A chilei Atacama-sivatagban egy szokatlan „hegy” jelent meg, amely még a műholdfelvételeken is kivehető. Ám nem kőből és homokból áll, hanem kidobott ruhákból.
Alto Hospicio városa mellett több tízezer tonna olyan ruha halmozódott fel, amelyet Európából, Észak-Amerikából és Ázsiából hoztak be. A becslések szerint mintegy 60 ezer tonna textíliáról van szó. A hatalmas szemétlerakó az egyik legszemléletesebb jelképévé vált annak, hogy mi történik a ruhákkal, miután kimennek a divatból, vagy eladatlanok maradnak.
Hogyan kerültek a világ minden tájáról származó ruhák a sivatagba?
A főszerepet ebben Észak-Chile Iquique nevű kikötője játssza. Szabad gazdasági övezeti státusszal rendelkezik, így rajta keresztül könnyen lehet használt ruhákat és a kollekciók megmaradt darabjait behozni.
Évente nagyjából 120–180 ezer tonna ruha halad át Iquique kikötőjén. A ruhák egy részét később Chilén belül értékesítik tovább, vagy más dél-amerikai országokba küldik. Ám messze nem mindent sikerül eladni.
A rossz minőségű ruhák, az elavult modellek vagy az olyan darabok, amelyekre egyszerűen nincs kereslet, a helyszínen maradnak.
Visszaszállítani őket a származási országba drága. Megsemmisíteni szintén az. Ennek következtében a piaci szereplők egy része számára a legolcsóbb megoldás az, ha egyszerűen a közelben szabadul meg a holmiktól.
Így évről évre hatalmas, nem hivatalos szeméttelep formálódott Alto Hospicio mellett.
Miért növekszik tovább a szeméttelep?
A probléma szorosan összefügg a fast fashion, azaz a gyors divat térnyerésével.
A ruhákat manapság óriási tételekben gyártják, a kollekciók folyamatosan váltják egymást, számos ruhadarab élettartama pedig jelentősen lerövidült. Amit néhány évtizeddel ezelőtt még évekig hordtak, azt ma nemritkán egy vagy néhány szezon után kidobják.
A gazdag országok lakói a felesleges ruhák egy részét speciális gyűjtőkonténerekbe viszik abban a reményben, hogy a holmikat újra használják.
A használtruha-piac azonban képtelen elnyelni a textília végtelen mennyiségét.
Ennek eredményeként az ilyen holmik egy része új tulajdonos helyett egy óceánon túli utat kap – és végül a világ egy másik pontján, egy szeméttelepen köthet ki.
Miért különösen rossz helyszín az Atacama egy ilyen szeméttelepnek?
Az Atacama-sivatag a Föld egyik legszárazabb vidéke.
Ilyen körülmények között számos anyag rendkívül lassan bomlik le itt. A modern ruházat ráadásul gyakran poliésztert, nejlont, akrilt és egyéb szintetikus szálakat tartalmaz, amelyek lényegében a műanyag különböző fajtái.
Az ilyen anyagok akár évtizedekig is fennmaradhatnak.
A ruhák egy részét rendszeresen felgyújtják, ami újabb problémát teremt: a szintetikus anyagok és festékek égéstermékei a levegőbe jutnak.
Emellett a hulladék képes szennyezni a talajt és a talajvizet is.
Végeredményben a ruhák nem tűnnek el, hanem egyszerűen rétegekben halmozódnak tovább.
A hatóságok most próbálnak megküzdeni a következményekkel
A probléma akkora méreteket öltött, hogy a chilei bíróságoknak és környezetvédelmi hatóságoknak is foglalkozniuk kellett vele.
Az antofagastai környezetvédelmi bíróság elismerte az állam felelősségét amiatt, hogy képtelen volt megakadályozni az illegális hulladék felhalmozódását az Alto Hospicio melletti állami földeken. A területre hosszú távú helyreállítási tervet dolgoztak ki.
Ezzel párhuzamosan projektek indultak a régi ruhák újrahasznosítására. A textíliákból például hőszigetelő anyagokat próbálnak előállítani.
Több tízezer tonna vegyes ruha újrahasznosítása azonban rendkívül nehéz: a szövetek eltérő összetételűek, cipzárakat, gombokat, festékeket és szintetikus szálakat tartalmaznak.
Ezért az atacamai szemétlerakó mára nem csupán egy helyi környezeti problémává vált.
Ez az egész remekül ábrázolja az olcsó divat árnyoldalát: egy ruhadarabot megvásárolhatsz néhány dollárért, majd egy év múlva megfeledkezhetsz róla, ám maga a ruha ezután még évtizedekig létezhet – immár több ezer kilométerre az első tulajdonosától.
