A középkor egy meglehetősen zord időszak volt: ekkoriban kezdtek népszerűvé válni az érdekházasságok, így a legtöbb család – különösen a királyi udvarokban – szerelem nélkül jött létre.
Az ilyen frigyek megkötésekor a menyasszony és a vőlegény érzései helyett kizárólag a politikai vagy területi érdekeket vették figyelembe. Maga a nászéjszaka sem egy intim dolog, hanem sokkal inkább állami ügy volt – olyan szertartásokkal és ceremóniákkal járt, amelyeket ma már tiszta őrültségnek neveznénk.
Cikkünkben most lerántjuk a leplet a középkori királyi esküvők és az első nászéjszakák legfurcsább sajátosságairól.
Felkészülés
A nagy eseményre a hercegnőket általában udvarhölgyek készítették fel, de nem sokkal az esküvő előtt az édesanya vagy egy idősebb lánytestvér avatta be a leendő királynőt a házastársi élet szaftosabb részleteibe. Mária Terézia császárnő például személyesen látta el útmutatásokkal a lányait arról, hogy a hitvesi ágyban mit és hogyan kell csinálni.
A középkorban a menyasszonyt sokszor már egészen kisgyermekként elvitték a vőlegény családjához, ilyenkor pedig a befogadó fél feladata volt, hogy kellőképpen felvilágosítsa őt a nászéjszaka menetéről.
Az esküvő tökéletes időpontját sokszor asztrológusok és jövendőmondók segítségével próbálták meg kiszámítani, különösen akkor, ha sürgősen trónörökösre volt szükség. Zsigmond osztrák főherceg is az udvari csillagjósára hagyatkozott ebben a kényes kérdésben, aminek meg is lett az eredménye: törvényes gyermek nélkül maradt, mivel a szerencsétlen jós képtelen volt pontosan meghatározni a fogamzásra legalkalmasabb napot.
Étel és higiénia
Gyakran megesett, hogy az esküvőre különleges vágykeltő ételeket készítettek, amelyek a gyermekáldás mielőbbi eljövetelét hivatottak elősegíteni. Amikor például Yorki Erzsébet feleségül ment VII. Henrik angol királyhoz, a szakácsok egy komplett menüsort dolgoztak ki erre a célra. Hogy valóban a kulináris finomságok váltak-e be, azt nem tudni, de a párnak hamarosan tényleg megszülettek az első örökösei.
Az íratlan szabályok szerint a menyasszony nem ehetett és ihatott sokat a menyegzői asztalnál. A férfiakra viszont ez a megkötés nem vonatkozott, ami sokszor teljesen kiszámíthatatlan következményekkel járt.
IV. György brit király (akkor még walesi herceg) például olyan hevesen ünnepelte az esküvőjét, hogy az első nászéjszakát a kandalló melletti szőnyegen elterülve aludta át. Persze a leendő feleségével való megismerkedése sem volt mindennapi: a találkozásukkor az első dolga az volt, hogy azonnal kért magának egy pohár brandyt.
A higiéniával kapcsolatos elképzelések országonként merőben eltérőek voltak, ami a házasságkötések során olykor rendkívül kínos helyzeteket szült. Medici Mária például, aki IV. Henrik francia király felesége lett, mélységesen csalódott volt, amiért a király az esküvő előtt még csak meg sem méltóztatott mosakodni. Mária hazájában, Firenzében ugyanis az előkelő hölgyeket gondosan felkészítették az első nászéjszakára: nemcsak alaposan megfürödtek, de különféle illóolajokkal is bedörzsölték a bőrüket.
A fektetési ceremónia
A középkorban az egyház csak az elhált, azaz a ténylegesen megtörtént nászéjszaka után ismerte el érvényesnek a házasságot. Ezt néha egy úgynevezett szimbolikus fektetési ceremónia váltotta fel, amely a neve ellenére meglehetősen szemérmesen zajlott. Az udvaroncok összegyűltek a hitvesi ágy mellett, a vőlegény és a menyasszony pedig felöltözve feküdt le egymás mellé a takaróra. Pár perc múlva fel is keltek, és ettől a pillanattól kezdve törvényes házastársaknak számítottak, hiszen a tanúk együtt látták őket egy ágyban.
A teljes értékű „beteljesülés” azonban szintén nem zajlott tanúk nélkül. Mivel a házasságot azonnal érvényteleníteni lehetett, ha a férj és a feleség fizikailag nem közeledett egymáshoz, a fiatalokat sokatlátott, tapasztalt rokonok kísérték be a hálószobába. Őket csupán egy vékony függöny választotta el az ifjú pártól, és ha a helyzet megkívánta, diszkréten be is segíthettek nekik – például kínálhattak egy kis bort, hogy oldják a feszültséget és bátrabbak legyenek.
Angliában és Skóciában annak igazolására, hogy a királyi házasság valóban megköttetett és elhálták, magát az érseket, a király anyját és más magas rangú személyeket is meghívhatták a hitvesi ágyhoz. Összességében akár 20 ember is ott tolonghatott az első nászéjszaka alkalmával.
A menyegzői lakoma után a fiatalokat ünnepélyes keretek között szabadították meg a nehéz, gazdag öltözéküktől: először az udvarhölgyek vetkőztették le és fektették ágyba a menyasszonyt, majd ezt követően jelent meg a szobában a hálóinges vőlegény, akit általában a kissé már spicces barátai kísértek be.
Egészen a 17. századig teljesen bevett szokás volt, hogy a nászéjszaka után közszemlére tették a vérfoltos lepedőt, amely a menyasszony ártatlanságának és szüzességének megkérdőjelezhetetlen bizonyítékaként szolgált.
Később a fiatalokat gyakran szándékosan egy hideg és nyirkos szobában hagyták magukra, hogy a fázós pár a meleg reményében szívesebben bújjon egymás karjaiba. Egyes furcsa szokások szerint még az ablakok alatt kikötött lovak nyerítésének is az volt a célja, hogy intim tettekre ösztönözze őket. A legbensőségesebb dolgok ekkoriban már tanúk nélkül történtek, de a hitvesi kötelesség teljesítése után sokáig továbbra is behívtak egy megbízható „udvarhölgyet” a már említett lepedő megvizsgálására, amely a királyné tisztaságát hivatott bizonyítani.
