Százak dolgoznak egy film elkészítésén, de a nézők leginkább a színészekkel azonosítják az alkotást. Egyesek szerint ők csak végrehajtók, akiket szükség esetén le lehet cserélni. Mások viszont biztosak benne, hogy egy színész annyira eggyé válik a szerepével, hogy a karakter már nem létezhet az ő arca, hangja és játékstílusa nélkül.
A filmfranchise-ok különbözőképpen kezelik ezt a problémát. Van, ahol a stúdiók hatalmas összegeket fizetnek, csak hogy megtartsák a főbb sztárokat, de előfordul az is, hogy habozás nélkül új színészre bízzák a szerepet – ezért láthattunk annyi Tarzant, Sherlock Holmes-t vagy James Bondot.
Azonban egy színész halála után a csere kérdése sokkal bonyolultabbá válik. Néha az alkotók új szereplőgárdával folytatják a történetet. Más esetekben úgy döntenek, hogy a hős túlságosan összefonódott az őt alakító személlyel, és a pótlására tett kísérlet nem folytatásnak, hanem tiszteletlenségnek tűnne. Vagy egyszerűen úgy vélik, a nézők nem fogadnák el az új verziót, és többet ártanának vele, mint használnának.
Ha egy színész a forgatás közben huny el, a forgatókönyvírók trükköznek, és úgy alakítják a cselekményt, hogy a karakter is távozzon a történetből.
Oliver Reed halála miatt át kellett írni a Gladiátor forgatókönyvét
Annak ellenére, hogy a Gladiátor a II. században játszódik, sok szempontból egy másik korszak filmje volt. Ridley Scott visszahozta a képernyőkre az 1950-es és 1960-as években, sőt még a némafilm korszakában is népszerű, nagyszabású történelmi eposzokat. A film sikere segített újjáéleszteni a szinte elfeledett műfajt, és megalapozta az olyan új slágerek útját, mint a 300.
A régi és az új Hollywood közötti egyik kapocs Oliver Reed volt, aki az Oliver! és az Ördögök című történelmi filmekből volt ismert. A Gladiátorban Proximót, a gladiátoriskola tulajdonosát alakította, aki megvásárolja Maximust, és később segít neki visszatérni Rómába. A színész azonban nem tudta befejezni a munkát: a máltai forgatás közben szívrohamban elhunyt.
A színész halála rendkívül nehéz helyzetbe hozta az alkotókat. Walter Parkes producer később felidézte, hogy a sokk után azonnal a gyakorlati kérdéseken kellett gondolkodniuk: mennyi anyagot forgattak le, és befejezhető-e a film Reed nélkül. Teljesen lecserélni egy másik színészre lehetetlen volt, ezért átírták a forgatókönyvet, beleírva Proximo halálát.
A probléma az volt, hogy a jeleneteket nem sorrendben vették fel, és néhány epizód még hiányzott a karakterrel. Ezek befejezéséhez dublőröket használtak, Oliver Reed arcát pedig számítógépes grafikával illesztették be.
A Verdák 2 elbúcsúzott a hollywoodi legendától
Paul Newman az amerikai film egyik legnagyobb sztárja volt. Megélte a klasszikus Hollywood csillogását, de tökéletesen illeszkedett a következő korszak sötétebb és bonyolultabb filmjeibe is. A A svindler, a Bilincs és mosoly, a Macska a forró bádogtetőn és a Butch Cassidy és a Sundance kölyök című alkotásokban Newman olyan embereket játszott, akik a társadalom peremére szorultak, és belső töréseiket külső magabiztossággal takargatták.
Karrierje több évtizeden át tartott. Még idős korában is olyan rendezőkkel dolgozott, mint Martin Scorsese vagy a Coen testvérek, élelmiszeripari márkájának bevételeit pedig jótékony célokra fordította. Az egyik utolsó jelentős szerepe Doc Hudson volt a Verdák című animációs filmben – egy szigorú, egykori bajnok, aki a fiatal és öntelt Villám McQueen mentora lesz.
Az első Verdák sikeres volt, a Pixar 2011-ben kiadta a folytatást. Paul Newman azonban röviddel az eredeti film megjelenése után elhunyt, és már nem térhetett vissza a szerepéhez. Az animációban a szinkronszínészeket gyakran cserélik: a néző nem látja az arcukat, így a váltást általában nem élik meg olyan élesen. A Verdák 2-ben például a Fillmore-t szinkronizáló George Carlint is másik színész váltotta.
Azonban Doc Hudson számára az alkotók nem kerestek új hangot. A második részben kiderül, hogy a karakter a történeten kívül elhunyt, emlékét pedig a többi hős gondosan őrzi.
Carrie Fisher utolsó szerepét a leforgatott anyagokból kellett összeállítani
Jóval azelőtt, hogy az erős hősnők szinte minden kasszasiker reklámkampányának kötelező elemévé váltak volna, a Star Warsban már ott volt Leia hercegnő. Karakterében és bátorságában nem maradt el a férfiak mögött, sőt, gyakran határozottabbnak bizonyult náluk. Ezt nagyban köszönhette Carrie Fishernek.
Néhány évtizeddel később a színésznő visszatért a szerephez az új trilógiában. Míg Luke és Han próbált megküzdeni a múlttal és önmagukkal, Leia egyike volt azon kevés figuráknak, akik képesek voltak összekötni a régi hősöket az új generációval. Ő vezette az Ellenállást, támogatta Reyt, és továbbra is hitt abban, hogy a fia, Ben Solo még megmenthető.
De Leia történetét Carrie Fisher már nem tudta befejezni. 2016 decemberében a színésznő egy repülőút során szívrohamot kapott, és röviddel később elhunyt. Egy évvel később a nézők láthatták utolsó teljes értékű munkáját Az utolsó Jedikben, de hátra volt még a trilógia befejező része, amelyben Leiának fontos szerepet kellett volna játszania.
Az alkotók úgy döntöttek, nem cserélik le Fishert másik színésznőre. A Skywalker kora jeleneteit a korábbi filmekből kimaradt anyagokból állították össze, dublőrök munkájával és számítógépes grafikával kiegészítve. Leia utolsó erejével fiához fordul, hogy segítsen neki elfordulni a Sötét Oldaltól, a hősnő halála pedig egyben búcsú volt Carrie Fishertől is.
A Szellemirtók – Az örökség elbúcsúzott Harold Ramistől
A második Szellemirtók megjelenése után évtizedekig nem szűntek meg a találgatások a folytatásról. A harmadik film különböző változatait szinte azonnal elkezdték tárgyalni, de egyik sem jutott el a forgatásig. 2016-ban a franchise egy teljesen új csapattal tért vissza, de az eredeti hősök történetének valódi folytatására a nézőknek 2021-ig kellett várniuk.
A hosszú késlekedés egyik fő oka Harold Ramis 2014-es halála volt. Ő nemcsak Egon Spenglert alakította, hanem Dan Aykroyddal közösen az első két film forgatókönyvét is ő írta.
A 2016-os film a színész hiányát úgy kerülte meg, hogy teljesen más szellemirtókról mesélt. Az Örökség alkotói más utat választottak, és Spenglert tették a cselekmény központi figurájává, bár a hős a történet kezdetére már elhunyt. Éppen az ő halála indítja el a film fő eseményeit. Egon lánya és két unokája örökli a régi házat, ahol fokozatosan rátalálnak a szellemirtók felszerelésére, és megismerik rokonuk életének titkos oldalát.
Leonard Nimoy halála után az új Star Trekben már csak egy Spock maradt
Spock a sci-fi történetének egyik legfelismerhetőbb karakterévé vált, nagyrészt Leonard Nimoynak köszönhetően. A színész annyira összeforrt a karakterével, hogy még önéletrajzi könyveinek címei is tükrözték ezt a bonyolult kapcsolatot: először Nem vagyok Spock, majd sok évvel később Én vagyok Spock. A franchise legtöbb későbbi sorozata elég egyszerűen kerülte meg a csere kérdését, teljesen új legénységekről mesélve.
Amikor J.J. Abrams 2009-ben évtizedek után először visszahozta a képernyőre az eredeti Enterprise legénységét, megtalálta a módját, hogy megtartsa Nimoyt, és egyúttal átadja a szerepet egy másik színésznek. A fiatal Spockot Zachary Quinto játszotta, az időutazásnak köszönhetően pedig mellette megjelent a korábbi idősíkból származó Spock is. Úgy tűnt, Nimoy továbbra is az új sorozat része marad: a Star Trek: Sötétségben című részben a legénység ismét tanácsért fordul a karakteréhez, amikor szembekerülnek Khannal.
Azonban 2015-ben Leonard Nimoy elhunyt, miután hosszú ideig küzdött krónikus obstruktív tüdőbetegséggel. A következő film, a Star Trek: Mindenen túl nem tett úgy, mintha az idősebb Spock csak eltűnt volna. A történet elején a fiatalabb verziója értesül a másik idősíkból származó alteregója haláláról.
Ez a hír a hős személyes történetének fontos részévé válik. Spock elgondolkodik a jövőjén, és azon, képes lesz-e folytatni annak az embernek a munkáját, akinek az öröksége szinte elérhetetlennek tűnik.
