Mi a „Briffault-törvény” a nőkkel való kapcsolatokban? És miért töri össze ez pszichológiailag a férfiak 90%-át?

A férfiak sokszor nehezen tudják feldolgozni ennek a törvénynek a következményeit.

Az állatvilágban gyakran a nőstény – és nem a hím – diktálja a „családalapítás” feltételeit. Ha a nőstény nem lát semmilyen előnyt a hímmel való kapcsolatban, akkor egyszerűen nem jön létre köztük „párkapcsolat”.

Bizonyára nem újdonság számodra, hogy ugyanez az elv a modern emberi kapcsolatokban is sokszor érvényesül. Ezt a dinamikát Robert Briffault – angol sebész, antropológus és író – is megfigyelte és megfogalmazta.

Mint tudjuk, a párválasztás során a nők rendelkeznek a kizárólagos vétójoggal. Ők hagyják jóvá vagy utasítják el a férfiak udvarlását, ezáltal ők a végső döntőbírók. Robert Briffault ezt a nyilvánvaló igazságot azzal egészítette ki, hogy még a legegyszerűbb romantikus kapcsolatok is a nők által elvégzett alapos költség-haszon elemzésen alapulnak.

De miért van ennyire letaglózó pszichológiai hatása a férfiakra a „Briffault-törvénynek”?

Fontos tisztáznunk:

Nem állítjuk, hogy a „Briffault-törvényt” kőbe vésett, abszolút igazságként kellene kezelni, de kár lenne elutasítani is azzal, hogy puszta kitaláció. Ez a koncepció egy roppant érdekes nézőpontot kínál, ami elgondolkodtat, és remek vitaindító lehet.

A vadonban szabad szemmel is jól látható a törvény működése. A hím madarak színes tollakat bontanak, násztáncot járnak, vagy lenyűgöző fészkeket építenek, hogy bizonyítsák rátermettségüket. Számos állatfajnál a hímek vérre menő harcot vívnak a nőstények figyelméért, erőt és dominanciát demonstrálva. A nőstény pedig értékeli ezeket az erőfeszítéseket, majd eldönti, hogy érdemes-e összeállnia az adott hímmel.

Robert Briffault szerint ahhoz, hogy a nőstény hosszú távon fenntartsa a kapcsolatot a hímmel, folyamatos és stabil hasznot kell látnia benne. Ha az elvárásai már nem teljesülnek (például a hím megöregszik, elveszíti erejét, lebetegszik vagy megsérül), akkor egyszerűen elhagyja, és új partnert keres magának.

Briffault szerint ugyanez az elv az emberi kapcsolatokra is kíméletlenül érvényes.

1. A múltbéli érdemek nem garantálják a közös jövőt.

• Hiába kapott meg mindent egy nő éveken át a férfitől, ez önmagában még nem garantálja a kapcsolatuk folytatását. Lehet, hogy egy férfi a megismerkedésükkor maximálisan kielégítette a nő érzelmi és anyagi szükségleteit, de ha idővel – például a munkába temetkezés vagy a szürke hétköznapok miatt – kevésbé lesz figyelmes, és eltávolodnak egymástól, a nő könnyen dönthet a szakítás mellett. A közös múlt ilyenkor nem számít, mert a férfi már nem nyújtja azt a bizonyos „hasznot”, amiért a nő eredetileg őt választotta.

2. Az ígéretek sokszor érvényüket vesztik.

• Ha egy nő bizonyos előnyökért cserébe belemegy a kapcsolatba, az ígéretei hamar érvényüket veszíthetik, amint megkapta, amire vágyott. Klasszikus példa, amikor a nő komolyabb elköteleződést ígér a jövőre nézve, amennyiben a férfi „kiérdemli azt”. Ám amint a férfi teljesíti ezeket a feltételeket, a nőben azonnal új igények ébrednek, a meglévő elvárások teljesítése pedig már nem nyűgözi le, így hamar elveszítheti az érdeklődését a partnere iránt.

A férfiak számára a komoly kapcsolat vagy a házasság ritkán hoz jelentős gazdasági vagy társadalmi hasznot. Sőt, az esetek többségében épp ők azok, akik hajlandóak feláldozni a pénzüket, az idejüket és a személyes szabadságukat a választott nőért.

A férfiak mindent megtesznek, hogy a párjuk kedvében járjanak, méghozzá úgy, hogy nem feltétlenül várnak érte azonnali viszonzást. Ez az önfeláldozás azonban sokszor természetessé válik, és elismerés nélkül marad. Tökéletes példája ennek a jól ismert – és sokszor keserédes – vicc a kettős mércéről: „ami az enyém, az a miénk, ami az övé, az az övé”.

A férfi abban a hitben élhet, hogy a sokéves anyagi támogatás, a hűség és a gondoskodás garantálja számára a biztos jövőt. A valóság azonban sokszor arculcsapásként éri: amint a nő úgy érzi, hogy már nem profitál a kapcsolatból, egyszerűen csomagol és továbbáll.

Ennyire egyszerű.

Ami pedig még kegyetlenebb: ezt a fajta lépést a társadalom ritkán ítéli el. Sőt, a szűk baráti kör, a barátnők sokszor még bátorítják is a kilépést, hiszen ők is hasonló – az evolúciós pszichológiából fakadó – elvek alapján értékelik a helyzetet.

A férfiak a történelem során sok szempontból az emberiség fejlődésének legnagyobb áldozataiként is jellemezhetők.

Évezredeken át ők végezték a legnehezebb és legveszélyesebb munkákat. Katonaként harcoltak, életüket kockáztatták, és folyamatosan a sikerre hajtottak – mindezt azért, hogy feljebb jussanak a ranglétrán, vonzóvá váljanak a nők szemében, és kiérdemeljék a családalapítás lehetőségét. És még ma is folyamatosan hajtaniuk kell előre, hogy egy életen át »méltó« partnerek maradhassanak.

Egy szerelmes férfi sokszor mindenét képes feláldozni a választott nőért és a közös gyermekeikért. Ez az önzetlenség a mélyen gyökerező védelmező és gondoskodó ösztönből fakad. Ugyanakkor pont ez az ösztön az, ami miatt a férfiak sokszor végtelenül kiszolgáltatottá válnak a párkapcsolatokban.

A nő sok esetben addig élvezi a férfi munkájának gyümölcsét, amíg minden az elképzelései szerint halad. Ha viszont a férfi hirtelen nem tudja teljesíteni az elvárásokat – mert mondjuk elveszíti a munkáját, vállalkozása csődbe megy, vagy komolyan lebetegszik –, a vonzalom gyorsan elpárologhat, a helyét pedig átveheti a rejtett elégedetlenség, vagy akár a megvetés is.

A férfi pedig, aki őszintén hiszi, hogy a kitartása, hűsége és kőkemény munkája életre szóló tiszteletet és szeretetet érdemel, hirtelen szembenéz a legkegyetlenebb valósággal: a múltbéli áldozatok az égvilágon semmit sem garantálnak a házasság jövőjére nézve.

Persze fontos hangsúlyozni, hogy ez a dinamika nem húzható rá minden nőre és minden kapcsolatra – számtalan kivétel erősíti a szabályt. Mégis, a jelenség egy olyan elterjedt tendencia, amit szinte mindannyian láttunk már a környezetünkben, vagy akár a saját bőrünkön tapasztaltunk meg.

Tipikus példa, amikor egy nő elkezd sokkal többet keresni a partnerénél, vagy valamiért úgy érzi, a férfi „elgyengült” mellette. Ilyenkor a dinamika gyakran megfordul. A nő tudat alatt elkezdi azt érezni, hogy a férfi már »nem elég jó«, nem elég határozott, nem elég »férfias« számára. Ez az apró, pusztító gondolatmag pedig önmagában is képes porig rombolni a szerelmet, akármilyen erősnek is tűnt azelőtt.

Ez a pszichológiai háttér ad magyarázatot arra is, hogy a rendkívül sikeres és független nők miért választanak csak elvétve alacsonyabb státuszú partnert: az evolúciós kódjuk egyszerűen nem engedi, hogy vonzódjanak egy náluk kevésbé befolyásos férfihoz. Ezzel szemben egy gazdag és sikeres férfinál egyáltalán nem ritka, hogy társadalmilag vagy anyagilag messze alatta álló hölgyet választ élet társának, hiszen a férfiak preferenciái teljesen máshogy működnek.

Bármennyire is ridegül hangzik, a nők vonzalma nagyon sok esetben a hatalom, a dominancia és a férfi értékteremtő képességének tiszteletén alapszik. Ha ez a fundamentum megrendül, az érzelmek is hamar elillannak. A közgazdaságtanból jól ismert »csökkenő határhaszon elve« kimondja, hogy egy jószág minden egyes újabb egységének elfogyasztása egyre kisebb mértékben növeli a fogyasztó elégedettségét.

A párkapcsolatokban is egy nagyon hasonló folyamat játszódik le: ha egy férfit a nő tudat alatt már nem tekint stabil „értékforrásnak” – legyen szó akár anyagi, akár érzelmi vagy romantikus értékteremtésről –, a férfi jelentősége és tekintélye drasztikusan lecsökken a nő szemében.

Férfiak milliói – sokszor több évtizednyi házasság és hűség után – szembesülnek ezzel a pokoli felismeréssel. Miután minden áldozatot meghoztak a családért, váratlanul azzal találják szembe magukat, hogy a feleségük érzései kihűltek, és a válás mellett döntött. Ez az érzelmi trauma szó szerint pusztító tud lenni egy olyan férfi számára, aki szentül hitte, hogy a feltétel nélküli szeretete és az évtizedes fáradozása elég ahhoz, hogy a családja egyben maradjon.

A statisztikák ráadásul feketén-fehéren alátámasztják ezt az elméletet: ma 100 házasságból közel 70 válással végződik, és az esetek elsöprő többségében (a hivatalos adatok szerint is) a nők adják be a válókeresetet.

Amint egy férfi „értéktelenné” vagy „lecserélhetővé” válik a partnere szemében, a szakítás esélye az egekbe szökik. Röviden és tömören ez lenne a hírhedt „Briffault-törvény” kíméletlen mechanizmusa, ami nap mint nap férfiak ezreit teszi tönkre lelkileg.