A középkorban az egyház azt hangoztatta, hogy a férjnek és a feleségnek csak az utódnemzés céljából szabad együtt lennie.
Élvezet? Ugyan már, az szörnyű bűn… Ezzel párhuzamosan viszont úgy tartották, hogy a nő csak akkor tud teherbe esni, ha átéli azt a bizonyos élvezetet – íme a kettős mérce. Ez komoly problémákat okozott a bíróságon, ha egy nő azt állította, hogy megerőszakolták, és most gyermeket vár. Ijesztő, nem igaz?
Akárhogy is volt, nem mindenki akart minden évben szülni. A kérdés erkölcsi oldala, a szülés körüli és a csecsemőhalandóság borzasztó mértéke, vagy éppen személyes okok… Mit lehetett tenni, ha nem akartál gyereket?
Az egyház csak egyetlen módot ismert el: az önmegtartóztatást. Mi viszont azokról az esetekről beszélünk, amikor a férfiak és nők nem akartak vagy nem tudtak élni ezzel. Azok számára, akik már megajándékozták gyermekkel a házastársukat, létezett még egy módszer az újabb terhesség elhalasztására: a szoptatás.
Éppen ezért a királyi és arisztokrata családokban az anyák nem szoptatták a gyermekeiket, hiszen tőlük az elvárás az volt, hogy minél több utódot szüljenek. Bár napjainkban már bizonyított, hogy erre a módszerre nem lehet alapozni.
Az erényövről most nem fogunk beszélni, mivel az egy 19. századi fantázia szüleménye, de vajon mit tanácsoltak még a hölgyeknek?
Tüsszentést! Állítólag, ha egy jót tüsszentenek, elhárul a veszély. Akik nem akartak ilyen kétes módszerekre hagyatkozni, azok vékony bőrből vagy állati belsőségekből készült speciális „tokokat” használtak. Ezeket a „bűn edényeinek” nevezték, hiszen, mint már említettük, az egyház nem nézte jó szemmel a szaporodás elkerülését. Ráadásul az ilyen eszközök csak a kiváltságos elit egy nagyon szűk rétege számára voltak elérhetőek. Ráadásul ezek többször használatosak voltak.
Az orvostudomány sem állt biztos lábakon. Akik ebben a kérdésben doktornak nevezték magukat, gyakran együttműködtek füvesasszonyokkal és úgynevezett boszorkányokkal. Még a kolostorokban is gyűjtöttek gyógynövényeket, de azokból a megfelelő keveréket összeállítani és főzetet készíteni már bűnnek számított. Azokat a nőket, akik ilyen főzeteket használtak, a gyilkosokkal vagy boszorkányokkal vették egy kalap alá, és máglyán is elégethették őket. Ennek ellenére a Vatikáni Könyvtárban őriznek egy 13. századi értekezést, amely huszonhat receptet tartalmaz a nem kívánt szaporodás elkerülésére.
Emellett aktívan használtak különböző amuletteket is. Például gyógynövényes zacskókat kötöztek az övükre, vagy szentek ereklyéit tartották a párnájuk alatt. Kétséges a hasznuk, de hittek benne. Valamilyen reményt adott az öblögetés is, bár gyakran ólmos oldatot használtak, és csak imádkozni tudtak, hogy ez legalább ne ölje meg őket. Ezenkívül – gyengébb idegzetűek ne olvassák – „állati szerekkel” is próbálkoztak, amik közé tartozott például nyulak vagy más rágcsálók testrészeinek felhelyezése. Tekintve az írástudatlanságot és a falvakban fennmaradt pogány hiedelmeket, ezen nincs is mit csodálkozni.
A férfiaknak viszont a bürök fogyasztását javasolták, ami nagy mennyiségben mérgező. Ismerve, hogy sok férfi mennyire kényes a saját egészségére, kétséges, hogy ezt a módszert gyakran alkalmazták volna.
Ehelyett inkább a felelősséget teljes egészében a nőkre hárították. Ő volt az, aki a hírnevét, az egészségét, sőt az életét kockáztatta.
