Ha alaposan megnézed az orosz T-90-es harckocsikról készült fotókat, a tornyon, a fő löveg két oldalán biztosan kiszúrsz két furcsa, négyzet alakú szerkezetet. Első ránézésre tényleg kiköpött fényszóróknak tűnnek.
Néhány felvételen ráadásul az is jól látszik, ahogy ezek a „fényszórók” bekapcsolva egy meglehetősen baljós, vöröses-narancssárgás fénnyel világítanak. Közelebbről megnézve viszont egyáltalán nem hasonlítanak a hagyományos világítóeszközökre. De akkor mégis mik ezek, és mi a valódi funkciójuk?
A helyzet az, hogy ezek a rejtélyes, dobozszerű képződmények a T-90-eseken (és jó néhány más harckocsitípuson) technikailag tényleg fényszórók. Csakhogy egyáltalán nem arra valók, hogy sötétben megvilágítsák a tank előtt heverő utat.
Ezek a különleges infravörös reflektorok a harckocsi elektrooptikai aktív védelmi rendszerének kulcsfontosságú elemei. Ezt a technológiát leginkább optikai-elektronikai elhárító vagy zavarórendszerként szokták emlegetni a katonai szaknyelvben.
A berendezés elsődleges célja, hogy megvédje a harckocsit az ellenséges páncéltörő irányított rakétáktól – legyen szó akár félautomata, akár teljesen önvezérlő rendszerekről.
Ezt a komplex védelmi rendszert még a nyolcvanas évek végén fejlesztették ki. A T-90-esek mellett előszeretettel szerelik fel vele a T-80-as és T-72-es harckocsikat, valamint különféle lövészpáncélosokat és önjáró lövegeket is.
Az ehhez hasonló aktív védelmi rendszereket persze nemcsak az orosz hadsereg alkalmazza. Az ukrán T-84-es (a T-80-as egy továbbfejlesztett változata) és a szerb M-84-es (a T-72-es modernizációja) harckocsikon is feltűntek már. Természetesen a világ más pontjain sem tétlenkedtek a mérnökök: az amerikai, az európai, sőt, a kínai páncélozott járműveken is megtalálhatók ezeknek a zavarórendszereknek a helyi megfelelői.
Maga a rendszer négy fő komponensből épül fel: egy rakétaérzékelőből, négy lézeres besugárzásjelzőből, két infravörös reflektorból (ezek a tornyon díszelgő, vöröses-narancssárgán izzó „fényszórók”), valamint az ezeket vezérlő és moduláló elektronikai egységekből. A hab a tortán pedig egy 12 csöves, füstgránátok kilövésére alkalmas vetőrendszer, amellyel vészhelyzetben pillanatok alatt el lehet rejteni a harckocsit.
Ez a technikai bravúr a gyakorlatban a következőképpen néz ki: amikor a személyzet aktiválja a védelmet, a „fényszórók” optikai és infravörös tartományban kezdenek el kódolt, zavaró sugárzást kibocsátani, ami akár 2-2,5 kilométeres távolságba is elér.
Ez a sugárzás drasztikusan megzavarja az ellenséges páncéltörő rakéták irányítórendszerét. Leegyszerűsítve: a védelem vakítja és becsapja a közeledő rakéta szenzorait, amely így hamis parancsokat kap, és képtelen célra tartani. Ennek eredményeként a kilőtt lövedék vagy ártalmatlanul elzúg a harckocsi mellett, vagy egyszerűen a földbe csapódik, jóval azelőtt, hogy elérné a célpontját.
