Nemrég még egyszerűnek tűnt a felnőtt élet forgatókönyve:
25–30 év → lakás → jelzáloghitel → 45–50 év → a lakás kifizetve, lehet utazni, pihenni, autót cserélni.
Fiatalok milliói számára azonban ez a modell már nem működik. Jelzáloghitelt sem tudnak felvenni, és rosszabbul fizető munkára kellett váltaniuk; a levegőben pedig ott lebeg a kérdés: hogyan fog kinézni az életem egy év múlva?
A lakásárak emelkednek, az önerő hatalmasra nő, a bérleti díj pedig a fizetés jelentős részét felemészti.
És felmerül a kellemetlen kérdés:
mi lesz azokkal, akik 35–40 éves korukra sem vásároltak lakást?
Később fognak vásárolni
A legkézenfekvőbb következmény az, hogy idősebb korban jutnak saját tulajdonhoz.
Ha valaki 25 évesen vásárol lakást, és 25 évre vesz fel hitelt, 50 éves korára törlesztheti a kölcsönt.
Ha a vásárlás 40 évesen történik, ugyanez a hitel már csak nagyjából 65 éves kor körül jár le. 40–45 év felett viszont már semmiképp sem szabad tovább húzni az időt.
A bérlés már nem átmeneti állapot
Korábban a bérlés sokak számára átmeneti lépcsőfok volt:
„Amíg fiatal vagyok, bérelek, aztán majd vásárolok.”
Az új generáció egy része számára ez a mondat így alakul át:
„Amíg fiatal vagyok, bérelek. Aztán felmentek az árak. Aztán megugrott a kamatláb. Aztán megszületett a gyerek. Aztán már nem tudom összespórolni az önerőt.”
Így az ember akár 15–20 évet is albérletben tölthet.
Például havi 800 eurós bérleti díj mellett 20 év alatt 192 000 eurót fizet ki az ember. 1200 eurós bérleti díjnál ez már 288 000 euró.
Ez a rengeteg pénz a társadalom azon rétegéhez került, amely jellemzően 2–10 lakással rendelkezik. Ők még gazdagabbá váltak, miközben a bérlő családok vagyona nem gyarapodott.
A legnagyobb probléma 40 felett kezdődik
Fiatalon a bérlés még nem tűnik katasztrófának.
Van munkád.
Van lehetőséged költözni.
Tudod növelni a bevételeidet.
40 éves kor felett azonban megváltozik a helyzet.
A jövedelmek emelkedése megtorpanhat.
A bérleti díj viszont sehova sem tűnik el.
Ekkor a saját lakás már nem csupán egy ingatlan, hanem a nyugdíjas kori anyagi biztonság része lesz.
Aki 50 éves korára visszafizette a hitelét, havi lakhatási kiadások nélkül élhet tovább.
Aki egész életében bérel, a nyugdíjba vonulása után is kénytelen tovább fizetni a lakbért.
Új vagyoni megosztottság alakul ki
És itt jön a legérdekesebb összefüggés.
A jövőben a társadalom nem pusztán a fizetések összege alapján szakadhat szét.
Hanem a meglévő ingatlanvagyon szerint.
Gyakorlatilag a következőképpen:
1. csoport: 25–35 évesen vásároltak lakást.
55–65 éves korukra saját ingatlanuk és tekintélyes vagyonuk van. A szerző szerint jelenleg a házasságok 80%-a válással végződik: tíz párból nyolc elválik, ami azt jelenti, hogy megfelezik a felhalmozott vagyont, és gyakran rendkívül kevés négyzetméter marad nekik. A közösen vásárolt 60 négyzetméteres lakásból válás után fejenként 30 négyzetméternyi vagyon marad.
2. csoport: egész idő alatt bérelt.
35–40 éves korukra összegyűjtötték az önerőt az első jelzáloghitelhez, másodszor már „komolyan” házasodtak, így nem kell „lakáson osztozniuk”. 60 éves korukra pedig kifizették a hitelt.
3. csoport: bérelt, de segítséget kapott.
A szülők kifizették az önerőt vagy átadtak egy ingatlant, esetleg a leendő házastársnak eleve volt már lakása.
Ez az utóbbi csoport minden körülmények között hatalmas lépéselőnybe kerül. Az első és a második csoport között viszont végső soron nem is olyan nagy a különbség, ha az első csoport tagjai időközben elváltak.
De a 25 évesen felvett hitel sem univerzális megoldás
Van itt egy lényeges szempont.
Néha sokkal ésszerűbb nem felvenni a jelzáloghitelt.
Ha valaki nem tudja biztosan, hol fog élni öt év múlva, bizonytalan a munkahelye, vagy anyagi teherbírása legvégső határán kénytelen hitelt törleszteni, a lakásvásárlás könnyen pénzügyi csapdává válhat.
Különösen veszélyes az a felállás: óriási hitelösszeg + magas kamatláb + minimális önerő + anyagi biztonsági tartalék teljes hiánya.
Egy olyan lakást eladni, amin még fut a jelzáloghitel, szinte lehetetlen. A tőkeveszteség elképesztő mértékű lesz, hiszen a futamidő felénél a kamatok nagyjából 90%-át már kifizetted, a hitel tőketartozásából viszont (körülbelül) még csak 10%-ot törlesztettél.
A fő probléma tehát nem magában a 35 éves korban rejlik.
A probléma inkább az, hogy az embernek olyan társsal kellene lakást vásárolnia, akivel biztosan több mint 20–30 évet él együtt, és akivel közösen neveli fel a gyerekeit.
A legveszélyesebb forgatókönyv
Nem a jelzáloghitel.
És még csak nem is a bérlés.
Hanem a halmozódás: 15–20 év albérletben + befektetések hiánya + saját ingatlan hiánya + szürke fizetés.
Ilyenkor 60–70 éves korára az ember azzal szembesülhet, hogy a több évtizedes kemény munka ellenére sem sikerült semmilyen érdemi vagyont felhalmoznia.
