
Hasonló, bélparazitákra utaló nyomokat korábban már Európa több más, ókori római katonai településén is találtak a kutatók.
Mindez arra enged következtetni, hogy a probléma az egész birodalomban általános lehetett, és messze nem csak a ködös, britanniai határvidék egyetlen eldugott erődítményére korlátozódott.
A vindolandai kutatás azért is kivételes értékű, mert ezúttal a tudósoknak sikerült közvetlenül az évezredekig háborítatlanul pihenő ókori csatornarendszer mélyéről adatokat nyerniük.
Így nemcsak a paraziták jelenlétét tudták cáfolhatatlanul igazolni, hanem bepillantást nyertek abba is, hogy milyen elképesztő mértékben halmozódtak fel a kórokozók a mindennapi használat során.
Ezek az eredmények kijózanítóan emlékeztetnek minket arra: a zseniális, gigantikus mérnöki létesítmények önmagukban még korántsem jelentettek pajzsot a láthatatlan gyilkosok, a fertőző mikrobák ellen.
A rómaiak hiába voltak képesek milliós metropoliszok és távoli katonai táborok vízellátását is hibátlanul megszervezni, ha a kórokozókról és a higiénia valódi működéséről alkotott ismeretek hiányában ezek a veszélyek egyszerűen láthatatlanok maradtak számukra.
Talán kissé ironikus, de éppen ezért válhatott egy mezei ókori illemhely tizennyolc évszázad elteltével a régészek legértékesebb információs aranybányájává – egy olyan időkapszulává, ami őszintén, mindenféle hősi eposz nélkül mesél a világ valaha volt egyik legnagyobb birodalmának hétköznapjairól.
