12 színész, akik egyetlen szereppel tönkretették a karrierjüket

Hollywoodban olykor elég egyetlen rossz döntés vagy egy balul elsült szuperprodukció ahhoz, hogy egy ígéretesen induló, vagy éppen a csúcson lévő színész karrierje kártyavárként omoljon össze.

Bár sokan azt hiszik, hogy a hírnév és a tehetség minden kudarcon átsegít, a filmipar valójában könyörtelen: a dollármilliókat felemésztő bukásokat ritkán bocsátják meg a stúdiók. Lássuk, kik azok a sztárok, akiknek a pályafutását egyetlen borzalmas fogadtatású film törte derékba – némelyikük a mai napig nem tudott felállni a pofonból!

Hayden Christensen színészi karrierje éppen abba az akadályba ütközött, aminek eredetileg az áttörést kellett volna elhoznia: Anakin Skywalker szerepébe a Star Warsban. A kétezres évek első felében a rajongók meglehetősen hűvösen fogadták az általa megformált Anakint, bár erről nagyrészt a forgatókönyvírók és maga George Lucas tehettek. Christensen mindenesetre emelt fővel távozhatott A Sith-ek bosszúja után, ami a széria egyik legjobb része lett.

Ezt követően önálló utakra lépett, és szerepelt néhány egészen jó alkotásban – köztük az Éberségben –, de aztán jött a Hipervándor. Bár a film a jegypénztáraknál nem teljesített rosszul, a nézők ismét nem fogadták a szívükbe Christensent, a kritikusok pedig valósággal szétszedték a produkciót. Hasonló sorsra jutott az Eltűnés a 7. utcában is, ami után a színész évekre hátat fordított a filmvilágnak. Később is csak elvétve vállalt el egy-egy szerepet, inkább a gazdálkodásra fókuszált, amiben kifejezetten szép sikereket ért el.

Madonna sosem tartozott a korszakos színésznők közé. Számos Arany Málna díjat is begyűjtött a legrosszabb színésznő és női mellékszereplő kategóriákban, így a filmiparból való kikopása borítékolható volt. A dolog azonban meglehetősen elhúzódott: az énekesnő csak 16 évvel az első Arany Málnája után hagyott fel a színészettel. A fordulópontot a Hullámhegy című film hozta el, amit az akkori férje, Guy Ritchie rendezett.

A mozi csúfosan megbukott a kasszáknál, Madonna pedig ismét „gazdagabb” lett egy Arany Málnával, majd megfogadta, hogy soha többé nem áll a kamerák elé. Négy évvel később Szelénia hercegnő eredeti hangjaként még közreműködött az Arthur és a villangókban, de ezzel tényleg lezárult a filmes pályafutása. Végleg belátta, hogy jobban teszi, ha a színészkedés helyett inkább az éneklésnél marad.

Meg Ryan a 80-as és 90-es évek egyik legkeresettebb színésznője volt, akit olyan klasszikusokból zárt a szívébe a közönség, mint a Top Gun, a Harry és Sally, az Angyalok városa, A szerelem hullámhosszán, A szerelem hálójában vagy épp a Francia csók. Hollywoodban azonban nyílt titok, hogy sok színésznő számára 40 év felett drasztikusan szűkülnek a lehetőségek, hacsak nem szállítják zsinórban a kasszasikereket. Meg épp a negyvenhez közeledett, amikor Russell Crowe partnereként feltűnt a Túszharcban, és ekkor égető szüksége lett volna egy igazi, nagybetűs sikerre.

A produkció viszont óriásit hasalt, és súlyos, több millió dolláros veszteséget termelt a stúdiónak. És míg Crowe karrierje ezután is töretlenül ívelt felfelé – hiszen az érett férfi színészekre szinte bármeddig van kereslet –, addig Ryan népszerűsége a plasztikai beavatkozások miatt megváltozott külsejével párhuzamosan meredek zuhanásba kezdett, és soha többé nem kapott főszerepet igazán nívós filmekben.

Sok nézőnek az Egy asszony illata ugrik be először Chris O’Donnell neve hallatán, ahol Al Pacino oldalán remekelt. Ez hozta el számára az első igazi áttörést, amit a Mindörökké Batman és a Batman és Robin repített volna a csúcsra. Ám míg a Mindörökké Batmant a közönség, ha fogcsikorgatva is, de még valahogy elfogadta, a Batman és Robin már mindenkinél kiverte a biztosítékot. A rajongók haragja ráadásul nem a főszereplő George Clooney-ra, Arnold Schwarzeneggerre vagy Uma Thurmanre zúdult, hanem egyenesen Chris O’Donnellre.

Egy ekkora pofon után a színész két teljes évig nem is forgatott – főleg azért, mert korábban egy önálló Robin-spinoff filmet ígértek neki, amit a csúfos bukás miatt azonnal töröltek is. A kényszerpihenő után Chris gyakorlatilag eltűnt a mozivásznakról, és áttette a székhelyét a tévéképernyőre: olyan sorozatokban bukkant fel, mint A Grace klinika, az NCIS vagy a Hawaii Five-0.

Bár Halle Berry neve sosem kopott ki teljesen a köztudatból, a rajongói jól tudják, milyen nehéz helyzetbe került A Macskanő után. A kétezres évek elején sorra jöttek a sikeresebbnél sikeresebb filmjei: a Szörnyek keringője, a Kardhal, a Halj meg máskor, a Gothika és az X-Men. A Macskanő katasztrofális bemutatóját követően azonban drasztikusan megcsappantak a lehetőségei. Ennek legfőbb oka, hogy a film a 100 millió dolláros (kb. 35,7 milliárd forintos) költségvetéséhez képest mindössze 82 millió dollárt (kb. 29,2 milliárd forintot) kapart össze a kasszáknál, maga Berry pedig „jutalmul” megkapta a legrosszabb női főszereplőnek járó Arany Málnát.

Bár azt a javára kell írni, hogy a díjat személyesen vette át, amivel kivívott magának némi tiszteletet, a karrierjén ez sem segített. Pályafutása csak a 2010-es évek második felében talált újra magára olyan kasszasikerekkel, mint a Kingsman: Az aranykör és a John Wick: 3. felvonás – Parabellum, amiket azóta a Moonfall, A szervezet és a Ne engedd el! követett.

Nem sokkal a Szombat esti láz és a Grease gigantikus sikere után John Travolta karrierje lejtmenetbe kezdett, amiről igazából nem is ő tehetett: egyszerűen elpártolt mellőle a szerencse a szerepválasztások terén. A Ponyvaregény idejére Travolta már szinte elfeledett, „futottak még” kategóriás színésznek számított, ám Quentin Tarantino mesterműve valósággal feltámasztotta a karrierjét. Érdekesség, hogy Johnnak akkoriban felajánlották Forrest Gump szerepét is, ám visszautasította, csak hogy Tarantinóval dolgozhasson. A Ponyvaregénynek köszönhetően Travolta visszatért az A-listás sztárok közé, de nem sokáig élvezhette a kilátást a csúcsról. Mindent tönkretett a Háború a Földön című sci-fi, ami minden létező szempontból megbukott.

Később még az FBI is nyomozni kezdett az ügyben, és kiderült, hogy a stúdió mesterségesen felduzzasztotta a költségvetést, hogy becsapja a befektetőket, és milliókat tegyen zsebre. Ez akkora csapást mért Travolta tekintélyére, amiből soha többé nem tudott igazán felállni. Később ugyan brillírozott a Hajlakkban és a Párizsból szeretettel című akciófilmben, de az utóbbi években leginkább olyan alacsony költségvetésű, Z-kategóriás akciófilmekkel kell beérnie, amik valószínűleg még maguknak az alkotóknak sem tetszenek.

Talán Taylor Kitsch járt a legrosszabbul mind közül, hiszen egyetlen év leforgása alatt két óriásit zakózó szuperprodukciója is a mozikba került: a John Carter és a Csatahajó. A stúdióvezetők korábban úgy vélték, hogy Taylorból nemzetközi sztár és gigantikus akciófilmek húzóneve válhat, ezért mindkét filmhez óriási reményeket fűztek. Ám olyan okokból, amikről Kitsch cseppet sem tehetett, mindkét alkotás rendkívül gyengén muzsikált a jegypénztáraknál.

A John Carter például a filmtörténelem egyik legkirívóbb példája lett arra, hogyan nyír ki egy borzalmas marketingkampány egy kifejezetten színvonalas produkciót. És bár mindenki tisztában volt vele, hogy nem Kitsch hibázott, Hollywood könyörtelen: többé nem bíztak rá nagyszabású főszerepeket. Ez persze nem gátolta meg abban, hogy emlékezetes mellékszerepekben tűnjön fel olyan filmekben, mint A túlélő, A bátrak vagy a 21 híd, de az igazi visszatérést a sorozatok hozták el számára – köztük a Waco és az American Primeval. Ennek ellenére a dollár-tízmilliós mozifilmek rendezői és producerei a mai napig messzire elkerülik őt.

Miután Jamie Kennedy befutott a Sikolyban és A hip-hop szerelemben, Jim Carrey pedig hallani sem akart a kultikus A Maszk folytatásáról, Jamie vette át a stafétát, és elvállalta a főszerepet A Maszk fiában. A stúdió vezetősége valamilyen érthetetlen oknál fogva szentül hitte, hogy a folytatás Jim Carrey utánozhatatlan zsenialitása nélkül is kasszasiker lesz. Az elvárásaik olyannyira az egekben voltak, hogy egy egészen elképesztő, 100 millió dolláros (kb. 35,7 milliárd forintos) költségvetést szavaztak meg a projektnek.

A bemutató után persze hamar jött a feketeleves, és mindenki ráébredt, mekkorát tévedtek. De míg a stúdió „csak” egy rakás pénzt veszített, addig Jamie Kennedy a komplett karrierjével fizetett. Innentől kezdve kénytelen volt beérni aprócska szerepekkel a legolcsóbb vígjátékokban, majd részben szinkronszínészetre váltott. 2020 után pedig már szinte teljesen eltűnt a süllyesztőben, hiszen Hollywood már régen lemondott róla.

Taylor Lautnerrel kísértetiesen ugyanaz történt, mint névrokonával, Taylor Kitschcsel. Az Alkonyat-filmek elképesztő sikere révén számos producer figyelmét felkeltette, akik úgy vélték, Lautner tökéletes modern akcióhős lehet. Főleg azért, mert a tinilányok körében akkora népszerűségnek örvendett, hogy azt hitték, pusztán a neve a plakáton tömegeket csábít majd a mozikba. A 2011-es Elhurcolva azonban hamar bebizonyította, hogy ez egy hatalmas tévedés.

A film ugyan visszahozta az árát, sőt némi profitot is termelt, ám ez kizárólag a rendkívül alacsony büdzséjének volt köszönhető, nem pedig a tóduló tömegeknek. A 2015-ös Parkour életre-halálra bemutatójával viszont még siralmasabbra fordult a helyzet, mivel az mindössze 19 millió dollárt (kb. 6,8 milliárd forintot) hozott a konyhára. Ezzel Lautner végleg elköszönhetett az álmától, hogy belőle váljon a következő Keanu Reeves; 2016 óta pedig mindössze két kisebb produkcióban kapott szerepet.

A 80-as és 90-es években Geena Davist számtalan neves díjra jelölték olyan kultikus filmekben nyújtott alakításaiért, mint A légy, Az alkalmi turista, a Thelma és Louise, a Micsoda csapat! vagy a Hallgass ide!. Az akciófilmek ismét fellendülő népszerűségi hullámát meglovagolva Davis egy bátor húzással megpróbálkozott egy új műfajjal, és elvállalta a főszerepet A kincses sziget kalózaiban Matthew Modine oldalán, akit a magyar nézők leginkább az Acéllövedékből és a Megőrülök értedből ismerhettek.

A kincses sziget kalózai azonban szó szerint derékba törte mind Geena, mind Matthew karrierjét. A kalózfilm akkora gigantikus bukás lett, hogy még a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült, mint a filmtörténelem legnagyobb anyagi veszteségét felhalmozó alkotása. Ez a nem túl hízelgő cím természetesen egyik színésznek sem vált a hasznára, így a mozis szuperprodukciókból szép lassan mindketten a tévésorozatok világába kényszerültek át.

Amikor Elizabeth Berkley igent mondott a főszerepre a Showgirlsben, Paul Verhoeven rendező nyíltan figyelmeztette: ez a film vagy nemzetközi szupersztárt farag belőle, vagy azonnal véget is vet a karrierjének – minden azon múlik, hogyan fogadja majd a közönség. A rendezőnek végül kísértetiesen igaza lett. A mozi hatalmasat hasalt a jegypénztáraknál, a kritikusok és a nézők pedig egyaránt kíméletlenül cafatokra szedték.

A legfájdalmasabb csapást azonban maga Elizabeth Berkley szenvedte el: a nagy reményekkel induló színésznőt azonnal mellékszereplővé fokozták le Hollywoodban. Innentől kezdve már csak olyan filmekben tűnt fel, amik vagy eleve megbuktak a mozikban – akárcsak a Showgirls –, vagy kapásból csak otthoni forgalmazásban jelentek meg, mivel a stúdiók már egyáltalán nem bíztak a sikerükben.