A hatéves kislány rémülten hátrálni kezdett: soha életében nem látott még ennyire ijesztő lényt. A spanyol király bárkire a frászt hozhatta volna, nemhogy egy kisgyerekre. Az udvaroncok azonban úgy tettek, mintha minden a legnagyobb rendben lenne.
– Milyen dundi! – kiáltott fel elragadtatva II. Károly. – Varrjatok neki valami gyönyörű ruhát!
Eugénia eközben egy kis feszületet szorongatott a kezében. Bár az édesanyja megígérte neki, hogy itt jó kezekben lesz és gondoskodnak majd róla, a király puszta látványa még sokáig rettegéssel töltötte el.
Egy buzgó katolikus asszony számára elképzelhetetlen lett volna kihagyni a vasárnapi misét – még várandósan is. Így történt, hogy 1674 áprilisában Antonia de la Bodega elindult a templomba. Férje gyengéden megfogta a kezét, majd felsegítette az egyik fapadra... és bumm, épp a prédikáció kellős közepén elfolyt a magzatvíz.
– Elkezdődött... – suttogta rémülten.
A kislány egyenesen a templomban jött a világra, amit a helyiek rendkívül jó ómennek tartottak. A bábát, aki történetesen szintén részt vett a misén, Eugéniának hívták, így a kislány is ezt a nevet kapta. Egy héttel később Eugénia Martínez Vallejót pontosan abban a katedrálisban keresztelték meg, ahol meglátta a napvilágot.
„Micsoda erő van benne, elképesztő!” – áradozott a büszke édesanya.
És valóban, a pólyában fekvő újszülött egy igazi kis izomkolosszusnak tűnt.
Hechita – ahogyan otthon becézték – rohamosan nőtt, és valami egészen elképesztő étvággyal áldotta meg a sors. Szülei folyamatosan dajkáért rohangáltak, mert Antoniának nem volt elég teje a csillapíthatatlan éhségű csecsemő számára. A formás kislány hamar látványossággá vált: az egész környék a csodájára járt. Mindenki látni akarta a gyönyörű, méretes kisbabát, a látogatók pedig gyakran hoztak magukkal egy kis aprópénzt vagy élelmiszert a szegény családnak. A Vallejo szülők egy idő után joggal gondolkodhattak el: talán épp Hechita hozza majd el számukra a szerencsét?
Egyéves korára Hechita már 25 kilót nyomott, hatévesen pedig elérte a hetven kilogrammot. A szülei a kétségbeesés szélén álltak, hiszen alig győzték etetni a szinte folyton éhes gyermeket. Szerencséjükre azonban a különleges kislány híre szájról szájra terjedt: Burgos környékéről egészen Madridig jutott, ahol felkeltette a tizenkilenc éves II. Károly király érdeklődését is. Az uralkodó gondolt egyet, és megparancsolta, hogy vigyék Hechitát a palotába.
A tizenhetedik században egyáltalán nem volt ritka, hogy az uralkodók udvaraiban „különleges” embereket tartottak. A törpék például hatalmas népszerűségnek örvendtek: német hercegek, francia királynők és orosz cárok udvarában egyaránt felbukkantak. Hechitában azonban egy egészen másfajta lehetőséget láttak meg: egy hegyomlásnyi kislányt! Az udvaroncok már dörzsölték a tenyerüket: egy ilyen termetes gyermek biztosan megnevetteti majd a vendégeket, különösen, ha még vicceket is mesél. Sőt, meg kell tanítani táncolni is... micsoda remek móka lesz!
A sors fintora, hogy ezt a bizarr mulatságot egy olyan ember találta ki, akinek a külsejét a kortársak egyenesen... ijesztőnek tartották. II. Károly ugyanis egy évszázadok óta tartó, intenzív családon belüli vérfertőzés szomorú eredménye volt, ami miatt számtalan betegség gyötörte. Nehezen mozgott, emésztési problémákkal küzdött, ráadásul a híres Habsburg-állkapocs miatt az arca rendkívül torz, az orra aránytalanul hosszú, az ajkai pedig túlságosan vastagok voltak.
Négyéves koráig egyáltalán nem tudott beszélni, olvasni pedig csak tízévesen tanult meg. A rendellenesen nagy nyelve folyamatosan akadályozta a tiszta beszédben, miközben ijesztően magas, 192 centiméteres termetre nőtt. Egy ilyen fizimiskával bizony gyerekeket lehetett volna rémisztgetni! Nem is csoda, hogy szegény Hechita azonnal sírva fakadt, amint meglátta a királyt.
Egy évvel a nagydarab kislány udvarba érkezése előtt Károly feleségül vett egy francia hercegnőt. Szegény lány korábban a nagybátyja, a francia király lábai előtt zokogva könyörgött, hogy ne küldjék őt Madridba. Amikor pedig először pillantotta meg a vőlegényét, egyenesen elájult. Bizony, ez volt az az ember, aki olyan nagy előszeretettel gúnyolódott mások testi adottságain.
Eugéniát hivatalosan is udvari „szórakoztatónak” nevezték ki. A király annyira fellelkesült a saját zseniális ötletétől, hogy azonnal megparancsolta: fessenek két egész alakos portrét a lányról. Az udvarban csak „La Monstrua”-ként, vagyis a „Szörnyetegként” hivatkoztak rá, ezzel is folyamatosan éreztetve vele a másságát. A kislány pillanatok alatt a félelmetes külsejű uralkodó kiszolgáltatott játékszerévé vált.
Az a bizonyos spanyol királynő, aki elájult és elsírta magát az esküvője előtt, olyan nehezen viselte a boldogtalan sorsát, hogy bánatában enni kezdett. Az udvaroncok hamarosan a háta mögött suttogták gúnyosan: „Hamarosan Hechitának konkurenciája akad!”. Mária Lujza ugyanis rohamos hízásnak indult. Abból a karcsú, kecses lányból, aki egykor átlépte a palota küszöbét, egyre teltebb asszony lett. Cserébe viszont ő volt az egyetlen az egész spanyol udvarban, aki soha, egyetlen percig sem nevetett Hechitán.
Eugéniáról azóta is számtalan legenda kering: hogy miként alakult a szerelmi élete, vagy épp hogyan viszonyultak hozzá a férfiak. A valóság azonban az, hogy alig maradt fenn róla megbízható történelmi dokumentum. Az viszont bizonyos, hogy hatalmas súlya miatt rendkívül nehezen és lassan mozgott, és folyton légszomjjal küzdött. Amikor a király parancsára táncolnia kellett, azt csak suta, nehézkes mozdulatokkal tudta megtenni, ami II. Károlyból mindig harsány, kegyetlen kacajt váltott ki. Az udvari szórakoztató hálátlan szerepét tehát tökéletesen betöltötte.
1689-ben aztán elhunyt a boldogtalan spanyol királynő. II. Károlynak az udvar azonnal kerített egy második feleséget, hiába suttogták mindenfelé, hogy a spanyol uralkodó finoman szólva sem volt egy főnyeremény férjként. Ettől kezdve Hechitának már egy másik fiatal nő előtt kellett táncolnia, aki talán még az elődjénél is jobban rettegett a saját férjétől.
Az udvari „Szörnyetegnek” gyönyörű selyemruhái és drága cipői voltak... de vajon boldog volt-e valaha? Ha a szülőfalujában, Merindad de Montijában élő nincstelen parasztokhoz viszonyítjuk, Eugéniának valóban páratlanul jó dolga volt. Az udvari játékszer szerepe különleges kiváltságokat is biztosított számára. Sőt, gyakorlatilag azt mondhatott, amit csak akart – időnként még magát a királyt is gúnyolhatta, hiszen a bolondozás is a munkaköri leírásához tartozott.
Hechita elképesztő méretei azonban nem csupán a csillapíthatatlan étvágyának voltak köszönhetők. A modern orvostudomány utólagos vizsgálatai alapján a lány valószínűleg Prader-Willi-szindrómában szenvedett (ez egy ritka genetikai rendellenesség, amely többek között folyamatos éhségérzettel és elhízással jár). Eugénia végül 1699-ben, mindössze 25 évesen hunyt el, alig egy évvel később, 1700-ban pedig maga II. Károly király is követte őt a sírba.
„La Monstrua” mindössze egy egyszerű parasztlány volt, aki a betegsége miatt kénytelen volt ezt az elnevezést viselni a történelemben. És hogy miként emlékszik az utókor arra a királyra, akinek a külseje valójában sokkal jobban illett volna egy cirkuszi torzszülött-bemutatóba? Nos, őt az udvar finomkodva csak „Elvarázsoltnak” (El Hechizado) nevezte.
Pedig nyugodtan hívhatták volna „Ijesztőnek” is. Csakhogy a dinasztia iránti tisztelet – vagy inkább a puszta rettegés – ezt senkinek sem engedte meg.
