John Constantine-nak igencsak pocsék élete van.
Látja a démonokat, ördögűzésből él, és akkora hévvel dohányzik, mintha egymaga próbálná fenntartani az egész dohányipart. Amikor az orvosa tüdőrákot állapít meg nála, kiderül, hogy még békében meghalnia sem adatik meg: a pokolban már régóta várnak rá, és minden bizonnyal előre felkészültek a fogadására.
A Keanu Reeves főszereplésével készült filmben ez a férfi annyira magányosnak hat, hogy szinte lehetetlen normális párkapcsolatban elképzelni. Úgy tűnik, egy újabb démonűzés után csak hazatér az üres lakásába, rágyújt, és várja a következő kellemetlen telefonhívást.
A forgatás idején azonban volt Constantine-nak egy nő az életében, aki mindenki másnál közelebbről ismerte őt...
A nő, aki túlságosan is jól ismerte Johnt
Michelle Monaghan karakterét Ellie-nek hívták, és eredetileg ő lett volna Constantine szeretője. Ellie ráadásul azok közé a félvér démonok közé tartozott, akik emberek között élnek, és teljesen emberi alakot öltenek. Egy olyan világban, ahol John folyamatosan a pokol követeivel néz szembe, egy ilyen kapcsolat sokat elárult volna a munkájához fűződő viszonyáról.
Constantine képes felismerni a tisztátalan lényeket, és pontosan tudja, kivel áll szemben.
Ezért az Ellie-vel való viszonya veszélyes kettősséget adott volna a figurának: miközben nappal sorra küldi vissza a démonokat a pokolba, a magánéletében egészen közel enged magához egyet közülük. Persze egy olyan férfi számára, aki angyalokkal vitatkozik és a saját lelkére alkudozik, mindez valószínűleg teljesen testhezálló partnerválasztás.
A nézőknek nem sokkal azután mutatták volna be Ellie-t, hogy John tudomást szerez a betegségéről. Az orvossal folytatott súlyos beszélgetés után a cselekmény egy szállodai szobába vándorolt volna, ahol Constantine találkozik a nővel. A főhősnek így lett volna egy biztos pontja, egy menedéke, ahol legalább egy kis időre elterelheti a figyelmét a saját halálos ítéletéről.
A kapcsolatukat ugyanakkor aligha lehetett volna meghittnek nevezni. Ellie csipkelődhetett Johnnal, és olyan könnyedséggel beszélhetett a közeledő haláláról, amilyen egy átlagos kedvestől igencsak meglepő lett volna.
Ám már maga a közelség ténye is rávilágított volna arra: van valaki Constantine életében – ha itt egyáltalán helyénvaló ez a szó –, akinek megengedi, hogy a démonvadász megszokott szerepén kívül is lássa őt.
Egyetlen jó jelenet túl sok mindent megváltoztatott volna
Francis Lawrence rendező számára a Constantine – A démonvadász volt az első egész estés mozifilm. Korábban leginkább videóklipeket forgatott, ahol a ritmust nagyrészt maga a zene szabja meg. A nagyjátékfilmek világában azonban egy jóval hálátlanabb feladattal találta szemben magát: választania kellett egy kiválóan sikerült jelenet és aközött a hatás között, amelyet az egész történetnek kellett keltenie.
Az Ellie-vel közös képsor pontosan ilyen esetnek bizonyult. Magánéletet kölcsönzött Johnnak, új oldalát mutatta meg, és jobban megismertette a félvérek világát a nézőkkel. Monaghan remekül boldogult a szereppel, így a leforgatott jelenet kidobására gyenge alakítás miatt semmi ok nem volt.
Ellie megjelenése után azonban a néző egészen másképp viszonyult volna Constantine-hoz. Előtte egy halálos beteg férfit látunk, aki olyan arckifejezéssel járja a várost, mintha már rég belefáradt volna minden egyes lakójába. A hotelszobai jelenet után viszont kiderült volna, hogy mégiscsak van egy bizalmas viszonya, valaki, akihez visszatérhet.
Még egy maró gúnyú, démoni szerető is támaszt jelentett volna a hősnek. Ismerte a szokásait, értette a közeget, amelyben él, és képes volt osztozni vele legalább e világ egy kis részén. Lawrence számára viszont kulcsfontosságú volt, hogy John azzal az érzéssel nézzen szembe a saját halálával, hogy senki, de tényleg senki sem fog igazán kiállni mellette.
Miért hagyták Constantine-t magára?
John legnagyobb tragédiája a filmben abból fakad, hogy teljesen biztosan tudja: létezik túlvilági élet. Egy átlagos ember reménykedhet abban, hogy a halállal mindennek vége szakad, vagy bízhat egy jobb végkifejletben. Constantine azonban már megjárta a poklot, és pontosan tisztában van azzal, hová kerül majd a lelke.
Démonokat űz el és embereket ment meg abban a hitben, hogy kiérdemelheti a megbocsátást. Gábriel viszont világossá teszi számára, hogy ezek mögött a tettek mögött túlságosan is önző érdekek húzódnak meg. John egy olyan helyzetből igyekszik szabadulni, ahol még a jócselekedetei is leginkább a saját lelkének kétségbeesett megvásárlására emlékeztetnek.
Ezen a háttéren a magány csak még tovább mélyíti a félelmét. Constantine kénytelen egyedül keresni a kiutat, azoktól segítséget kérni, akik készséggel visszautasítják, és folytatni azt a munkát, amit már rég megelégelt. Tömör válaszai és ingerültsége így fokozatosan egy sarokba szorított ember megszokott védekezéseként hatnak.
Ellie puszta jelenlétével is tompította volna ezt a hatást. Vele John életében megmaradt volna egy olyan kuckó, ahová el lehet rejtőzni az egész mennyei és pokoli bürokrácia elől. A rendező azonban úgy döntött, megszünteti ezt a lehetőséget, így a szállodai jelenet végül kikerült a filmből.
Sokatmondó, hogy ehhez még arra sem volt szükség, hogy Ellie-ből gondoskodó társat faragjanak. Lehetett a viszonyuk furcsa, nyers és rideg, a közelség attól még közelség maradt. John már nem úgy festett volna a vásznon, mint aki kizárólag munkaügyben enged közel magához másokat.
Hogyan törölte el egyetlen jelenet kivágása az egész szerepet?
A bemutatkozó jelenet elhagyása után dominóelv-szerű láncreakció indult el. Ellie-nek a későbbiekben is meg kellett volna jelennie, többek között a klubban, valamint a finálé közeledtével a kórházban is. Csakhogy a néző most már semmilyen magyarázatot nem kapott volna arra, hogy kicsoda ő valójában, és miért viselkedik Constantine-nal ennyire közvetlenül.
Ezeknek a jeleneteknek a megtartása az első találkozás felvezetése nélkül azt jelentette volna, hogy egy karakter magánéletének furcsa töredékei lógnak a levegőben. Feltűnik egy nő, szót vált Johnnal, nyilvánvalóan túl jól ismeri őt, a film pedig mintha a nézőre bízná, hogy találja ki a többit. Így a rákövetkező jeleneteket is kérdés nélkül ki kellett vágni.
Ezzel a karakter megmentésére tett kísérletek még nem értek véget. Michelle Monaghan számára új anyagot dolgoztak ki, és pótforgatásokat is végeztek abban a reményben, hogy valahogy mégis megtalálják Ellie helyét a megváltozott történetben. A vágást követően azonban nyilvánvalóvá vált, hogy a probléma nem oldódott meg, így az új jelenetek végül szintén a vágóasztalon végezték.
A színésznő számára a helyzet különösen keserű lehetett: a szerepét lényegében kétszer vették el tőle. A munkát elvégezte, majd újra felvette, a végleges verzióban mégsem jutott neki szinte semmi tér. A filmkészítés során néha egy egész karakter esik a vágás áldozatául, még akkor is, ha az alkotóknak a színészi játékkal kapcsolatban az égvilágon semmi fenntartásuk nincs.
Ellie-nek azért maradt egy apró nyoma a filmben. A kórházi epizód során, amikor Constantine szenteltvízzel hozza nehéz helyzetbe a démonokat, egy pillanatra fel lehet fedezni Monaghant, és hallható tőle egy rövid megszólalás. A kivágott jelenetek nélkül azonban ő is pusztán egynek tűnik a rendkívül balszerencsés helyzetbe került félvérek közül.
John magányát közvetlenül a vágóasztalon rakták össze
Lawrence egyéb eszközökkel is erősítette a kívánt összhatást. A film elején látható egy képkocka, ahol Constantine cigarettával a kezében ül az otthonában: üres tér veszi körül, kimerült az arca, és láthatóan semmi kedve bárkivel is szót váltani. Ez hamar megteremti az alaphangulatot, és anélkül segít megérteni a figurát, hogy külön részletezni kellene az életét.
Érdekesség, hogy eredetileg ez a beállítás egy későbbi jelenethez tartozott. John feltett egy hanglemezt, majd megérkezett hozzá Beaman. A vágás során a részletet előrébb hozták a film elejére, így a vendégre való egyszerű várakozás is egy újabb magányos estének tűnt.
Maga Reeves mozdulata is új értelmet kapott. Az eredeti jelenetben egy ismerős felbukkanása miatt emelte fel a tekintetét, az új pozícióban viszont ez a gesztus összekapcsolódott a rákövetkező epizóddal, amelyben Angela tűnik fel. Így a főszereplők között már a tényleges találkozásuk előtt kialakult egy finom, alig észrevehető kötelék.
A néző számára az efféle rendezői döntések rendszerint észrevétlenek maradnak. Csupán azt érezzük, hogy Constantine zárkózott, Angela pedig fokozatosan bevonódik az életébe. Ám ez a benyomás konkrét snittekből, azok gondos sorrendjéből, és legfőképp abból épül fel, hogy milyen események szorultak végül a kész filmen kívülre.
Ilyen környezetben Ellie jelenléte valóban túlságosan sok mindent borított volna fel. Egyetlen csendes jelenet képes lett volna megmutatni, hogy John megszokott, sötét hangulata mögött igenis létezik egy meglehetősen mozgalmas magánélet. Hogy megőrizze a választott karakterábrázolást, a rendező gondolkodás nélkül feláldozott egy teljes kapcsolati szálat.
Angela szála is megsínylette a vágást
Ellie eltűnésével az Angelával (Rachel Weisz) való találkozás érezhetően fontosabbá vált. A nő az ikertestvére halála miatt keresi fel Constantine-t, és arra készteti, hogy más bajával is törődjön, miközben ő maga kétségbeesetten próbálja elkerülni a poklot. A közös nyomozásuk lépésről lépésre kiragadja Johnt a saját gondjainak megszokott bűvköréből.
Ha mellette ott lett volna Ellie is, ebbe a történetbe még egy szoros viszonyt be kellett volna illeszteni. A néző óhatatlanul összehasonlította volna a két nőt, és azt figyelte volna, miként hat a jelenlétük a főhős döntéseire. A kész filmben a figyelem így kizárólag arra összpontosul, ahogyan Constantine közelebb kerül egy olyan emberhez, akin kezdetben egyáltalán nem is állt szándékában segíteni.
A rendező ugyanakkor magának Angelának a jeleneteit is megnyeste. Például az ikertestvéréről készült felvétel megtekintése után részletesebben megmutatták volna, hogyan gyűjt adatokat Constantine-ról, és hogyan bukkan a nyomára. Ezt a részt kihagyták, mivel a főhősnőnek már így is elegendő információ állt rendelkezésére a kutatás folytatásához.
Eltűnt egy másik figyelemreméltó jelenet is: a felvételek visszanézése közben Angela vállára ránehezedett volna elhunyt ikertestvére keze, mintha megpróbálná megvigasztalni őt. Mellette azonban nem állt senki. A jelenet misztikumot és fájdalmat csempészett volna a történetbe, ám visszafogta volna a cselekmény lendületét.
Ezek a vágások remekül illusztrálják a filmhez választott alkotói megközelítést. Még egy hatásos pillanat is feleslegessé válhatott, ha egy már tisztázott gondolatot ismételt meg, vagy túlságosan sokáig váratott a következő eseményre. Ellie esetében az ilyen döntés ára különösen nagynak bizonyult: a képsorokkal együtt elveszett egy olyan kapcsolat, amelyet már teljesen megírtak és le is forgattak.
Miért kellett még a finálét is átalakítani?
Ugyanez a logika formálta a Constantine – A démonvadász utolsó harmadát is. Eredetileg a filmnek a temetőben kellett volna véget érnie, ahová John Angelával közösen látogatott volna el. Mindazok után, amin keresztülmentek, ez meglehetősen egyértelmű benyomást nyújtott volna a nézőnek arról, hogy a karakterek továbbra is kitartanak egymás mellett.
Lawrence azonban a fő cselekményszálat úgy szerette volna lezárni, hogy Constantine ismét egyedül maradjon. Ezért a tetőn játszódó jelenet lett a finálé, a temetői képsort pedig a stáblista utánra helyezték át. Az Angelát ábrázoló képkockákat kivágták belőle, így John egymagában látogat el barátja, Chas sírjához.
A tetőteraszos jelenet mindazonáltal nyitva hagyja a későbbi közeledés esélyét. Érezhető a vonzalom John és Angela között, ám a film nem siet felhőtlen közös jövőt rajzolni eléjük. A nő távozik, Constantine pedig ott marad a képen, azzal az eséllyel, hogy végre megváltoztassa a saját sorsát.
A cigaretta rágógumira cserélése a filmhez illő fanyar mosollyal zárja le ezt a gondolatmenetet. Az a férfi, aki épp az imént vágta ki magát egy teljesen kilátástalan helyzetből, egy meglehetősen szerény lépéssel kezdi az új életét. A Luciferrel (Peter Stormare) történt találkozás után ugyanis még a dohányzásról való leszokás is kifejezetten ésszerű tervnek tűnik a közeljövőre nézve.
