Alig harminc évvel ezelőtt egy 45 éves, egyedülálló nő még gyakran kiváltotta a környezete sajnálatát. A rokonok mindenáron megpróbálták összehozni valakivel, a barátnők azt hajtogatták, hogy ne szalassza el az utolsó esélyt, a szomszédok pedig a hátuk mögött suttogtak azon értetlenkedve, miért van még mindig egyedül.
Mára ez a helyzet gyökeresen megváltozott. Sok nő egy válás vagy szakítás után egyáltalán nem siet új társat keresni magának. Sokan ugyanis remekül érzik magukat egyedül, és már el sem tudják képzelni, miért kellene újra férjhez menniük.
Vajon mi változott meg ennyire? Csak nem ábrándultak ki a nők a férfiakból?
Amikor végre csend van otthon
Képzelj el egy átlagos estét: a nő hazaér a munkából, belebújik a kedvenc köntösébe, tölt magának egy pohár bort, és elindítja a kedvenc sorozatát.
Senki sem kérdezi meg tőle, hogy mikor lesz már kész a vacsora. Nem kell vitatkozni azon, hogy mit nézzenek a tévében, nem kell mások szétdobált holmiját pakolásznia, és nem kell a saját terveit mások hangulatához igazítania.
Egyszerűen csak lehuppan a kanapéra, és azzal foglalkozik, amivel csak akar.
Egyesek számára ez a kép talán magányosnak és szomorúnak tűnhet. Másoknak viszont egyet jelent a régóta várt, jól megérdemelt pihenéssel.
Különösen akkor, ha mondjuk húsz év házasság, gyereknevelés és végeláthatatlan háztartási teendők sora van mögötte.
Férjhez menni már régen nem kötelező
Régebben a házasság a nők számára gyakran nem pusztán a szerelemről, hanem a gazdasági biztonságról és a szükségletekről is szólt.
Egyedül ugyanis sokkal nehezebb volt lakhatást teremteni, eltartani a gyerekeket és fenntartani egy normális életszínvonalat.
Ma már a nők többsége dolgozik, saját jövedelemmel és akár saját ingatlannal is rendelkezik, így teljesen képesek önállóan is megbirkózni a mindennapi élet kihívásaival.
Természetesen a teljes anyagi függetlenség továbbra sem adatik meg mindenkinek. Ám a lehetőség, hogy valaki partner nélkül is megálljon a saját lábán, ma már sokkal elérhetőbb, mint korábban.
Ha pedig egy nő képes eltartani magát, akkor pusztán az anyagi támasz kedvéért már teljesen felesleges kompromisszumos kapcsolatokba belemennie.
Ehelyett sokkal fontosabb kérdések kerülnek előtérbe: vajon jól érzi-e magát az adott férfi mellett? Érdekes-e vele az együtt töltött idő, és összességében jobbá teszi-e az életét?
Másodszor már senki sem akar elkövetni ugyanazokat a hibákat
45 éves korára a legtöbb nőnek már jócskán van tapasztalata a komoly kapcsolatok terén.
És ez a tapasztalat sok esetben nem mindig kellemes.
Van, aki hűtlenséget élt át, más éveken keresztül teljesen egyedül vitte a hátán a háztartást, megint mások pedig egyszerűen csak belefáradtak az állandó veszekedésekbe és a végeláthatatlan szemrehányásokba.
Egy válás után ezek a nők gyakran egy egészen meglepő dolgot fedeznek fel: egyedül élni sokkal békésebb és nyugodtabb.
Nem kell állandóan tisztázni a kapcsolatukat, nem kell vitatkozni a pénz miatt, és nem kell amiatt szorongani, hogy a másik vajon milyen hangulatban fog hazaérni.
Ez persze nem azt jelenti, hogy többé már nem hisznek a szerelemben. Csupán arról van szó, hogy sokkal körültekintőbben választják meg, kit engednek be a saját, békés kis világukba.
A gyerekek felnőttek – végre jut idő önmagukra is
De van itt még egy ok, amiről valamiért nagyon ritkán esik szó.
Sok nő már a húszas évei elején édesanyává válik. A következő húsz évben pedig az egész élete a család körül forog: iskola, szakkörök, házi feladatok, gyerekbetegségek és egy rakás házimunka.
Aztán a gyerekek szép lassan kirepülnek és felnőnek.
Ilyenkor pedig hosszú évtizedek után először nyílik arra lehetőségük, hogy végre a saját vágyaikra és céljaikra koncentráljanak.
Van, aki utazni kezd, más beiratkozik egy táncórára, többet találkozik a barátnőivel, vagy épp egy teljesen új szakmát sajátít el.
És érthető módon korántsem mindenki hajlandó ezt az újdonsült szabadságot és függetlenséget ismét feladni a kiszámítható családi mindennapokért.
Az egyedüllét azonban nem való mindenkinek
Hatalmas hiba lenne azonban azt állítani, hogy a nők 45 felett tömegesen mondanának le a szerelemről. Sokan közülük továbbra is arról álmodoznak, hogy találkoznak egy hozzájuk közel álló, lelki társsal, akivel új fejezetet nyithatnak, vagy egyszerűen csak élvezhetik, hogy végre egy megbízható partner van mellettük.
Hiszen az egyedüllét sem mindig felhőtlen móka. Bármikor előfordulhatnak váratlan betegségek, anyagi nehézségek, vagy csak jöhetnek olyan hűvös, téli esték, amikor az ember különösen vágyik arra, hogy odabújhasson valakihez.
Ám a közelség iránti természetes vágy, és a társadalmi kényszer között, miszerint „mindenképpen férjhez kell menni”, óriási a szakadék.
És talán pontosan ez az, ami a leginkább megváltozott az elmúlt évtizedekben.
