A Hófehérke és a hét törpe meséje, amelyet a kedves Disney-rajzfilmből ismerünk, valójában évszázados titkokat őriz. A mesés porréteg alatt egy kegyetlenséggel, valódi emberi tragédiákkal és sorsfordulatokkal teli történet húzódik meg.
A kutatók úgy vélik, hogy a gyönyörű Hófehérkének volt egy valós történelmi prototípusa, a híres törpék pedig egyáltalán nem varázslatos lények voltak...
A Grimm testvérek 1812-ben gyűjtötték össze és tették közzé a Hófehérke című mese saját változatát, jelentősen finomítva a korábbi, népi verziókon. Azonban még az ő történetük is sokkolhatja a modern olvasót a kegyetlenségével.
Például a gonosz mostoha nem egyszer, hanem háromszor látogatta meg Hófehérkét, és minden alkalommal új, halálos ajándékkal érkezett. Először egy fojtogató fűzőt hozott a ruhájához, aztán egy mérgezett fésűt, és csak harmadjára azt a bizonyos mérgezett almát. A törpéknek kétszer sikerült megmenteniük a lányt, de harmadjára a mostoha ravaszsága célba ért.
A Disney által teremtett népszerű mítosszal ellentétben a herceg nem az igaz szerelem csókjával ébresztette fel Hófehérkét. Miután beleszeretett a lány élettelen alakjába, rábeszélte a törpéket, hogy adják neki az üvegkoporsót. Ám amikor a szolgái felemelték, az egyikük megbotlott, és az ütődés hatására kiesett a mérgezett almadarab Hófehérke torkából. Szóval ez csupán egy véletlen volt, nem pedig a szerelem varázsereje.
Hófehérke és a herceg esküvőjén a mostohát arra kényszerítették, hogy izzó vascipőben táncoljon egészen addig, amíg holtan nem esik össze. Így szolgáltattak igazságot a Grimm testvérek a saját mesevilágukban.
A történészek úgy vélik, hogy Hófehérke karakterének volt egy valós ihletője is, méghozzá egy 16. században élt német nemeskisasszony, Margarethe von Waldeck grófnő. Az ő élete kísértetiesen hasonlít a mesére, még ha a happy end el is maradt. A grófnőről fennmaradt leírások ugyanis tökéletesen illenek Hófehérkéhez: hófehér bőr, hollófekete haj és élénk, piros arc.
Édesanyja halála után Margarethe apja újra megnősült. A történelmi feljegyzések szerint a lány és új mostohája ki nem állhatták egymást, így valószínűleg ő lett a gonosz királynő prototípusa. A viszonyuk annyira elmérgesedett, hogy a 16 éves Margarethe-t végül elküldték otthonról a brüsszeli udvarba.
Brüsszelben a fiatal grófnő megismerkedett a spanyol herceggel, Fülöppel (a későbbi II. Fülöp királlyal), és egymásba szerettek. Ez a kapcsolat azonban politikailag nagyon nem volt előnyös a spanyol koronának. Eckhard Sander német történész kutatásai szerint Margarethe-t végül a spanyol király ügynökei mérgezték meg mindössze 21 éves korában. Neki tehát sokkal tragikusabb sors jutott, mint a mesehősnőnek.
Margarethe von Waldeck története azonban csak egy a lehetséges elméletek közül. A bajorországi Lohr am Main városában úgy tartják, hogy a valódi Hófehérke egy bizonyos Maria Sophia von Erthal volt. Érdekesség, hogy az ő mostohája tényleg birtokolta a híres "beszélő" tükröt. Ez egy drága, különleges akusztikai tulajdonságokkal rendelkező játékszer volt, amit a mai napig őriznek a helyi múzeumban. Ennek a történetnek viszont sokkal boldogabb a vége: Maria Sophia túlélte az apját és a mostoháját is. A sírkövét évszázadokkal később találták meg, amit ma a bambergi múzeumban állítanak ki.
És mi a helyzet a hét kedves kis törpével, akik a hangulatos erdei házikójukban éldegéltek? A mesének talán ez a legaranyosabb része, de az igazság itt is sokkal sötétebb. A kutatások szerint a törpéket valószínűleg alacsony termetű bányászokról, vagy ami még szomorúbb, bányában dolgozó gyerekekről mintázták. A szűk, alacsony járatokban – amik sokszor egy méternél is alacsonyabbak voltak – ugyanis csak ők fértek el.
Ezek a kistermetű emberek és gyerekek pokoli körülmények között dolgoztak, és a folyamatos, görnyedt testtartás miatt hátfájástól, köszvénytől és isiásztól szenvedtek. Az élénk színű, hegyes kis sapkáik – amiket a rajzfilmekből is jól ismerünk – valójában a munkaruházatuk részei voltak, amik a leomló szikláktól, a kosztól és a portól védték őket.
A legérdekesebb viszont az, hogy azok a bányák, ahol ezek az emberek dolgoztak, Margarethe von Waldeck apjának, IV. Fülöp grófnak a tulajdonában voltak. Így a néphagyományban simán fennmaradhatott az a történet, amiben a száműzött nemes lány menedéket talál a családja számára dolgozó szegény bányászok között.
Hófehérke meséje tehát sokkal több egy egyszerű kitalációnál. Valós történelmi események és társadalmi problémák lenyomata, amelyeket az évszázadok során szimbólumokba és metaforákba rejtettek. És egyben tökéletes emlékeztető arra, hogy a legkedvesebb esti meséink mögött is megbújhatnak egy távoli és kegyetlen múlt visszhangjai.
