Az esküvői szokások egyidősek magával a házasság intézményével. Bár a korszakok, a divat és az ünnepségekről alkotott elképzelések változnak, sok hagyomány meglepő módon évszázadokon át fennmaradt. A fehér ruha, az esküvői torta, a koszorúslányok, a hajadonoknak dobott csokor és számos más megszokott részlet olyan történettel rendelkezik, amelyről sokan nem is tudnak. Egyes szokások ősi babonákból erednek, másokat gyakorlati megfontolások vagy törvényi előírások diktáltak. Bár ma a legtöbb ilyen hagyományt csupán az ünnep szép elemeként kezelik, eredetük gyakran igen váratlan.
1. A menyasszony a vőlegény bal oldalán állt, hogy az bármikor kardot ránthasson
Az ókorban számos kultúrában létezett az úgynevezett rablásos házasság, amikor a férfi erőszakkal vitte el a nőt, hogy feleségévé tegye. Ez a szokás több ezer éves, és bár a múlt maradványának tűnik, Afrika és Közép-Ázsia egyes régióiban ma is találkozni hasonló gyakorlatokkal.
Úgy tartják, innen ered az a hagyomány, amely szerint az esküvői szertartás alatt a vőlegény jobbra, a menyasszony pedig balra áll. Ez az elrendezés lehetővé tette a férfi számára, hogy jobb kezét szabadon tartsa, így szükség esetén gyorsan kardot ránthatott, hogy megvédje a menyasszonyt, ha valaki megpróbálná visszaszerezni őt.
2. A koszorúslányok egyformán öltöztek, hogy eltereljék a figyelmet a menyasszonyról
Számos történész szerint a koszorúslányok egyforma ruhába öltöztetésének szokása az ókori Rómából és a feudális Kínából származik. Fő célja a menyasszony védelme volt.
Abban az időben a lánynak gyakran hosszú utat kellett megtennie a városig, ahol a vőlegény élt. Az utazás során az esküvői menet rablók vagy vetélytársak célpontjává válhatott. Ha több nő volt egyformán felöltözve, sokkal nehezebb volt megállapítani, melyikük az igazi menyasszony.
Később az ókori Rómában ez a gyakorlat hivatalos követelménnyé vált. Ahhoz, hogy a házasság törvényes legyen, a szertartáson tíz, egyforma színű ruhát viselő tanúnak kellett jelen lennie. Úgy vélték, ez segít összezavarni azokat a gonosz szellemeket is, amelyek árthattak az ifjú párnak.
A hagyomány évszázadokkal később is fennmaradt. A viktoriánus korban Viktória királynő mind a tizenkét koszorúslányát egyforma fehér ruhába öltöztette, amely harmonizált saját szatén esküvői öltözékével.
3. A valami régi, valami új, valami kölcsönzött és valami kék a rontás ellen védett
Sokan ismerik az angol esküvői mondást: Valami régi, valami új, valami kölcsönzött, valami kék és egy hatpennys érme a cipőben. Úgy tartották, mindegyik tárgy szerencsét hoz az ifjú párnak.
Ez a hagyomány a viktoriánus korban, az angliai Lancashire grófságban jelent meg, és sok éven át az esküvői öltözék kötelező részének tekintették.
A valami kék általában egy harisnyakötő volt. A kék színnek a menyasszonyt kellett megvédenie a szemmel veréstől és a gonosz pillantásoktól, amelyek a hiedelmek szerint megfoszthatták őt a gyermekáldás lehetőségétől.
A valami kölcsönzött gyakran egy már anyává vált nő alsóneműjét jelentette. Úgy vélték, ezzel megtévesztik a gonosz erőket, amelyek a menyasszonyt már termékeny nőnek nézik majd.
Ma a mondás utolsó sorára sokkal ritkábban emlékeznek, azonban a cipőbe helyezett hatpennys érme a jövőbeli család anyagi jólétét szimbolizálta.
4. A fehér esküvői ruha Viktória királynőnek köszönhetően vált népszerűvé
Viktória királynő 1841-es esküvője előtt a legtöbb menyasszony élénk, díszes ruhát választott, amelyet az ünnepség után is viselhettek. A fehér szín egyáltalán nem volt kötelező.
A húszéves Viktória főként azért döntött a fehér ruha mellett, hogy előnyösen kiemelje öltözéke finom csipkéjét. A széles körben elterjedt vélekedéssel ellentétben ez a választás nem a tisztaság szimbolikájával volt összefüggésben.
Fehér esküvői ruhák korábban is léteztek, de ezeket főként tehetős családok engedhették meg maguknak. A világos öltözéket nehéz volt tisztán tartani, ezért a jólét egyfajta megnyilvánulásának számított.
Emellett Viktória azt kérte, hogy a vendégek közül senki ne érkezzen fehérben, kivéve a koszorúslányait. Éppen ezen esküvő után vált a fehér ruha fokozatosan a menyasszony fő szimbólumává, és az is maradt a mai napig.
5. A menyasszonyi csokrot azért kezdték el dobálni, hogy megóvják a menyasszonyi ruhát
A középkori Európában szokatlan szokás élt: a hajadon lányok megpróbáltak egy darabkát letépni a menyasszony ruhájából. Úgy tartották, egy ilyen szövetdarab szerencsét hoz és segít hamarabb férjhez menni, magát a ruhát pedig a termékenység és a boldog házasság szimbólumának tekintették.
Idővel az esküvői ruhák jelentősen drágábbak lettek. Elkészítésük komoly költségekkel járt, ezért a menyasszonyok egyre inkább meg akarták őrizni a ruhát az ünnepség után, ahelyett, hogy hagyták volna, hogy a vendégek rongyokká tépjék.
Hogy eltereljék a figyelmet a ruháról, új hagyományok jelentek meg. A menyasszony különféle tárgyakat kezdett dobálni a tömegbe, és idővel az esküvői csokor vált ezek közül a legnépszerűbbé. Ez is a termékenységet és a szerencsét jelképezte, de sokkal könnyebb volt megválni tőle, mint egy drága ruhától.
6. A vőfély valóban a vőlegény legjobb harcosa volt
A múltban a menyasszony elrablása vagy a rokonok házasságot akadályozó kísérletei valós fenyegetést jelentettek. Ha a lány családja nem hagyta jóvá a szövetséget, az ügy fegyveres összecsapással végződhetett.
Éppen ezért állt a vőlegény mellett a vőfély. Fő feladata az volt, hogy megvédje a vőlegényt és a menyasszonyt, ha a rokonok megpróbálnák visszaszerezni a lányt, vagy ha ő maga úgy döntene, hogy a szertartás vége előtt elszökik.
Nem meglepő, hogy erre a szerepre olyan embert választottak, aki másoknál jobban forgatta a kardot. Az esküvő alatt a vőfély gyakorlatilag fegyveres testőrként funkcionált, és bármelyik pillanatban készen állt a párbajra.
7. A jegygyűrűk már az ókori Egyiptomban megjelentek
A jegygyűrűváltás hagyománya az ókori Egyiptomba nyúlik vissza. Az egyiptomiak a kört az örökkévalóság jelképének tartották, ezért a gyűrű az egész életen át tartó közös élet ígéretét testesítette meg.
Az első gyűrűk összefont nádból készültek, és a bal kéz gyűrűsujján viselték őket. Az ókori egyiptomiak úgy hitték, hogy ezen az ujjon halad át egy különleges véna, amely egyenesen a szívhez vezet. Később ezt vena amoris-nak (a szerelem vénájának) nevezték el, bár a modern anatómia megerősíti, hogy ilyen véna nem létezik. Ennek ellenére a gyűrű gyűrűsujjon való viselésének hagyománya napjainkig fennmaradt.
Később a szokást az ókori rómaiak is átvették. Számukra a gyűrű azokat az értékes ajándékokat helyettesítette, amelyeket a házasságkötéskor a menyasszony családjának adtak át.
Évszázadokkal később a jegygyűrűkön megjelentek a drágakövek. Az első dokumentált gyémántgyűrűt 1477-ben ajándékozta Miksa osztrák főherceg a menyasszonyának. Ez a hagyomány annyira népszerűvé vált, hogy ma az amerikai menyasszonyok több mint 80%-a kap gyémánt jegygyűrűt.
8. A menyasszonyi fátyolnak el kellett rejtenie a menyasszonyt a gonosz szellemektől
A menyasszonyi fátyol pontos eredete viták tárgyát képezi, azonban sok kutató az ókori Rómához köti a megjelenését.
Az egyik legelterjedtebb változat szerint a menyasszony az oltárhoz vezető úton fátyollal takarta el az arcát, hogy a gonosz szellemek ne ismerhessék fel és ne foszthassák meg a boldogságától. A szertartás befejezése után a fátylat levették, mivel úgy vélték, a veszély már elmúlt.
Susan Waggoner esküvői hagyománykutató megjegyzi, hogy a fátyol szimbolikus funkciót is betöltött. Teljesen eltakarta a menyasszonyt, kiemelve szerénységét és az új életszakaszba való átlépését.
Létezik még egy magyarázat e szokás eredetére. Azokban a társadalmakban, ahol a házasságokat a családok közötti megállapodás alapján kötötték, a fátyol elrejthette a menyasszony arcát a vőlegény elől a szertartás végéig, hogy az ne láthassa őt idő előtt.
9. A házasság köteléke kifejezés egy ősi kelta szertartásnak köszönhető
A népszerű házasság köteléke kifejezésnek egészen szó szerinti eredete van. Egy ősi kelta esküvői rituáléhoz, az úgynevezett kézkötési szertartáshoz kapcsolódik.
A szertartás alatt a vőlegény és a menyasszony kezét szalagokkal vagy szövetcsíkokkal kötötték össze, szimbolikusan eggyé kovácsolva őket. Minden esküvői fogadalomhoz gyakran külön csomót kötöttek, amely aztán emléktárgyként szolgált a házastársak számára.
Ez az ősi szokás nem tűnt el teljesen. Ma a kézkötési szertartást néhány pár még mindig elvégzi, különösen a szabadtéri esküvőkön. Igaz, ma már ez általában a hivatalos házasságkötés szép kiegészítője, nem pedig kötelező része.
10. A koszorúslányok hagyománya a bibliai időkbe nyúlhat vissza
Az egyik változat szerint a menyasszony koszorúslányokkal való kísérésének szokása Jákob, Lea és Ráhel bibliai történetére vezethető vissza, amely a Teremtés könyvében olvasható.
A szöveg szerint mindkét menyasszony szolgálóleányaik kíséretében érkezett az esküvőre, akik segítettek nekik felkészülni a szertartásra és elintézték az összes szükséges teendőt.
Abban az időben az ilyen segítők korántsem mindig voltak a menyasszony rokonai vagy közeli barátnői. Leggyakrabban szolgálóleányok töltötték be ezt a szerepet, akik az esküvői nap folyamán végig kísérték úrnőjüket és mindenben segítették őt.
11. A harisnyakötő dobálása egykor a házasság megkötésének megerősítésére szolgált
Ma a harisnyakötő levétele a menyasszony lábáról és annak a nőtlen férfiak felé való dobása inkább az esküvői ünnepség tréfás részének számít. Néhány évszázaddal ezelőtt azonban ennek a szokásnak egészen más jelentése volt.
Kim Forrest, a WeddingWire vezető szerkesztője szerint a múltban az esküvő után az ifjú párnak a lehető leghamarabb el kellett hálnia a házasságot. A rokonok és a vendégek a közelben várakoztak, hogy megbizonyosodjanak arról, a házasság valóban megköttetett.
Ezt követően a vőlegény kihozta a menyasszony harisnyakötőjét, és megmutatta az összegyűlteknek, mint annak bizonyítékát, hogy a házastársi szövetség hivatalosan is megpecsételődött.
12. Az esküvői torta története az ókori Rómában kezdődött
Az esküvőn felszolgált különleges ünnepi csemege hagyománya még az ókori Rómában jelent meg.
A szertartás után a rómaiak egy kis búza- vagy árpakenyeret törtek össze a menyasszony feje felett. Úgy tartották, ez a szertartás szerencsét és termékenységet hoz az ifjú családnak. A vőlegény és a menyasszony együtt ettek meg néhány morzsát, elvégezve a családi élet egyik első szimbolikus gesztusát, a megmaradt morzsák pedig a vendégeknek jutottak.
Miután a rómaiak i.sz. 43-ban meghódították Britanniát, ez a hagyomány oda is eljutott, de idővel megváltozott. A britek fűszeres zsemléket, kekszeket és pogácsákat kezdtek magas toronyba halmozni. Az ifjú párnak úgy kellett megcsókolnia egymást a torony felett, hogy ne döntsék le az építményt.
Az esküvői csemegék folyamatosan változtak. 1685-ben megjelent az egyik első ismert recept az úgynevezett esküvői pitéhez. A mai mércével mérve az összetétele meglehetősen szokatlan: a töltelékben osztriga, bárányhere, állati torok, kakastaréj és fenyőmag is szerepelt.
Csak a XVII. századra adták át fokozatosan a helyüket az esküvői piték a ma megszokott esküvői tortáknak.
