Ha előveszed Szerbia térképét, és Belgrádtól mintegy 200 kilométerre délkeletre nézel, egy olyan helyre bukkansz, amelyet a helyiek nemes egyszerűséggel erőközpontnak neveznek.
Ott, a vadregényes Kárpátok délnyugati nyúlványaihoz tartozó Kelet-szerbiai-hegyvidék lankái között különös hegy emelkedik. Első pillantásra közönséges magaslatnak tűnik, amilyenből ezerszám akad a Balkánon. Ám minél tovább figyeled a körvonalait, annál erősebb az érzésed, hogy nem a természet szeszélyével állsz szemben, hanem valakinek a nagyszabású tervével.
A szerb piramis
A hegy neve Rtanj, a köznyelvben pedig gyakran csak szerb piramisként emlegetik. Tengerszint feletti magassága eléri az 1565 métert, csúcsa pedig a Šiljak nevet viseli, ami „tűt” vagy „szilánkot” jelent. Ennek a karsztképződménynek annyira szabályos az alakja, hogy óhatatlanul felmerül a kérdés: vajon képes lehetett a szél és az eső tökéletes piramist formálni belőle?
A Rtanj Közép-Szerbia keleti részén található, mintegy harminc kilométerre a bolgár határtól. Északról Boljevac, délről Sokobanja városa határolja. Keleti lábánál az azonos nevű falu, Rtanj húzódik meg, északabbra pedig Lukovo és Mirovo települése fekszik. A kutatókat azonban leginkább a hegy geometriai jellemzői nyűgözik le.
Képzeld el: ennek a kőpiramisnak az élei 3 kilométer, 1,5 kilométer és 750 méter hosszúak. A 4:2:1 arány már önmagában is szigorú szabályosságra utal. Amikor a kutatók alaposabb mérésekbe kezdtek, kiderült, hogy a szerb hegy dőlésszögei megegyeznek a gízai Kheopsz-piramiséival, oldalainak arányai pedig a távoli mexikói Hold-piramisét követik.
Sőt, a Rtanj geometriájában az aranymetszés is megfigyelhető. E felfedezések után még a legóvatosabb geológusok is kételkedni kezdtek a monumentális képződmény természetes eredetében. Túlságosan szabályosnak találták a hegyet.
Érdekes, hogy a Rtanj két oldala mintha két külön világ lenne. Az északi lejtőkön sziklás bércek, éles hegygerincek és meredek sziklafalak uralják a tájat. Itt úgy érzed magad, mintha óriások építette erődben járnál. A déli lejtők viszont egészen más képet mutatnak: szelíd rétjeiket különleges növények szőnyege borítja. Burjánzik a szeder, ritka szegfűfélék nyílnak, a levegőt pedig a hegyi menta illata tölti be. A legismertebb helyi különlegesség azonban az úgynevezett rtanji tea. A növény tudományos neve hegyi borsikafű, és a szóbeszéd valóságos csodatevő erőt tulajdonít neki. Úgy tartják, hogy a belőle készült ital nemcsak a testet gyógyítja, hanem az életerőt is felpezsdíti, és természetes afrodiziákumként hat. Így a lejtőkön felfelé kapaszkodva nemcsak a látványban gyönyörködhetsz, hanem a növényvilág ősi varázsából is kaphatsz egy kis ízelítőt.
A hegy legendái
Csoda hát, hogy egy ilyen helyet ősidők óta mítoszok öveznek? A történészek meglepő dologról számolnak be: kiderült, hogy az Európát járó, több ezer kilométert menetelő római légiósok szándékosan letértek az útjukról, hogy eljussanak a Rtanj lábához. Nem a táj szépsége vonzotta őket: égető szükségük volt a helyre. Úgy tartották, hogy a csatában szerzett sebek itt sokszor gyorsabban gyógyulnak, mint bárhol máshol. Meglehet, ez összefügg azokkal az elektromágneses anomáliákkal, amelyekről később még szó lesz. Egy azonban tény: a hegy már jóval azelőtt gyógyító erővel bírt, hogy a Balkánon megjelentek volna az első keresztény templomok.
Létezik azonban egy másik, romantikusabb és baljósabb legenda is. Azt mesélik, hogy a régmúltban egy nagy hatalmú varázsló vára magasodott a Rtanj csúcsán. Mérhetetlen kincseit mélyen a hegy gyomrában rejtette el. Egyesek szerint úgy halt meg, hogy titkát senkinek sem árulta el. Mások viszont azt állítják, hogy a vár az urával együtt a föld alá süllyedt, amikor egy napon égi tűz sújtott le a piramisra. Bárhogy történt is, a kincskeresők évszázadok óta a Rtanj rejtett kincseiről álmodoznak.
Ez a kapzsiság tragédiához vezetett, amelynek nyomai mindmáig láthatók a hegytetőn. A második világháború előtt bánya működött a hegyen. Tulajdonosa Julius Minh vállalkozó volt, aki egyébként rengeteget tett a környék felvirágoztatásáért. 1932-ben a Rtanj csúcsán gyönyörű kápolnát emeltek Szent György tiszteletére. Úgy magasodott ott, akár egy égő gyertya, összekötve a földet az éggel. Aztán megjelentek a legendás kincs után kutatók. Úgy vélték, a legegyszerűbben úgy találhatják meg az elrejtett értékeket, ha dinamittal szétrobbantják a sziklatömböket. Nagy erejű robbanószereket vetettek be. A detonációk zaja betöltötte a környéket, a Szent György-kápolna pedig a barbár pusztítás következtében romhalmazzá vált. A turisták ma már csak egykori pompájának szomorú maradványait láthatják – az emberi kapzsiság fájdalmas emlékét.
A lerombolt kápolna azonban korántsem a legkülönösebb dolog, amivel a Rtanjon találkozhatsz. Kérdezd csak meg a hegy lábánál fekvő falvak lakóit: lehalkítják a hangjukat, és gyanakodva körülnéznek. Világító gömbökről mesélnek majd, amelyek rendszeresen átrepülnek a csúcs felett. Ezek a gömbök nem úgy viselkednek, mint a természeti jelenségek vagy a műholdak: lebegnek, egyenletes mozdulatokkal manővereznek, majd eltűnnek a láthatáron. És ez még nem minden. A Rtanj tövében álló házakban időről időre tönkremennek az elektromos készülékek, vagy minden látható ok nélkül leállnak. Mintha láthatatlan burok venné körül őket, amely elszívja az energiájukat. A jelenséget vizsgáló kutatók mágneses és gravitációs eltéréseket mértek a hegy környékén. Egyszerűbben fogalmazva: itt az iránytű nem úgy viselkedik, ahogyan kellene, és a tárgyak súlya is mintha megváltozna.
Egy szerb kutató, aki hosszú éveket szentelt a Rtanj tanulmányozásának, merész elmélettel állt elő. Meggyőződése szerint a hegy nem természetes képződmény, hanem egy ismeretlen, magasan fejlett civilizáció mérnöki remekműve. Úgy véli, a csúcson még ma is nagy teljesítményű elektromágneses sugárforrás működik. Sőt, egyes szakértők azt feltételezik, hogy a Rtanj egykor egy egész bolygót behálózó rendszer része volt. Ennek a rendszernek pedig egészen elképesztő célt tulajdonítanak: a Föld éghajlatának szabályozását. Az elmélet mellett közvetett bizonyítékok is szólnak. Szemtanúk állítják, hogy vihar idején a Rtanj képes minden elektromágneses impulzust blokkolni. Mintha a hegy fogná fel a vihar erejét, magára vonva a csapásokat.
A szerb piramis iránti érdeklődés a 20. század közepén újra fellángolt. Ekkor már korántsem amatőr régészek figyelme irányult rá. A második világháború alatt a baljós Ahnenerbe tagjai is felkeresték a hegyet. A Harmadik Birodalomnak ez a titkos szervezete ősi leletek, mágikus tudás és az istenek technológiái után kutatott. Hogy pontosan mit kerestek ezen a balkáni hegyen, és találtak-e valamit, azt mindmáig homály fedi. A háború után azonban sokáig keringett a környéken egy hátborzongató történet. Azt beszélték, hogy a németek egy zavart pásztorral találkoztak a hegyoldalban. A férfi rémült volt, és láthatóan azt sem tudta, hol van. Azt állította, hogy görög, és fogalma sincs, hogyan került Szerbiába. Csak arra emlékezett, hogy otthon birkákat őrzött, tett néhány lépést a ködben – és hirtelen a Rtanjon találta magát. A helyiek még ma is suttogva mesélik, hogy a hegy olykor átjárókat nyit a térben.
Természetesen szkeptikusok is akadnak. A rossznyelvek szerint a „Föld köldöke” körüli felhajtás – ahogyan egyébként a neves sci-fi-író, Arthur C. Clarke nevezte a hegyet – csupán ügyes marketingfogás a turisták odacsábítására. Elvégre a hegy lábánál szállodák, gyógyfürdők és a vendégek minden igényét kiszolgáló létesítmények épültek. De legyünk őszinték: vajon el lehet képzelni olyan PR-kampányt, amely a római légiósokkal elhitette volna, hogy itt meggyógyulhatnak, az Ahnenerbe németjeit pedig arra ösztönözte volna, hogy expedíciókat indítsanak ide? Aligha.
