A Vénusz méretében és tömegében nagyon hasonlít a Földre, de egyetlen nap ott 248 földi napig tart. Ráadásul a bolygó forgása is fordított: az óramutató járásával megegyezően, úgynevezett retrográd módon pörög.
Egy nemzetközi kutatócsoport most magyarázatot találhatott erre a furcsaságra. Számításaik szerint a fiatal Vénuszt egy gigantikus, nagyjából Hold méretű égitest becsapódása fordíthatta szó szerint a feje tetejére.
A Cédric Gillmann (ETH Zürich) vezette csapat azt szimulálta, mi történik, ha a fiatal Vénusz egy hatalmas, a saját tömegének nagyjából egytizedét kitevő égitesttel ütközik. A kulcs az volt, hogy a becsapódásnak nagy szögben, szinte érintőlegesen kellett történnie. „Lényegében egy hatalmas követ vágunk hozzá egy másik, még nagyobb kőhöz, majd megfigyeljük, hogyan deformálódik a bolygó, és mi történik a forgásával, illetve a belső szerkezetével” – magyarázza a tudós.
A modellezés rámutatott: egy ilyen korai, érintőleges ütközés – a bolygó kialakulásának első 50 millió évében – tényleg drasztikusan lefékezhette az addig gyorsan forgó Vénuszt. Az egyik forgatókönyv szerint a bolygó forgása szép lassan lassult le arra a rendkívül komótos tempóra, amit ma is láthatunk.
Egy másik, még brutálisabb becsapódást feltételező verzió szerint a Vénusz már az ütközés után rögtön átváltott a fordított forgásirányra, de még viszonylag gyorsan pörgött, és csak az idők folyamán fékeződött le a jelenlegi sebességére.
Cseppet sem meglepő, hogy egy ekkora horderejű esemény szó szerint megolvasztotta a Vénusz felső rétegeit. A modellek egy gigantikus magmaóceán kialakulását mutatják, amely a 100 kilométeres mélységtől egészen a mag és a kéreg közötti köpenyig húzódott. A kutatók becslése szerint az ütközés a bolygó köpenyének akár 99%-át is cseppfolyóssá tehette! Mivel azonban a hő az űrben könnyen eloszlott, ez a lávatenger viszonylag hamar kihűlt.
„Pár százmillió év elteltével egy ilyen becsapódáson átesett bolygót már szinte meg sem lehet különböztetni egy olyantól, amit sosem ért találat” – emelte ki Gillmann.
Ez azt jelenti, hogy a katasztrófa fizikai nyomai a bolygó mélyén mára teljesen eltűnhettek, és a drámai múltat egyedül a szokatlan forgásirány árulja el.
Az egyelőre nyitott kérdés, hogy ez a gigantikus kozmikus karambol összefüggésben áll-e azzal a ténnyel, hogy a Vénuszon nincsenek tektonikus lemezek, és hiányzik a szén-dioxid stabil körforgása a bolygó belseje és a légkör között. Azt már tudjuk, hogy a földihez hasonló, nagyszabású „szénciklus” hiánya nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Vénuszon visszafordíthatatlanná váljon az üvegházhatás. Ennek eredményeképp ott ma 462 °C-os perzselő hőség uralkodik, a légköri nyomás pedig a földi 92-szerese.
Ne felejtsük el, hogy egy bolygó forgási sebessége a klíma szempontjából is abszolút kulcskérdés. „A tengely körüli forgás drasztikusan befolyásolja egy lakható környezet kialakulását és fejlődését, hiszen ez határozza meg, hogyan osztja el a bolygó az energiát” – mutatott rá Stephen Kane, a Riverside-i Kaliforniai Egyetem asztrofizikusa (aki egyébként nem vett részt ebben a konkrét kutatásban). Magától a forgástól függ ugyanis a légkör áramlása, a felhők eloszlása, és végső soron az a tény is, hogy létezhetett-e valaha egy kellemes, enyhe éghajlat a szomszédos planétán.
És hogy mi izgatja a leginkább magát a kutatásvezetőt, Gillmannt? Nos, a Vénusz mélyén rejtőző víz kérdése! Ha a bolygó belseje teljesen „száraz”, az azt jelenti, hogy az idők során végérvényesen elveszítette minden víztartalékát. „Viszont ha odabent még mindig rejtőzik némi víz, akkor egy újabb hatalmas rejtéllyel állunk szemben” – tette hozzá. Ha ugyanis ez a helyzet, akkor a Vénusz története jóval bonyolultabb lehet annál is, mint amit ez a feltételezett, gigantikus becsapódás megmagyarázna.
