A vezetés megtanulása és elsajátítása rengeteg idegeskedéssel jár. A stressz hatására pedig olykor még azt is elfelejtjük, hogy melyik a bal és melyik a jobb, ami pedig természetesen sok vicces helyzetet generál. Mindenkinek van egy érdekes története a jogosítványszerzéssel kapcsolatban, és vannak, akik ezeket az izgalmas év vidám sztorikat az interneten keresztül is megosztják a nagyvilággal.
- Első vezetési óra, nyár. A metrótól a megbeszélt helyszínig sétálva elkalandoztak a gondolataim, majd beültem a tanuló autó hátsó ülésére, és megadtam a lakcímemet.
- Egy autósiskola adminisztrátora vagyok. A tanulók mindig különböző kritériumok alapján választják ki az oktatójukat. Sok lány például az egyik fiatal, helyes oktatót választja, míg mások az autó típusa szerint. Egy nő azonban felülmúlta az összeset. Odajött hozzám és megkérdezte: „Bika vagy szűz?” Erre én: „Az oktató vagy a kocsi?”.
- Amikor autósiskolába jártam, volt egy nagyon különleges oktatóm. A nőnek a kocsiján egy „siket vagyok” matrica volt felragasztva. Persze nem volt süket, de tudja, hogy az emberek nem fognak dudálni, ha azt hiszik, hogy egy süket ül az autóban.
- A feleségem barátnője egy oktatóhoz ment feleségül. Azt mondta, ő volt az első oktató, aki nem káromkodott vele.
- Mai napig emlékszem rá, hogy egyszer lefulladtam, amikor vezetni tanultam, és a többi autós úgy dudált, hogy majdnem megsüketültem. Erre az oktatóm csak annyit mondott, hogy nyomjam én is a dudát. Kedves volt tőle, ahogy próbálta oldani a helyzetet, én pedig megtanultam, hogy soha ne dudáljunk le egy bénázó tanuló vezetőt.
- Tegnap különleges élvezetben volt részem: este, forró víz, hab, közben a kedvenc zeném szól … én pedig a közúti szabályokkal kapcsolatos könyvet olvasom.
- Egy évvel a vezetői engedélyem megszerzése után balesetet szenvedtem … a volt oktatómmal.
- Az oktatómmal egyszer utolértünk egy trolibuszt, aki bevágott elénk, pedig nekünk volt elsőbbségünk. A megállónál az oktató megkért, hogy húzódjak le mellé, majd a lehúzott ablaknál átkozta a sofőrt. Én végig a vezetőülésen ültem, és a „gázt!” parancsra várva, mint egy akciófilm főhőse.
- Nemrég volt egy diákom, aki olyan sokszor bukott meg a vezetésen, hogy az anyja már nem hitte el, hogy ilyen rosszul vezet, ezért eljött vele a vizsgára, és végig velünk ült a kocsiban. A lány azonban ettől csak még jobban izgult, és ezért vizsgázás közben balesetet szenvedtünk.
- Az oktatóm elmesélte, hogy úgy szokta megtanítani a diákjainak a sima és könnyed fékezést, hogy egy csomó tojást tesz a hátsóülésre. Nálam is ezt tette, én azonban egyszer megijedtem, és hirtelen fékeztem, melynek eredményeként a tojások elrepültek és mindent összeragasztottak a kocsiban.
- Oroszországban születtem, de most Németországban élek és épp vezetni tanulok. Életemben másodszor vezettem, ezért nagyon feszült voltam. Forróság volt, én pedig extrán izzadtam a félelemtől és a koncentrációtól, amikor egy bevásárlókocsis öregasszony rossz helyen vágott át előttünk az úton. Lelassítottam és megkérdeztem oroszul: „Merre mész nagymama?” Erre az oktatóm: „Olyan szép ez az orosz nyelv!”.
- Autósiskolában tanulok. Gyakran előfordul, hogy többen vagyunk egy kocsiban. Egyszer egy fiatal lány vezetett, az oktató pedig mellette, én mögötte. Az oktató többször is mondta neki, hogy használja a fékpedált, de a lány nem tette. Állítása szerint viszont igen, hiszen megálltunk, ám az oktató mondta, hogy csak azért, mert ő fékezett a lábával az előtte lévő pedálok segítségével. A lánynak annyira nem ment a fékezés, hogy a következő órára az oktató egy matricát ragasztott a szélvédőre: „Ne felejts el fékezni!” felirattal.
- Miután egy másik autós bevágott elénk, az oktatóm azt mondta: „Kövesd őt, bárhova is megy, és bármennyivel is megy! Szorítsuk le őt!”. 20 percen keresztül üldöztük a városban és a főúton, mire egy piroslámpa szétválasztott minket. Ekkor az oktató felém fordult és így szólt: „Nem számítottál ilyen izgalmas vezetésre, mi?”.
Képzeld el, milyen fejet vágott itt ez az angliai oktató.
- Néhány évvel ezelőtt végeztem el az autósiskolát, de még mindig emlékszem, hogy a oktató minden órát úgy kezdett: „Sose feledkezz meg vezetés közben az SLNY-ről!” Ez nála azt jelentette, hogy „simaság, lágyság, nyugalom”. A mai napig észben tartom.
- Az oktatóm elmondta: „40 éve oktatom a vezetést, és ez idő alatt csak egyetlen balesetem volt. Tudod miért? Mert nem úgy vezetek, mint minden más sofőr, hanem úgy, mintha olyan emberek lennének velem a forgalomban, akiktől nem tudom, hogy mire számítsak.” Akkor 18 évesen nem értettem azonnal, de ez a szabály az élet sok más területére is igaz.
- Az elméleti oktatás első óráján láttam egy lányt, aki borzasztóan ostoba volt. Folyamatosan lefulladt, pedig az oktatóm szerint már 3 hónapja tanult ott. Újabb 4 hónap telt el, és én már a gyakorlati vizsgámon voltam, amikor láttam, hogy a lány még mindig az elindulást gyakorolja. El sem tudom képzelni, hogy van ehhez türelme akár neki, akár az oktatójának.
- Amikor megszereztem a jogosítványomat, még mindig kevés tapasztalatom volt, ezért a barátom autóján tanultam vezetni. Ő az anyósülésen, és a kormány mögött. Idővel megtanultam, hogy mikor kell elkezdeni fékezni, mert a barátom mindig elkezdte taposni a nem létező fékpedált az oldalán.
- Csodálatos érzése, amikor egy szűk helyre beparkolsz, és az oktatód, aki 2 évvel korábban vezetni tanított, épp ott áll és végig nézi az egészet. A büszkeségem határtalan volt!
