A repülőgép-hordozó egy úszó város. 13 milliárd dollár (kb. 4 680 milliárd forint), ötezer fős legénység, több tucat repülőgép és az óceán feletti abszolút uralom érzése.
A tengeralattjáró ezzel szemben egy rejtőzködő acélszivar. Ráadásul az úszó városhoz képest nevetségesen kicsi és olcsó. A kérdés tehát pofonegyszerű, de annál kellemetlenebb: ki süllyeszt el kit, ha élesben találkoznak?
A történelem már ismeri a választ – és az bizony nem mindig az óriásoknak kedvez.
A második világháború során a tengeralattjárók kilenc repülőgép-hordozót süllyesztettek el. Azóta nyolc évtized telt el, a technológia óriásit fejlődött, a repülőgép-hordozókat pedig hihetetlenül komoly védelmi rendszerekkel vértezték fel.
Játsszunk el a gondolattal, és járjunk utána, ki nyerne ma egy valódi összecsapásban! Valós történelmi példákon keresztül megnézzük, mire mennek a legjobb német, japán és orosz tengeralattjárók egy teljes kísérettel védett, modern amerikai repülőgép-hordozó ellen.
Kezdésként nézzük meg, mi történt a második világháborúban, illetve egy 2005-ös hadgyakorlaton. Bár a helyzet azóta rengeteget változott, a múltbéli összecsapásokból nagyon sokat tanulhatunk.
Az 1942-es év tanulságai: amikor egyetlen lövés dollármilliókba került
1942. augusztus 11., Földközi-tenger, Pedestal hadművelet. A brit HMS Eagle repülőgép-hordozó egy utánpótlást szállító konvojt kísért Máltára – ez egy kritikus fontosságú küldetés volt. A fedélzeten 927 ember, több tucat repülőgép, maga a hajó pedig a hadiköltségvetés több millió fontját emésztette fel.
A német U-73-as tengeralattjáró nesztelenül felvette a pozícióját, elébe vágott a flottának, majd négy torpedót lőtt ki az óriásra. Mind a négy telibe találta az orr-részt.
A repülőgép-hordozó hat perc alatt elsüllyedt.
Nem jártak jobban az amerikaiak sem. A japán I-168-as tengeralattjáró hajszálpontos találatokkal küldött hullámsírba egy repülőgép-hordozót és egy kísérő rombolót.
A USS Hammann romboló mindössze négy perc alatt elsüllyedt. A USS Yorktown repülőgép-hordozó még kitartott másnap reggelig, ám a dőlése egyre fokozódott, a tenger pedig feltartóztathatatlanul árasztotta el a rekeszeket. A hajó végül június 7-én, reggel 7:01-kor tűnt el a hullámok között. Több mint 140 tengerész vesztette életét.
A támadó I-168-as tengeralattjáróra a következő órában 40 mélységi bombát dobtak le a dühös kísérőhajók, a csodával határos módon mégis túlélte.
A háború gazdaságtana kíméletlenül megmutatkozott: egy "pár millió" dolláros tengeralattjáró lazán megsemmisített egy hatalmas, több százmillió dolláros repülőgép-hordozót. Egyetlen, jókor és jó helyre kilőtt torpedó egy csapásra lenullázta a többéves mérnöki munkát és a hadiköltségvetés csillagászati összegeit.
A katonai szakértők 1945-ös következtetése egyértelmű volt: a tengeralattjáró halálos fenyegetést jelent a repülőgép-hordozóra.
2005: a svédek az amerikaiak ellen – kezdenek és nyernek
Eltelt 60 év, és a technológia gyökeresen megváltozott. A repülőgép-hordozók többrétegű védelemmel ellátott, atommeghajtású tengeri kolosszusokká váltak, míg a tengeralattjáró-elhárító repülőgépek sugárhajtású, mindent látó szemekké fejlődtek.
2005-ben az Egyesült Államok meghívta a svéd HSwMS Gotland tengeralattjárót egy közös hadgyakorlatra. Ez egy 1600 tonnás vízkiszorítású, körülbelül 100 millió dolláros (kb. 36 milliárd forintos) dízel-elektromos hajó volt. Csak az arányok kedvéért: a célpontként szolgáló USS Ronald Reagan atommeghajtású repülőgép-hordozó 6,2 milliárd dollárba (kb. 2 230 milliárd forintba) került.
Az arány 1:62.
A hadgyakorlat eredménye valósággal sokkolta az amerikai haditengerészetet.
A svéd tengeralattjáró a hadgyakorlat két éve alatt többször is "elsüllyesztette" a repülőgép-hordozót, méghozzá úgy, hogy egyszer sem vették észre.
A feladat látszólag egyszerű volt: a tengeralattjáró elrejtőzött valahol a nyílt óceánon.
Amikor a repülőgép-hordozó a kíséretével együtt elhaladt mellette (és a szupermodern műszerek ellenére sem vették észre), a tengeralattjáró egy rövid akusztikus jelet adott le, imitálva a torpedókilövést. A hadgyakorlat szuperszámítógépei azonnal kiszámították az eredményt: a torpedók 5 percig haladtak nagyjából 70 km/h-s sebességgel, és bár a hordozó próbált manőverezni, kettő így is telibe kapta az oldalát. A bírák rezignáltan kihirdették: a repülőgép-hordozó elsüllyedt. A Gotland eközben csendben lelépett. Ennyi volt.
Később kísértetiesen hasonló esetek történtek ausztrál, francia és amerikai tengeralattjárókkal is az ilyen jellegű szimulációk során.
Azóta eltelt majdnem 20 év. A haditengerészet levonta a tanulságokat, így a hordozók védelme elképesztő mértékben megerősödött. De a tengeralattjárók sem rekedtek meg a 2000-es évek szintjén. Lássuk, hogyan végződne ma ez a tengeri sakkjátszma!
Hipotetikus ütközet: modellezzük a mai összecsapást
Képzeljük el a következő forgatókönyvet: a főszereplő a USS Gerald R. Ford, a legújabb amerikai óriás, melynek értéke 13 milliárd dollár (kb. 4 680 milliárd forint). Igazi monstrum: 333 méter hosszú, több mint 5000 fős személyzet szolgál rajta és 65 harci repülőgépet hordoz a hátán. Vele szemben a kihívó egy modern dízel-elektromos tengeralattjáró, mondjuk a német Type 212 vagy a japán Sórjú-osztály (Soryu) egyik példánya.
Az orosz tengeralattjárókra a cikk végén még külön visszatérünk. Fegyverzet és sebesség tekintetében ugyanis az orosz atom-tengeralattjárók sokszor felülmúlják nyugati versenytársaikat, azonban zajszintben (ami a rejtőzködésnél kritikus) általában kissé alulmaradnak.
1. fázis: Felderítés (100+ km a céltól)
A tengeralattjáró műholdas felderítéstől vagy parti állomásoktól kapja meg a célpont adatait. Ismeri a repülőgép-hordozó hozzávetőleges haladási irányát és sebességét, miközben ő maga teljesen észrevétlen marad.
A hordozó 25–30 csomós (kb. 45–55 km/h) sebességgel szeli a habokat. A kísérete tiszteletre méltó: három, szonárral felszerelt romboló, hat MH-60R Seahawk helikopter, valamint egy-két P-8A Poseidon járőrgép vigyázza 200+ kilométeres távolságból. Elöl pedig, szintén észrevétlenül, egy amerikai atom-tengeralattjáró biztosítja az utat – a vadászok vadásza.
A védelem áthatolhatatlannak tűnik. De akad egy rés a pajzson.
2. fázis: Lopva közeledés (50–100 km)
A tengeralattjáró mindössze 3–4 csomóval (5–7 km/h) „kúszik” a víz alatt, szinte mozdulatlan. Kizárólag az akkumulátorairól üzemel, a hajtóműve pedig olyan elképesztően csendes, hogy 200 méteres mélységben kevesebb zajt csap, mint egy arra úszó bálna.
A rombolók passzív szonárt használnak, vagyis némán „hallgatóznak”. Amit ilyenkor hallanak: a hatalmas és baromi hangos repülőgép-hordozó zaja, a saját hajóik, a hullámverés és a távoli hajóforgalom. A tengeralattjárót azonban nem hallják, annak zaja ugyanis jócskán az észlelési küszöb alatt marad.
A romboló parancsnoka persze bekapcsolhatná az aktív szonárt is, hogy hangimpulzusokkal térképezze fel a víz alatti teret. Ezzel viszont egy csapásra elárulná az egész flotta pontos pozícióját minden ellenséges tengeralattjárónak egy 100 kilométeres sugarú körben. Épp ezért az aktív szonárt csak nagyon ritkán használják – leginkább akkor, ha már holtbiztosak benne, hogy ellenség ólálkodik a közelben.
A tengeralattjáró tehát szépen elfoglalja a pozícióját a hordozó várható útvonalán. Nem veszi üldözőbe a célpontot – egyszerűen csak vár.
Egy ekkora hajóraj alapvetően kiszámítható útvonalon halad (tisztán navigációs és biztonsági okokból). Egy tapasztalt tengeralattjáró-parancsnok könnyedén ki tudja számítani, hol lesz a célpont néhány óra múlva, és jó előre letáborozik ezen az útvonalon.
3. fázis: Pozicionálás (10–50 km)
A tengeralattjáró 250 méteres mélységben lapul, miközben a célpont megállíthatatlanul közeledik. A helikopterek folyamatosan járőröznek, de a szonárjaik felderítési hatótávolsága még ideális körülmények között is mindössze 5–15 kilométer. Egyszerűen képtelenség a teljes területet folyamatosan lefedniük.
A P-8A Poseidon gép több mint 100 kilométeres távolságban pásztázza az óceánt. Radarja elméletileg képes észlelni a periszkópmélységben lévő tengeralattjáró okozta vízfelszíni fodrozódást, ám a 250 méter mélyen lapuló hajó teljesen láthatatlan számára.
A repülőgép-hordozó 30 km-re van.
A tengeralattjáró vár.
4. fázis: A lövés pillanata
A repülőgép-hordozó már csak 20 kilométerre van. A parancsnok meghozza a döntést.
A kilövésre szánt torpedó természetesen egy modern, passzív akusztikus önirányítású fegyver. Hatótávolsága típustól függően 30–50 km, sebessége pedig meghaladja a 40 csomót (kb. 74 km/h). Robbanótöltete durván 120 kilogramm (265 font) TNT erejének felel meg.
Kilövés.
A kilövőberendezés tompa zaja 10–20 kilométeres körzetben azonnal hallhatóvá válik. A rombolók összes szonárja egy emberként rögzíti a víz alatti anomáliát. A tengeralattjáró ezzel felfedte magát.
A védelem azonnal reagál:
- 0:00 — A tengeralattjáró kilövi a torpedót
- 0:30 — A romboló észleli a kilövést és megkezdi az elemzést
- 1:00 — Megszületik a döntés az ellencsapásról
- 1:30 — A tengeralattjáró-elhárító rakéta elindul a rombolóról
- 5:30 — Az Mk 54-es torpedó aktív keresésbe kezd a tengeralattjáró után
Maga a repülőgép-hordozó is riasztást kap. Azonnal beindítja a zavarórendszereket: akusztikus csalikat lő ki a vízbe, amelyek a saját hajócsavarjai zaját utánozzák. Mindeközben maximális sebességre kapcsolva, cikkcakkban kezd el manőverezni.
Egy repülőgép-hordozó viszont brutálisan nagy, így hiába erőlködik, elképesztően nehéz vele kitérni. Ráadásul a legmodernebb torpedók már a hajótest és a csavarok által keltett fizikai nyomokat – az örvénylést és a hullámokat – követik a vízben. Ezek ellen pedig semmit sem érnek a hangalapú csalik.
A torpedó becsapódik.
Fülsiketítő robbanás, és a törzsön hatalmas lék tátong, amin keresztül másodpercenként tonnányi víz zúdul a hajó belsejébe. Az automatikus vízzáró ajtók azonnal lezárnak, elszigetelve a sérült és elárasztott rekeszeket. A repülőgép-hordozó 10–15 fokkal megdől. A fedélzeti repülési műveleteket azonnal leállítják (egy megdőlt pályáról képtelenség biztonságosan felszállni). A hajó harcértéke pillanatok alatt a töredékére, 80%-kal csökken.
A monstrum azonban a felszínen marad. Egy modern, atommeghajtású repülőgép-hordozót (amely több tucat elzárható vízzáró rekesszel rendelkezik) szinte lehetetlen egyetlen találattal hullámsírba küldeni. A garantált elsüllyesztéshez legalább 2–4, kritikus helyre becsapódó torpedóra lenne szükség.
5. fázis: A tengeralattjáró sorsa
Mindeközben az amerikai romboló által indított tengeralattjáró-elhárító torpedó megérkezik ahhoz a ponthoz, ahonnan a támadás érkezett. A torpedó élesíti az aktív szonárt, és hangimpulzusokkal kezd el „kiabálni” a mélyben, kétségbeesetten keresve az acéltestet.
Ha a parancsnok elég dörzsölt, és a legénység villámgyorsan reagál a saját kilövésük után, a túlélési esélyük meghaladhatja a 40%-ot. Ha azonban az amerikai Mk 54-es torpedó aktív szonárja egyszer befogja a célt, a tengeralattjáró esélyei azonnal 5% alá zuhannak.
A tengeralattjárók esetében már egészen más a helyzet: egyetlen találat az Mk 54-estől szinte mindig végzetes. A hajótest azonnal átszakad, és a hatalmas víznyomás miatt másodpercenként több tonna víz zúdul a belső térbe. A sós víz pillanatok alatt elárasztja az akkumulátorokat, aminek hatására halálos mérgező klórgáz szabadul fel. Akivel nem végez a gáz vagy a betörő víz, annak sorsát a mélység pecsételi meg: ahogy a roncs süllyedni kezd és eléri a kritikus mélységet, a víznyomás kegyetlenül összeroppantja az acéltestet.
A hipotetikus ütközet mérlege
Repülőgép-hordozó: súlyosan megsérült, harcképessége a töredékére csökkent, de a hajó a felszínen maradt. A legénység nagy része túlélte (a veszteség a robbanás által érintett rekeszekben nagyjából 10–50 főre tehető). A hajó képes visszatérni a legközelebbi baráti támaszpontra. A javítás költsége: sok százmillió dollár (akár több százmilliárd forint). A javítás időtartama: minimum hónapok, de inkább évek.
Tengeralattjáró: mintegy 60%-os valószínűséggel megsemmisült. Ha óriási mázlival túl is élte, biztosan súlyosan megsérült és menekülni kényszerül – vagyis ebben az összecsapásban már semmilyen fenyegetést nem jelent.
Katonai és stratégiai szempontból azonban az összkép ennél jóval árnyaltabb. A repülőgép-hordozó kiesett a játékból, ami miatt az egész flotta küldetése azonnal kudarcba fulladt. Bár a tengeralattjáró nagy eséllyel megsemmisült, a kitűzött feladatát maradéktalanul teljesítette: sikeresen harcképtelenné tett egy nála sokkal, de sokkal értékesebb kulcsfontosságú célpontot.
Orosz tengeralattjáró a legjobb repülőgép-hordozó ellen
Most pedig térjünk rá az orosz tengeralattjárókra.
Az orosz Jaszeny-M (Projekt 885) osztályú egységek képesek lennének komolyan megizzasztani egy olyan csúcsmodern repülőgép-hordozót is, mint a Gerald R. Ford, sőt: komoly esélyük van arra, hogy a sikeres találat után élve el is meneküljenek a helyszínről.
A torpedókilövés robajával természetesen egy Jaszeny-M is felfedné a saját pozícióját, azonban a puszta nyers erejének köszönhetően sokkal nagyobb valószínűséggel élné túl az ellencsapást: 35 csomós (kb. 65 km/h) végsebességgel, egészen 500 méteres mélységbe merülve, a vizet elképesztő mennyiségű akusztikus zavarótöltettel elárasztva kísérelné meg a menekülést.
A The National Interest amerikai szakértőinek becslése szerint a Jaszeny-M sikerének esélye egy kísérettel védett repülőgép-hordozó ellen nyílt tengeren 50–70%, az Északi-sarkvidéken pedig 80–90%.
A torpedók képesek megsemmisíteni az ellenséges tengeralattjárókat és felszíni hajókat. A cirkálórakétákkal szárazföldi célpontokra mérhetnek csapást. A hiperszonikus rakéták lehetővé teszik az ellenség rakétavédelmi rendszereinek kijátszását. Ráadásul a Jaszeny-M nukleáris torpedókat is hordoz, a Borej pedig városok elpusztítására képes, nukleáris robbanófejekkel felszerelt ballisztikus rakétákat – Brent M. Eastwood, új fenyegetésekkel foglalkozó szakértő, az amerikai hadsereg volt gyalogsági tisztje.
Mindez a modern hadviselés egyik legérdekesebb paradoxonát rajzolja ki: a bolygó legdrágább, leglátványosabb, több tízmilliárd dolláros (több ezer milliárd forintos) büszkeségét egy pillanat alatt harcképtelenné teheti egy olyan csendes mélytengeri árnyék, amelyet a találat pillanatáig szó szerint senki sem látott és nem is hallott.
A tengeren sokszor nem az győz, aki hatalmasabb és hangosabb, hanem az, aki mélyebbre merül, képes csendben maradni és kivárni a tökéletes pillanatot.
Míg a laikusok a félelmetes fegyverarzenált felvonultató úszó városokat, a repülőgép-hordozókat csodálják, az igazi, nyers erő továbbra is a vaksötét óceán mélyén lapul. Egy olyan sötét és hideg világban, ahol a döntések szemtanúk nélkül születnek, egy-egy gigászi összecsapás kimenetele pedig sokszor kizárólag a vezérlőpult mögött ülő egyetlen ember hidegvérén múlik.
Merthogy a haditengerészet történelmét sohasem a felszínen, a sajtó vakuitól kísérve írják, hanem ott lent, a néma acélcsendben, fél kilométeres mélységben.
