Ennek a városi legendának egészen hosszú múltja van.
Ebben a rövid cikkben lerántjuk a leplet arról, hogy mi történne valójában egy vonattal, ha egy kíváncsi kísérletező varrótűt tenne a sínekre.
Mielőtt belemennénk a részletekbe, nézzük meg, mit tart erről a témáról maga a szóbeszéd. Ha rákeresünk az interneten, szinte minden találat különféle fórumokra vezet, ahol a témaindító felteszi a nagy kérdést: vajon mi történne?
A válaszok között gyakran találkozhatunk azzal az érveléssel, miszerint a tű edzett acélból készült, emiatt hosszában lehetetlen eltörni, a sín viszont törékeny (hogy ezt honnan veszik, rejtély). Ebből arra következtetnek, hogy a tű ékként viselkedve egyszerűen kettéhasítja a sínt.
Az egyetlen igazságtartalom ebben az elméletben pusztán annyi, hogy a tű valóban edzett. Maga a legenda egyébként már évtizedek óta kering, és a mai napig sokan hisznek benne. Pedig ez nem több egy egyszerű mítosznál, amely még az információhiányos időkben született.
Kezdjük talán azzal, hogy a vasútvonalakon használt sínek túlnyomó többsége szénacélból készül. A szénacél rendkívül masszív: a külső, felületi rétege kifejezetten kemény, míg a belső része lágyabb és rugalmasabb.
A varrótűvel kapcsolatos tévhit valószínűleg azon alapszik, hogy minél keményebb egy fém, annál törékenyebb is egyben. A sín belső része azonban, ahogy az imént is említettük, meglehetősen rugalmas és képlékeny. A sínek eltörése persze nem lehetetlen, a gyári tesztelések és ellenőrzések során ezt gyakran meg is teszik – csakhogy ehhez korántsem varrótűket használnak.
Egy sínekre helyezett varrótű tehát semmiféle katasztrófát nem tud okozni. A vonat gigantikus kerekei egyszerűen átgördülnek rajta anélkül, hogy bármilyen kár keletkezne bennük. Jó esetben legfeljebb egy apró, fémes csattanást hallhatunk, de semmi többet.
Egy másik érvelés szerint, ha a sín puhább, mint a tű, akkor a tű egyszerűen belenyomódik az acélba. Ha pedig nagyjából azonos keménységűek, a varrótű a dinamikus terhelés hatására szilánkokra törik, és a darabjait valahol a zúzottkövek között kellene keresgélnünk.
A valóság ezzel szemben az, hogy a szerelvény minden gond nélkül áthalad a tűn (sőt, hogy egészen pontosak legyünk, a második vagy harmadik kocsi után a tű valószínűleg már le is repül a sínről). A kerék nem nyomja bele a fémbe, a tű legfeljebb egy nagyon apró karcolást hagy maga után. Egy átlagos pénzérme például jóval látványosabb nyomot hagyna a sínpáron.
Kering egy régi anekdota egy részeges alakról, aki pénzt kért a vasutasoktól italra, és azzal fenyegetőzött, hogy ha nem adnak neki, varrótűt tesz a sínekre. A vasutasok állítólag annyira megijedtek, hogy inkább fizettek neki. Ez persze teljes képtelenségnek hangzik, de ez a klasszikus legenda (mármint a varrótűről, nem a részegesről) még napjainkban is makacsul tartja magát.
A YouTube-on egyébként találni olyan videót, ami a gyakorlatban is alátámasztja mindezt. Akit érdekel, hogyan néz ki élesben az, amit a fizika alapján amúgy is tudunk, az alábbi linken megtekintheti:
