Mindenki ismeri az illatát, de a valódi eredetét már szinte senki sem.
Egy témába vágó klasszikus vicc:
Elsősegély-előadás az egyetemen, belép a terembe egy késve érkező hallgató. A professzor azonnal nekiszegezi a kérdést:
– Kedves barátom, nevezze meg az univerzális elsősegélyszert!
– A Vietnámi balzsam!
– Helyes! És milyen esetekben hatástalan?
– Ha üres a tégely.
Nincs olyan ember Közép- és Kelet-Európában, aki élt a szocializmus idején, és ne ismerné ezt a kis piros, aranycsillagos tégelyt. A keleti blokkban akkora volt a népszerűsége, hogy... most ne nevess, ez tényleg igaz... a helyi különleges erők alapfelszerelésének is a része volt. Amikor pedig erről az amerikai titkosszolgálatok tudomást szereztek, ők is elkezdték rendszeresíteni az elsősegélycsomagjaikban, hatalmas összegekért felvásárolva a szocialista Vietnámtól.
Szóval, ha a kommandósoknak is ott lapult a felszerelésében egy ilyen aprócska tégely a bevetések során, akkor mondanom sem kell, hogy akkoriban minden anyuka házipatikájában is ott figyelt egy.
Mindenkinek volt otthon belőle.
Ez volt a mindannyiunk számára univerzális csodaszer, szó szerint minden bajra!
Igaz, néha előfordultak baklövések, amikor olyasmire is használták, amire egyáltalán nem lett volna szabad. Például kígyómarásra, égési sérülésekre és hasonlókra. De mivel nem volt túlzottan modern a választék, az emberek azzal gyógyították magukat, ami épp kéznél volt. Márpedig ez a 4 grammos kiszerelés MINDIG kéznél volt!
A Vietnámi balzsamot – eredeti nevén a Cao Sao Vàng-ot – egy Trinh Van Bo nevű helyi gyógyszerész találta fel. Viccet félretéve: Trinh egyszerűen fogott egy hagyományos vietnámi receptet, amit hazájában már ősidők óta készítettek, méghozzá azzal a céllal, hogy...
DE EZT MOST MÉG NEM ÁRULOM EL, KÉRLEK LEGYEN EGY KIS TÜRELMED, LEJJEBB KIDERÜL!
Trinh azonban elsősorban fejfájás és általános gyengélkedés ellen ajánlotta. Mindez még 1916-ban történt. A kenőcs pedig olyan népszerűnek bizonyult, hogy a feltaláló úgy döntött, saját gyógyszeripari céget alapít rá.
És láss csodát, az üzlet hamar beindult!
A dolgok akkor pörögtek fel igazán, amikor Trinh francia befektetőket talált, akik komoly tőkét pumpáltak a kis üzemébe. Nekik köszönhetően sikerült a balzsamot egy rendkívül praktikus csomagolásba tölteni: abba a bizonyos apró, 4 grammos fém tégelybe.
A hatalmas bödönökben tárolt kenőcs helyett (amiből a helyi füvesemberek adagolták a szer pontos mását) a franciák egy kényelmes, hordozható tárolóedényt adtak a vásárlók kezébe. Ez a masszív kis fém tégely már ellenállt a jellegzetes ázsiai párának és nyirkosságnak is. Ráadásul a befektetők a felhasználási javaslatokat is jelentősen átalakították.
Míg maga a feltaláló, Trinh úgy vélte, hogy a termék fejfájásra és általános rosszullétre való, a franciák azt javasolták, hogy inkább szúnyog- és rovarcsípés elleni szerként pozicionálják a piacon. Amiből Vietnámban aztán tényleg tonnaszámra akad minden négyzetkilométeren.
Az ötlet olyat robbant, hogy a cég forgalma évről évre a háromszorosára nőtt!
De minden jónak vége szakad egyszer. A franciák végül „kikoptak” Vietnámból: pontosabban elmenekültek, miután az ország a szocializmus építésének útjára lépett, és 1954-ben minden nagyvállalatot államosítottak.
A keleti blokk és Vietnám közötti szoros barátság idején az ázsiai ország gigantikus mértékű segítséget kapott pénz és nyersanyagok formájában. Ezt a segítséget valahogy – legalább a látszat kedvéért – viszonozni kellett. Ekkor jutott a vietnámi vezetés eszébe a hagyományos orvoslás, és vele együtt az aranycsillagos balzsam sikere.
Meglepő módon a számításuk bejött: a balzsam a mi régiónkban is elképesztő népszerűségre tett szert. Mivel az egyik legkönnyebben elérhető és valóban hatékony készítmény volt, pillanatok alatt meghódította az embereket.
A hatalmas keresletet látva több külföldi egészségügyi minisztérium végül megvásárolta a gyártási licencet. A gyógyszergyárakban onnantól saját márkanév alatt kezdték el gyártani, de megtartották a legendás aranycsillagos dizájnt, és ami a legfontosabb: az eredeti összetételt.
A balzsam egyedisége az illóolajokon alapuló, rendkívül erős összetételében rejlett:
- a mentol hűsített;
- a kámfor enyhe helyi irritánsként elterelte a figyelmet a fájdalomról;
- az eukaliptuszolaj fertőtlenített és megkönnyítette a légzést;
- a szegfűszegolaj melegítő és fájdalomcsillapító hatású volt;
- a borsmentaolaj frissített és tonizált;
- a fahéjolaj pedig tovább fokozta a melegítő hatást.
Mindezek révén sikerült egyesíteni az egyesíthetetlent: létrejött egy szer, ami lényegében mindenre jó. Az állandó áruhiány idején egy ilyen kenőcs eleve hatalmas sikerre volt ítélve. A gond csak az, hogy a balzsam eredeti, hagyományos felhasználási módja valójában egészen más volt.
Persze ez igazából nem akkora probléma: ha mi így szoktuk meg, hát így használjuk. Valljuk be, a franciák is egy kicsit túlgondolták a dolgot, de valójában mindenkit maga a feltaláló, Trinh Van Bo vitt tévútra.
Hiszen a fejfájás és szúnyogcsípés elleni kenőcséhez azt a hagyományos vietnámi receptet vette alapul, amit a helyiek ősidők óta egészen másra használtak... mégpedig fogkrémnek.
Igen, jól olvastad: a kámfor, a menta és az egyéb illóolajok keverékét a vietnámiak a fogszuvasodás megelőzésére és szájápolásra használták. A falvakban az emberek minden reggel olyan pálcikákkal tisztították a fogaikat, amiket előtte ennek a balzsamnak a pontos másába mártottak.
És most jön a legnagyobb meglepetés: ezt a készítményt a mai napig árulják fogkrémként Vietnámban, az illata és az íze pedig kísértetiesen megegyezik a mi jól ismert balzsamunkéval.
Mindössze egyetlen dologban tér el: Vietnámban a fogtisztító szerhez finom krétaport is kevernek. Trinh Van Bo zsenialitása pusztán annyi volt, hogy a krétát kihagyta a képletből, és csak az illóolajokat hagyta meg – így született meg a külsőleg alkalmazható, univerzális csodaszer. Ennyi tehát a legendás Vietnámi balzsam igazi titka!
