A csernobili óriásharcsák talán a leginkább emlegetett különös állatok a lezárt zónában.
Rengeteg fotón láthatsz akár háromméteresre nőtt harcsákat, amik gond nélkül nyelik le a galambokat és az egész vekni kenyereket, amikkel a turisták etetik őket.
Ezek a harcsák 1986-ban, nem sokkal a baleset előtt kerültek az atomerőmű hűtőtavába. Még ivadékként engedték őket a vízbe. Aztán amikor megtörtént a katasztrófa, amit ma már az egész világ ismer, egyszerűen megfeledkeztek róluk. Csak néhány évtizeddel később jutottak ismét az emberek eszébe, amikor a zóna újra látogathatóvá vált.
Ez idő alatt a harcsák elszaporodtak és elképesztő méretűre nőttek. Remekül alkalmazkodtak a – mondjuk úgy – nem éppen legkedvezőbb életkörülményekhez, és mostanra rengetegen élnek mind a hűtőtóban, mind az elvezető csatornában.
Nemcsak a turisták, hanem a biológusok is élénk érdeklődést mutatnak a harcsák iránt. A kutatások kimutatták, hogy a magas sugárzás alig van hatással ezekre a halakra, legyen szó a méretükről, a viselkedésükről vagy az étvágyukról.
Szó sincs arról, hogy mutánsok lennének; egyszerűen csak azért tudtak ilyen tekintélyes méretűre nőni, mert az emberek békén hagyták őket. Senki nem horgászott rájuk, nem zavarták őket, és semmilyen olyan tevékenység nem folyt a vízben, ami ártott volna nekik.
A csernobili harcsák fajtája eleve lehetővé teszi, hogy még ennél is gigantikusabbra nőjenek. A hűtőtóban ugyanis közönséges, más néven európai harcsa él. Kedvező körülmények között ez a hal akár az 5 méteres hosszúságot és a 400 kilós súlyt is elérheti.
Szóval a vaddisznó méretű csernobili harcsák teljesen normálisnak számítanak, nem valami rendellenességről van szó.
De miért telepítettek egyáltalán harcsákat a hűtőtóba?
Érdekes módon eredetileg azért engedték őket a hűtőtóba, hogy demonstrálják: az erőmű működése biztonságos az élővilágra nézve. A sors fintora, hogy mindez szinte közvetlenül a katasztrófa előtt történt.
Nem tudni, hogy azok, akik betelepítették őket, tisztában voltak-e azzal, hogy ez a halfaj mennyire ellenálló a radioaktív szennyezéssel szemben. Ha igen, akkor a PR-akció kezdettől fogva csalás volt. Ha nem, akkor ez a közel négy évtizedes kísérlet ékesen bizonyította, hogy a harcsáknak a sugárzás gyakorlatilag meg sem kottyan. Amit sajnos más élőlényekről – beleértve az embert is – nem mondhatunk el.
Ennyire ellenállónak bizonyult tehát ez a halfaj a sugárzással szemben. Mindezt úgy, hogy a hűtőtó volt a katasztrófa egyik legszennyezettebb területe, és a mai napig az is maradt.
