"Csak érjek oda időben! Már nem bírom tovább!" - számos nehéz szoknyájukat felemelve a hölgyek kirohantak a templomból.
A XVII. század végén, XVIII. század elején Franciaországban élt Bourdaloue úr prédikációi olyan hosszúak, olyan unalmasak voltak, hogy felállni és kimenni teljességgel udvariatlanságnak számított.
Ráadásul Bourdaloue, prédikátor kollégáival ellentétben, nem tartott szüneteket. Amikor észrevette, hogy a hölgyek fészkelődnek és idegeskednek, a pap elgondolkodott. Mivel nem volt buta ember, levonta a következtetéseit, de mégsem a prédikációk megszakítása mellett döntött, hanem inkább kényelmesebbé tette a helyzetet a hölgyek számára.
Megengedte nekik, hogy magukkal hozzanak egy edényt a természetes szükségleteik elvégzésére. Igazán kedves tőle, nem gondolod?
A legenda egy másik változata szerint Louis Bourdaloue olyan kiváló szónok volt, hogy a hölgyek maguk sem akarták otthagyni az előadásait, nehogy egyetlen szót is kihagyjanak, ezért inkább tűrtek és szenvedtek.
A szobalányok egy csak általuk ismert jelre elővették a „nappali vázát”, ami egy hosszúkás edényre vagy szószos csészére hasonlított. A kialakítása lehetővé tette, hogy a hölgynek ne kelljen leülnie, hanem állva is elvégezhesse a dolgát.
Nagyon hamar el is kezdték ezeket így hívni: burdalu. Kétséges, hogy a prédikátor arról álmodott volna, hogy a neve pont így vonuljon be a történelembe, de ez nem rajta múlt. Az is kétséges, hogy közvetlenül arra a padra tették volna, ahol a prédikáció alatt ültek; valószínűbb, hogy a hölgy észrevétlenül félrehúzódott, a szobalány pedig utána elvitte a vázát.
Sőt, a burdalu egyszerűen nélkülözhetetlen volt az arisztokrata hölgyek és udvarhölgyek számára, mivel a palotákban gyakran nem voltak külön helyiségek, ahová egy hölgy félrevonulhatott volna, vagy ha voltak is, túl kevés és távoli részeken helyezkedtek el.
A férfiak nemigen zavartatták magukat és nem voltak túlságosan szemérmesek, egyszerűen kimentek a kertbe (már ha volt rá lehetőség).
A XVIII. században divatos, abroncsszoknyával (ún. panier-vel) és rengeteg alsószoknyával viselt női ruhák bonyolult felépítése megnehezítette a természetes szükségletek elvégzését.
Ezért az a kényelmes, hosszúkás, fogantyús váza, amely lehetővé tette a hölgyeknek, hogy könnyedén megoldják ezt a problémát, gyorsan népszerűvé vált. Csak fel kellett emelni a szoknyákat és… Pantallót abban az időben még nem hordtak, de amikor később divatba jött, azt is két, különálló szárból varrták, így nem kellett teljesen levenni.
A burdalukat fajanszból és porcelánból készítették, festett mintákkal díszítették. A XIX. században különösen divatba jöttek a „pajkos” burdaluk, amelyeknek az aljára szemeket festettek, mintha valaki figyelmesen kukucskálna alulról.
Az olcsóbb változatok készülhettek sárgarézből vagy agyagból is.
Másik alternatívát jelentettek a magas, lószerű állványra helyezett bidék. Az ilyen bidé mosakodásra is kényelmes volt.
A „vázát” (azaz magát a bidetálat) könnyen ki lehetett venni és kiöblíteni. Azonban ezeket csak a saját lakosztályokban használták, hiszen egy állványos vázát nem vihetsz mindenhova magaddal.
