mustar

Égni fog Középfölde: megérkezett a Gyűrűk Ura: A hatalom gyűrűi 3. évadának előzetese

A folytatásban a Nazgûlok is megjelennek.

  • Az Amazon a San Diego-i Comic-Conon bemutatta A Gyűrűk Ura: A hatalom gyűrűi című sorozat harmadik évadának előzetesét.
  • A történet néhány évvel a második évad eseményei után folytatódik, és az elfek, valamint Szauron háborúját dolgozza fel.
  • A videóban többek között Szauron is feltűnik; a harmadik évadban pedig azt is láthatjuk, hogyan kovácsolta az Egy Gyűrűt az Orodruin mélyén.
  • J. D. Payne, a sorozat showrunnere elmondta, hogy a folytatásban megjelennek a Nazgûlok, azok az urak, akiket a Gyűrű már rabságba döntött, de még nem váltak testetlen kísértetekké.
Szeretünk visszatekinteni arra, ami Tolkient inspirálta. Ő a nyelvvel kezdte, ami története alapját adta. A Nazgûl szó a fekete beszédben gyűrűlidércet jelent. De tudjuk, hogy mielőtt Nazgûlokká váltak volna, ezek az urak hétköznapi emberek voltak. A nyelvet elemezve arra jutottunk, hogy érdemes őket Nagulnak nevezni, ami annyit jelent: szolga. A Nazgûl szó szerinti jelentése pedig: a Gyűrű szolgája.
J. D. Payne, a Gyűrűk Ura: A hatalom gyűrűi showrunnere
  • A harmadik évad stábjához csatlakozott Jamie Campbell Bower (Celeborn), Andrew Richardson (Anárion), Zubin Varla (Khamûl) és Eddie Marsan (Thráin II). Emellett kiderült, hogy Simon Pegg kölcsönzi hangját a Balrog szerepének.
  • A folytatásban egy új, a világ számára eddig ismeretlen karakter, Marnuh is megjelenik, akit Adam Young alakít.
  • A hatalom gyűrűi harmadik évada november 11-én debütál a Prime Videón.

Előzetes

Poszter

Égni fog Középfölde: megérkezett a Gyűrűk Ura: A hatalom gyűrűi 3. évadának előzetese
0
0online
Beszélgetés indítása
Ezek is érdekelhetnek