Amikor a hajó süllyedni kezd, a patkányok hagyják el elsőként a fedélzetet. Így tartja a mondás. A rágcsálók hamarabb megérzik a veszélyt, mint az emberek, és úszva menekülnek.
Először is nézzük meg, hogyan sejthetik meg a patkányok a közelgő katasztrófát.
Geometria a jövőbelátás helyett
A patkányoknak elsősorban rendkívüli érzékenységük segít. Szaglásuk és hallásuk érzékelőként működik.
A patkányok ösztönei a túlélésre vannak kihegyezve. Szaglórendszerük 1500 receptorgént tartalmaz – négyszer annyit, mint az emberé. A rágcsálók 100 milliszekundum alatt felismernek egy szagot, vagyis gyorsabban, mint ahogy az ember pislog.
A rágcsálók 76 000 hertzig hallják az ultrahangot, míg az ember csak 20 000 hertzig. A nedvesség szagát és a beszivárgó víz hangját jóval a legénység előtt észlelik.
Ráadásul a hajón elfoglalt helyük és életmódjuk miatt is ők értesülnek legelőször a fenyegetésről.
A hajópatkányok a raktérben, a hajó legalsó részében élnek. Amikor a hajó léket kap, a víz először a rakteret önti el. A rágcsálók már részben a vízben áznak, miközben a kapitány még a térképeket böngészi a felső fedélzeten.
A patkányok nem jósok – egyszerűen ők áznak el legelőször.
A katasztrófák előtti patkányviselkedés tehát prózaian magyarázható: közelebb vannak a problémához. Nem valamiféle misztikus megérzésből jósolják meg a bajt – egyszerűen mindenkinél hamarabb szereznek tudomást róla.
Hová menekülnek pontosan a patkányok a hajóról katasztrófa idején?
Jogos a kérdés: hová menekülnek a patkányok, ha a hajó a nyílt tengeren süllyed el?
Sehová – ha valóban a nyílt tengeren süllyed el.
Csak akkor menekülnek meg, ha a part legalább viszonylag közel van.
Íme egy szemléletes példa: a Mary Rose. Ez az angol hadihajó 1545-ben süllyedt el a La Manche csatorna partjainál.
A régészek a 20. században emelték ki a hajó maradványait, és mindössze három patkánycsontvázat találtak. A hajón több száznak kellett volna lennie. A rágcsálók többsége a part felé menekült, miközben a hajó lassan süllyedt.
Amikor a hajók lassan süllyedtek a partok közelében, a rágcsálók megmenekültek. Akár három napig képesek megállás nélkül úszni, és akár 30 kilométert is megtesznek.
Hajótörés esetén a rágcsálók a legközelebbi part felé úsznak. A közelben lévő más hajók felé. Bármilyen úszó tárgy felé. Vagy a kikötői településekre, ha a hajó a mólónál állt.
Nemcsak hajók
A patkányok ugyanígy képesek előre jelezni a természeti katasztrófákat is – például a földrengéseket.
A rezgésérzékenység egy újabb adaptáció. A mancsaik felfogják a szeizmikus hullámokat. A patkányok rokonai, a vakondpatkányok „szeizmikus echolokációt” használnak, és 250–300 hertzes, alacsony frekvenciájú hullámokat keltenek. A közönséges patkányok alig maradnak el mögöttük ebben.
A rágcsálók érzékelik a veszélyt, de csak azt, ami már elkezdődött. Földrengésnél a P-hullámokat (elsődleges, gyengébb hullámokat) már azelőtt megérzik, hogy az ember észlelné az S-hullámokat (másodlagos, pusztító hullámokat).
Vihar esetén a belső fülükben lévő barometrikus érzékelő észleli a légnyomásesést.
A patkányok vándorlása ökológiai vagy műszaki eredetű kockázatok jelzője is lehet. Nem azért, mintha bármiféle misztikus képességük lenne, hanem mert egyszerűen reagálnak a veszélyre és menekülnek.
Ha egy városban sok patkány halad ugyanabba az irányba, ott valamilyen probléma van: nem megfelelően tárolt szemét, sérült csatornahálózat vagy az épületek szerkezeti hibái. A patkányok egyszerűen oda mennek, ahol élelmet, vizet és menedéket találnak.
