A Nílus az egyetlen folyó Afrikában, amely az Egyenlítőnél ered és a Földközi-tengerbe ömlik.
Ez a világ egyik leghosszabb folyója, 6852 kilométer hosszú. A forrása a Viktória-tó. A Nílus vízgyűjtő területe 3,4 millió km², de ennek nagy része sivatag.
Az Asszuáni-gát vízhozama az évszakoktól függően 500 m³/s és 15000 m³/s között ingadozik. És mint látható, ez a déli részen történő esőzésektől függ. De a Nílus még a legszárazabb időszakokban sem szárad ki, pedig a Szahara homokján folyik keresztül, amely elnyeli és elpárologtatja a vizet.
A felső folyásánál a Nílus egy hegyi folyó, sok zúgóval és vízeséssel. A Nílus csak összesen 3200 km hosszan hajózható az alsó folyásán.
A Nílus egy folyórendszer. A felső folyásánál a következő folyókra oszlik: Viktória-Nílus, Albert-Nílus, Bahr-el-Dzsebel (arabul a hegyek folyója), Fehér-Nílus, Kék-Nílus. A Viktória-tóba ömlik a Kagera folyó, ami még tovább növeli a Nílus teljes hosszát. A hajózás csak kisebb csónakokon lehetséges. Nagyobb hajók csak a Nílus deltájához közelebb közlekednek.
Körülbelül 3000 évvel időszámításunk előtt eltűnt a harmadik, bal oldali mellékfolyó, a Sárga-Nílus. A forrásai a Darfúr-fennsíkon voltak, a Csád-tó közelében. Úgy tartják, hogy az éghajlatváltozás miatt a folyó fokozatosan kiszáradt. Ma már csak a wadi maradt meg belőle, egy kiszáradt folyómeder.
Elvileg ugyanez történne a Nílus fő medrével is a száraz évszakban - ki kellene száradnia a Szahara sivatagban, mivel a víz egy részét a homok elnyeli, a másik részét pedig az afrikai hőség elpárologtatja. Valószínűleg azonban a folyó egy kőalapzaton folyik, így a víz nem szivárog a homokba.
A választ egy olyan térkép adhatja meg, amely Afrikában az éves csapadékmennyiséget mutatja. Az Egyenlítőnél évente akár 2000 mm csapadék is hull. A Nílus összes vízforrása az Egyenlítőnél található. De ne siessük el a következtetéseket.
A Níluson napjainkban két hatalmas vízerőmű található - az Asszuáni-gát, amelyet az 1970-es években építettek. És most épül az etiópiai "Újjászületés" gát a Kék-Níluson.
Az etiópiai gát víztározójának feltöltése 2020 júliusában kezdődött, az első generátor hivatalos üzembe helyezése 2022 februárjában, a másodiké pedig ugyanazon év augusztusában történt. Összesen 13 hidroaggregát (11×400 MW + 2×375 MW) üzembe helyezését tervezik. Az erőmű beépített teljesítménye 5,15 GW. A gátat egy olasz cég építi. Az egyiptomi hatóságok attól tartanak, hogy a Nílus alsó folyása kiszáradhat, mivel a száraz időszakban a vízerőmű túl sok vizet fog felhalmozni.
Térjünk vissza a víz forrásához. A tudósok hivatalos véleménye a folyókban lévő hatalmas vízmennyiségről az esőzések utáni lefolyás. Igen, Kelet-Afrikában és az Egyenlítőnél sok eső esik. De létezik egy másik hipotézis is, még pedig az, hogy a folyókat föld alatti források táplálják.
Máskülönben az északi folyók télen kiszáradnának. Ennek ellenére nem sokat változik a vízszintjük. De a folyókban nem minden víz olvadékvíz vagy esővíz.
Ugyanez vonatkozik a meleg éghajlatú déli folyókra is. Kelet-Afrika hegyeiben nincsenek gleccserek. Pusztán az Egyenlítőn hulló esőzések lefolyásával pedig nem magyarázható a Nílusban lévő hatalmas vízmennyiség, különösen mivel a folyó több ezer kilométeren keresztül folyamatosan sok vizet veszít.
Érdekes tény, hogy a Viktória-tavat csak 1858-ban fedezték fel. Egy ilyen hatalmas vízfelületet (68 ezer km² területű) ilyen későn fedeztek fel az európai kutatók. De van egy 1706-os térkép, ahol a tó már szerepel, és körülötte sok város található.
Van der Aa holland térképésznek a 18. század elején kiadott régi térképe Északkelet-Afrikáról. Itt látható a bal oldali mellékfolyó, a Sárga-Nílus. Bár a Viktória-tó a modern földrajz szerint sokkal délebbre található.
Van egy elmélet, hogy ez a tó egy bizonyos időszakig egyáltalán nem létezett. Sok régebbi forrás arról számol be, hogy a Nílus a Hold-hegységben ered, Közép-Afrikában.
A Nílus forrása Waldseemüller 1513-as térképén a Hold-hegységben található. Az ókori térképészek ismerték ezt a régiót a 16. században, mivel a térképeken városok vannak feltüntetve. Az alábbi térképeken jól látható a bal oldali mellékfolyó, a Sárga-Nílus. És minden valószínűség szerint elég bővizű volt.
Feltételezem, hogy egész Afrika földrajza nagymértékben megváltozott a történelem során. És 1858-ban a tavat új formájában fedezték fel újra. Új vízfelületekkel és folyókkal, és azok más irányú folyásával.
További érdekes tény, amely alátámaszthatja azt az elméletet, hogy a folyók vízhozama szoros összefüggésben lehet a földalatti forrásokkal, a forró és sós folyók:
A Namana a Léna sós mellékfolyója. A Szoljanka szintén a Lénába ömlő folyó. 21 gramm közönséges konyhasót tartalmaz literenként. A Kempengyaj a Viljuj mellékfolyója. A víz sótartalma literenként 8 gramm.
Ez megerősíti, hogy a víz kőzetrétegeken keresztül jut a felszínre, amelyekben a víz feloldja a sólerakódásokat.
És végül egy másik érdekes tény - a Nílus deltájában a Nílussal párhuzamosan ásott csatornák.
Nehéz információt találni a történetükről. Ki és mikor ásta ki vajon őket több tíz kilométer hosszan? De ez már egy másik kutatás témája.
