Minden étel, ami az asztalunkra kerül, saját történettel rendelkezik. Ezek nem csupán az étlapokon olvasható hangzatos leírások, hanem véletlenekkel, bátor kísérletekkel, politikai intrikákkal és váratlan felfedezésekkel teli események. A megszokott fogások mögött gyakran háborúk, hiánygazdaság, leleményesség vagy éppen furcsa hagyományok húzódnak meg. Az élelmiszerek története sokkal izgalmasabb, mint gondolnánk, és mindannyiunkat érint a mindennapokban.
1. A ketchup eredeti változatai nem paradicsomból készültek
Ma már nehéz elképzelni a ketchupot paradicsom nélkül, de a története egészen máshonnan indult. Dél-Kínában és Vietnámban létezett egy ge-tchup (vagy kôe-chiap) nevű szósz, amely erjesztett halbelsőségekből, kagylókból és fűszerekből készült sós lé volt. A tengerészek az ízetlen ételek ízesítésére használták.
A 18. század elején brit kereskedők hozták be a receptet Európába. A szakácsok gombával, dióval, szardellával és osztrigával kísérleteztek, de a ketchup még sokáig halalapú maradt.
Csak 1812-ben publikált James Mease amerikai kertész egy olyan receptet, amelynek a paradicsom volt a fő összetevője. Később cukrot adtak hozzá a savasság mérséklésére. A 19. század végén a Heinz cég tette világsikerűvé a paradicsomos ketchupot, amikor ecetet használt tartósítószerként, és teljesen elhagyta a halas összetevőket.
2. A krumpli népszerűsítése
A 18. században Antoine-Augustin Parmentier francia gyógyszerész meg volt győződve arról, hogy a burgonya megoldhatja az éhezés problémáját. Hogy felkeltse az emberek érdeklődését, ravasz tervet eszelt ki: nappal katonákkal őriztette a burgonyaföldjeit, azt a látszatot keltve, hogy a zöldség rendkívül értékes, éjszaka viszont visszavonta az őrséget, így bárki kedvére lophatott a gumókból.
Parmentier itt nem állt meg. Pazar vacsorákat rendezett, ahol mind a húsz fogás kizárólag burgonyából készült, elnyerte XVI. Lajos király támogatását, sőt még burgonyavirágokból készült csokrokat is ajándékozott a nemeseknek.
3. Kleopátra és Nagy Sándor sáfrányos fürdőket vettek
A sáfrány ma a világ egyik legdrágább fűszere, de az ókorban nemcsak a konyhában használták.
A legenda szerint Nagy Sándor sáfrányos fürdőket vett, mert úgy vélte, a fűszer segít a csaták utáni sebek gyógyításában. Kleopátra más célokra használta, a vonzerővel és a magánélettel hozta összefüggésbe. Indiában a sáfrány évezredek óta bizonyos szülési rituálék része.
Egy egyszerű fűszerhez képest ez igencsak lenyűgöző életút.
4. A homárt egykor trágyaként használták
Ma a homár különlegességnek számít, de néhány évszázaddal ezelőtt teljesen más volt a megítélése.
Új-Anglia partjainál annyi homár volt, hogy dagály után félméteres halmokban álltak a parton. Trágyaként a földekre, sőt csaliként a halászathoz használták őket.
A gyarmati börtönökben rendszeresen homárral etették a foglyokat, Massachusettsben pedig egyes munkások a szerződésükbe foglaltatták, hogy hetente csak korlátozott számban kaphatnak homáros ételt. Ami ma luxus, az egykor a szegények eledele volt.
5. A ciabatta egészen új találmány
Bár hagyományos olasz kenyérként tartják számon, a ciabatta sokkal fiatalabb, mint gondolnánk.
Egy olasz pék találta fel 1985-ben, akit bosszantott, hogy a francia bagett egyre népszerűbbé válik Olaszországban. Így született meg az új kenyérfajta, amely gyorsan világhírnévre tett szert.
Kiderült, hogy a ciabatta fiatalabb, mint a Nintendo játékkonzol.
6. A villát egykor Isten elleni sértésnek tartották
1004-ben egy bizánci hercegnő aranyvillát használt az esküvőjén. Velencében az egyik vendég annyira felháborodott, hogy kijelentette: Isten már megadta az embernek a tökéletes villát az ujjak formájában, ezért a fém evőeszközök használata szembemegy az isteni akarattal.
Még évszázadokkal később is alig változott a hozzáállás. Nagy-Britanniában még a 17. század elején is kigúnyolták a villahasználókat.
Úgy tűnik, a megszokott evőeszközöknek is hosszú utat kellett megtenniük, mire elfoglalták helyüket az asztalon.
7. A croissant nem Franciaországból származik
Bár a croissant a francia konyha jelképe, a története nem ott kezdődött.
Elődje az osztrák kipferl kifli, amely már a 13. században ismert volt. Később Ausztriában megjelent a leveles tésztás változat, az első francia croissant-receptet pedig csak a 20. században publikálták.
Tehát a híres francia reggelinek osztrák gyökerei vannak.
8. Az ókori rómaiak gyíkhájjal hizlalták a csirkéket
Az ókori Rómában szokatlan módszereket alkalmaztak a baromfi hizlalására. A csirkéket borba áztatott kenyérrel, vagy gyíkhájjal és köménnyel kevert árpával etették.
A római szerzők még arra is figyelmeztettek, hogy a gyíkhájas keverék annyira tápláló, hogy az emberekre is veszélyes lehet: szerintük súlyos elhízáshoz vezethetett.
Ráadásul időszámításunk előtt 161-ben egy római törvény kifejezetten megtiltotta a baromfi szándékos hizlalását étkezési célból. A rómaiak és a csirkék kapcsolata meglehetősen ellentmondásos volt.
9. A sárgarépa nem mindig volt narancssárga
Az első sárgarépafajták egyáltalán nem a megszokott színűek voltak. Lila, fehér és sárga színben fordultak elő.
Csak a 17. században nemesítették ki a hollandok a narancssárga változatot. Az egyik legelterjedtebb elmélet szerint ezt az Orániai-ház tiszteletére tették.
Így vált az egyik legismertebb zöldségünk a politika hatására olyanná, amilyennek ma ismerjük.
10. A fekete borsot aranyértékűnek tartották
Ma a fekete bors szinte minden konyhában megtalálható, de egykor igazi kincsnek számított.
Amikor 410-ben Alarik elfoglalta Rómát, a váltságdíj követelései között 3000 font fekete bors is szerepelt.
Nehéz elhinni, hogy egy hétköznapi fűszer, ami a sótartó mellett áll, egykor Európa egyik legértékesebb vagyontárgya volt.
11. A második világháború alatt a britek paszternákból készítettek „banánt”
A második világháború alatt Nagy-Britannia teljesen leállította a banánimportot. Hogy valahogy pótolják a kedvelt gyümölcsöt, az emberek paszternákot főztek, banánaromát adtak hozzá, és megpróbálták elérni a hasonló ízvilágot.
A hiány annyira súlyos volt, hogy egy varietéénekesnő még egy dalt is felvett „Mikor ehetek újra banánt?” címmel. Ez a dal a korabeli élelmiszerhiány jelképévé vált.
12. A konkvisztádorok avokádóból készítettek tintát
Miután megérkeztek Amerikába, a spanyol hódítók hamar megtalálták az avokádó hasznosítási módját.
A magjából vörös tintát nyertek, amellyel dokumentumokat írtak és szöveteket festettek. Maga a gyümölcs is ízlett nekik; az egyik felfedező úgy írta le, mint egy kellemes aromájú, vajhoz hasonló ételt.
Az avokádó annyira sokoldalúnak bizonyult, hogy egyszerre használták élelmiszerként és tintakészítésre.
13. A csirkelábak pitefogantyúként szolgáltak
A középkori Angliában a csirkés piték meglehetősen szokatlanul néztek ki: a tészta szélein szándékosan kilógatták a csirke lábait.
Két funkciót is elláttak: egyrészt jelezték, milyen töltelék van belül, másrészt kényelmes fogantyúként szolgáltak, amivel meg lehetett tartani a forró pitét. A kemény tésztát, amibe a tölteléket tették, akkoriban még „koporsónak” is nevezték.
Ez a tálalási mód ma furcsának tűnik, de a maga idejében praktikus megoldás volt.
