A Marshall-szigetekhez tartozó Enewetak-atoll apró Runit-szigetén egy olyan építmény található, amely szinte úgy fest, mint egy sci-fi film díszlete. Egy hatalmas, mintegy 115 méter átmérőjű betonkupola magasodik alig néhány lépésre az óceántól.
A helyiek csak „A sírboltnak” nevezik. A beton alatt valóban olyan anyag található, amelyhez jobb nem közel menni, hacsak nem feltétlenül szükséges: több tízezer köbméternyi föld és törmelék, amely az amerikai nukleáris kísérletek következtében radioaktív anyagokkal szennyeződött.
Több tucat nukleáris töltetet robbantottak a szigeteken
A második világháború után az Egyesült Államok atomprogramja egyik fő kísérleti terepévé tette a Marshall-szigeteket. 1946 és 1958 között a Bikini- és az Enewetak-atollon összesen 67 nukleáris kísérletet hajtottak végre. Csak Enewetakon 43 robbantás történt.
Ezek egyike közvetlenül kapcsolódik a későbbi kupolához.
1958. május 5-én, a Cactus kísérlet során egy mintegy 18 kilotonnás töltetet robbantottak fel Runit szigetén. A robbanás egy körülbelül 106 méter átmérőjű és mintegy 9,5 méter mély krátert hagyott maga után.
Két évtizeddel később az amerikai hadseregnek helyre volt szüksége az atoll megtisztítása során összegyűjtött radioaktív anyagok számára. Egy már meglévő kráter használata kényelmesebbnek bizonyult, mint egy külön tároló létesítése.
A radioaktív földet egyszerűen a kráterbe hordták
Az 1970-es években nagyszabású mentesítés kezdődött Enewetakon. A katonák összegyűjtötték a szennyezett talajt, növényzetet, fémszerkezeteket, betont és a nukleáris kísérleti telep infrastruktúrájának egyéb maradványait.
Mindezt Runitra szállították, és a Cactus kráterbe helyezték. Az anyag egy részét cementtel keverték össze. Felülről a létesítményt egy mintegy 45 centiméter vastagságú betonréteggel zárták le. A munkálatok 1980-ra fejeződtek be.
A kupola alá több mint 3,1 millió köbláb, azaz mintegy 88 ezer köbméternyi szennyezett talaj és törmelék került. Térfogatát tekintve ez körülbelül 35 olimpiai úszómedencének felel meg.
A szerkezetnek azonban van egy szokatlan sajátossága: a kráter alját nem szigetelték betonréteggel. A védőréteget lényegében csak felül alakították ki, míg az alatta lévő anyagok közvetlenül érintkeznek a talajvízzel.
Az óceán vize valóban beszivárog a belsejébe
Pontosan ez a sajátosság szült számos aggodalmat „A sírbolt” állapotával kapcsolatban.
Tudományos kutatások kimutatták, hogy a kráter tartalma hidraulikus kapcsolatban áll a környező vizekkel. A tengervíz képes áthatolni a sziget porózus szerkezetén, a talajvíz pedig vissza tud áramlani a lagúna felé.
További aggodalomra ad okot a tengerszint emelkedése és a hullámok kis szigetre gyakorolt hatása.
Fontos azonban, hogy ezt a történetet ne alakítsuk egy elkerülhetetlen nukleáris katasztrófa forgatókönyvévé. Az Egyesült Államok Energiaügyi Minisztériuma egy 2020-as vizsgálatában arra a következtetésre jutott, hogy a kupolát nem fenyegeti közvetlen összeomlás veszélye, és akkoriban nem tapasztalták a benne tárolt anyagok mérhető káros hatását a környezetre.
Van itt még egy paradoxon: a radioaktív anyagok nem csupán a szerkezeten belül találhatók meg. Magának az atollnak a lagúnájában lévő üledék lényegesen nagyobb mennyiségű radionuklidet tartalmaz, amely a számos kísérlet után maradt ott. Ezért még a betonfedés hipotetikus megsemmisülése sem feltétlenül vezetne az általános sugárzási helyzet drasztikus megváltozásához.
A kupola még nagyon sokáig itt marad
A szennyezett anyagban található egyes izotópok rendkívül hosszú élettartamúak. A plutónium-239 felezési ideje például körülbelül 24 ezer év.
Eközben maga a betonszerkezet is kevesebb mint fél évszázada áll.
Ma a Runit-sziget lakatlan, a kupola és a környező vizek állapotát pedig folyamatosan ellenőrzik. A Marshall-szigetek lakói számára az építmény a hidegháborús nukleáris kísérletek egyik leglátványosabb kézzelfogható emlékeztetőjévé vált.
Különösen szokatlanul fest „A sírbolt” a levegőből nézve: egy apró trópusi sziget, a türkizkék Csendes-óceán és egy szinte tökéletesen kör alakú betonszerkezet közvetlenül a parton. E látszólag egyszerű építmény alatt ma is több tízezer köbméternyi olyan anyag hever, amely a több mint hatvan évvel ezelőtti nukleáris robbantásokból maradt hátra.
