Egy üres tóban hirtelen kárászok jelentek meg. Senki sem telepítette be őket oda, folyó sincs a közelben. Honnan kerültek elő?

A kutatók ellenőrizték az útvonalat: ikrákat juttattak át kacsák szervezetén. És élő halakat kaptak egy addig üres víztestben. Az ikra kibírta az emésztést, távozott az ürülékkel, és folytatta a fejlődést.
Nyolc kacsa, nyolcezer ikra
Egy 2020-as kutatásban magyar kutatók nyolc tőkés récével etettek meg megtermékenyített ponty- és ezüstkárász-ikrákat. Mindegyik madár mindkét fajból nagyjából 500-500 ikrát kapott – összesen körülbelül nyolcezret.

A madár belsejében a táplálékot savak és enzimek bontják le, a zúzógyomor pedig szétzúzza. Mindezek után az ürülékben 18 ép ikrát találtak. Tizenkettőben még mozogtak az embriók.
Három kishal kelt ki: egy ponty és két kárász. További kilenc élő embrió a nevelés során pusztult el gombafertőzés miatt. Ez a fertőzés a kontrollcsoport ikráit is megtámadta, amelyeket a kacsák nem fogyasztottak el. Vagyis nem minden veszteség írható az emésztés számlájára.

A túlélő ikrák szinte mindegyike egy órán belül kiürült. Az egyik ikra négy-hat órát töltött a kacsa belsejében – és abból is hal fejlődött ki. A vadonban a madár ennyi idő alatt akár másik vízterületre is átrepülhetett volna.
A kísérlet során azonban a kacsák sehová sem repültek. Mesterségesen etették meg velük az ikrákat, az ürülékben fellelt szemeket pedig áthelyezték a vízbe. A gyakran emlegetett 60 kilométer pusztán a repülési sebességből számított érték, nem pedig olyan távolság, amelyet a kutatók ténylegesen nyomon követtek volna.
Az első nyomot a hattyúk szolgáltatták
Egy évvel korábban brazil kutatók magvakat kerestek vadon élő koszkorobahattyúk ürülékében, és egy fogaspontyféle ikrájára bukkantak – ez egy időszakos víztestekben élő, kistestű hal.

A felfedezés nyomán állatkerti kísérletet végeztek. Három hattyúnak ikrával kevert eledelt adtak, majd az ürülékükben öt ép ikrát találtak. Az egyikből 49 nappal a begyűjtés után kishal kelt ki. Az ikra legalább 30 órát töltött a madár belsejében.

Igaz, ezeknek a fogaspontyoknak rendkívül ellenálló az ikrájuk: az embriók képesek felfüggeszteni a fejlődésüket, és a kiszáradt meder talajában vészelik át a szárazságot. Ezért volt annyira lényeges az eredmény a ponttyal és a kárásszal. Náluk ugyanis a szokványos, folyamatosan fejlődő ikra élte túl az emésztést.
A kárászokkal nem ért véget a vizsgálódás
Egy 2024-es publikációban a magyar kutatók kilenc halfajt teszteltek. A kacsákon való áthaladás után hat fajnál találtak ép ikrákat, élő embriókat pedig öt fajnál.

Három compó és egy amuri razbóra kelt ki. A fehér amurnál, az amurgébnél és a fogassüllőnél egyáltalán nem maradt fenn ép ikra.
Még maguk a kacsák is eltérő eredményeket hoztak: az egyik sértetlenül engedte át az ikrát, a másik az egészet megemésztette. Az ép burok ráadásul még nem jelentette automatikusan azt, hogy az embrió túl is élte.
És mi a helyzet a madárlábakra tapadt ikrákkal?
2024-ben japán tudósok ezt a feltevést is megvizsgálták. A kamera rögzítette, ahogy egy szürke gém művízinövényekbe akadt a lábával, majd elrepült. Egy másik alkalommal a kutatók valódi hínárcsomót figyeltek meg egy gém lábára tekeredve.

Az ikrákat egy külön vizsgálatban tesztelték. Kísérleti alanyként a medakát használták – egy kistermetű édesvízi halat, amely növényekre tapasztja az ikráit. A nedves növényzeten néhány ikra 18 órát is kibírt a levegőn, és később kishalak keltek ki belőlük. Növényzet nélkül hat óra elteltével az összes elpusztult.
Így a madárlábra tapadó növénycsomó valóban figyelmet érdemel. Ugyanakkor az ikrák teljes útját az egyik vízterületről a másikra ebben a kutatásban nem követték végig: a műnövényeket a gémek ikrák nélkül szállították el.
Ki népesítette be végül a tavat?
Túlélni a kacsa emésztését csupán a feladat egyik része. Az ikrának megfelelő vízbe kell jutnia, a kishalnak pedig fel kell nőnie és utódokat kell nemzenie. Hogy ez a láncolat milyen gyakran valósul meg a természetben, azt ezek a kísérletek még nem igazolták.
Léteznek megszokottabb terjedési utak is. Egy áradás idején a tó rövid időre közvetlen kapcsolatba kerülhetett egy szomszédos vízfelülettel. A horgászok is elengedhették a feleslegessé vált csalihalakat. Végül pedig az ikra behurcolt vízinövényekkel együtt is megérkezhetett.
Ezért korai lenne minden kárászos tavat a récék számlájára írni. Ugyanakkor az elfogyasztott ikrákat sem tekinthetjük eleve elveszettnek: néhány kishal már kikelt egy ilyen ebéd után.


