A talladegai versenypálya kanyarjainak külső széle 8 méterrel magasabban fekszik a belsőnél, ami nagyjából egy kétemeletes ház magasságának felel meg. Ezt a meredek, döntött kanyart a sebesség kedvéért építették, az autók ezen az oválon azonban már régóta lassabban hajtanak, mint amire valójában képesek lennének.
A 342,5 km/h-s körrekordot még 1987-ben állították fel, és azóta a közelébe sem ért senki. Nem a motorok lettek gyengébbek az évek során: az autókat ott szándékosan fogják vissza.
Kívülről a NASCAR sokszor puszta szórakozásnak, unalmas körözgetésnek tűnik. A kritikusok gyakran mondják: semmi értelme 3–5 órán át nézni, ahogy az autók folyamatosan csak balra kanyarodnak. Ám a látszólagos egyhangúság mögött komoly tudomány rejtőzik, és a célban néha kevesebb, mint egy gyufásdoboznyi távolság dönt a győzelemről.
Miért éppen balra?
A versenyzők a lovaktól örökölték a menetirányt. Amikor Amerikában megjelentek az első autók, még nem léteztek megfelelő városközi utak, ezért a vásárok melletti lóversenypályákra mentek ki versenyezni. Ott pedig a futamok az óramutató járásával ellentétes irányban, oválpályákon zajlottak.
Az amerikai lóversenyeken mindig balra kanyarodnak (míg a briteknél jobbra), és ez a hagyomány az autósportban is mindmáig megmaradt.
Később a szokásra egy sokkal gyakorlatiasabb magyarázat is született. Mivel a pilóta az autó bal oldalán ül, egy bal kanyarban távolabb van a külső faltól, egy baleset során pedig az ütközés általában a jobb, azaz az utasoldalt éri. Ráadásul a bal oldali ülésből egy balos kanyarban sokkal jobban belátható a pálya és az ellenfelek mozgása is.
Ugyanakkor a „csak balra” kijelentés nem teljesen fedi a valóságot. A legfelsőbb kategória naptárában találhatók jobb kanyarokat is tartalmazó versenypályák: Watkins Glen, Sonoma, a texasi Circuit of the Americas, Chicagóban pedig egyenesen a városi utcákon rendeznek futamot.
A versenynaptárban azonban továbbra is az oválpályák vannak többségben, és nem csupán a megszokás miatt ragaszkodnak hozzájuk. A szervezők azt szeretnék, hogy a néző az egész versenyt egyben láthassa, miközben maradéktalanul megkapja azt a szédületes sebességet, amiért kilátogatott a helyszínre.
Az autó, amely magától balra húz
Mivel a kormányt az egész futam alatt egyetlen irányba fordítják el, az autót eleve ehhez igazítva szerelik össze. A jobb hátsó kereket átmérőben picit nagyobbra készítik a balnál, így a jármű magától is balra törekszik kanyarodni. Ezt a méretkülönbséget a zsargon „staggernek” hívja.
Ezt a legkönnyebben egy egyszerű műanyag pohárral lehet megérteni: fektesd az oldalára, lökd meg, és a szűkebb vége felé fordulva körbe-körbe fog gurulni.
A különbséggel azonban nem szabad túlzásba esni. Ha túl nagy az eltérés, a gépkocsi még az egyenesben is folyamatosan balra próbál húzni, a pilótának így állandóan jobbra kell korrigálnia, ami csökkenti a sebességet.
Ha viszont nem elegendő az eltérés mértéke, az autó kanyarodás közben a külső fal felé sodródik, a jobb első kerék pedig túlmelegszik és gyorsabban elkopik. Hogy mekkora méretkülönbséget állítanak be, a kanyarok sugarától és a kanyardőlés szögétől függ: minél szűkebb és laposabb a pálya, annál nagyobb a különbség.
Az oválok csak látszólag egyformák
Pontosan emiatt minden egyes pályára egyedi beállítás készül. A legrövidebb oválpályák a 847 méter hosszú Martinsville és a 858 méteres Bristol, ám a hasonlóságuk itt véget is ér.
Bristolban a meredek ívek lehetővé teszik a kanyarok lendületes bevételét, míg Martinsville leginkább egy gémkapocsra hasonlít a lapos kanyarjaival, ahol emiatt rengeteget kell fékezni.
Bristolban a dőlésszög a belső szegély 24 fokától a fal menti 30 fokig emelkedik, így a külső, hosszabb íven autózók sokkal magasabb kanyarsebességet képesek tartani.
Martinsville-ben a döntés mindössze 12 fokos. Talladegában viszont eléri a 33 fokot, ami a legmeredekebb kanyardőlés a jelenlegi legfelsőbb sorozat pályái között.
Miért korlátozták a tempót a leggyorsabb pályákon?
Talladegában a tempó egyszer túllépte az észszerűség határait. Négy nappal a rekordot jelentő kör után a pilóta, Bobby Allison jobb hátsó gumija 320 km/h-s sebességnél felrobbant, az autó a levegőbe repült, és mintegy 30 méternyi védőhálót szakított le a lelátók előtt.
Kizárólag a korlát acélsodronyai tartották meg a járművet, különben a tömött lelátón lévő nézők közé csapódott volna.
A következő évben Talladegában és a hozzá hasonló Daytonában bevezették a szűkítőlemezeket, amelyek visszafogják a levegő és az üzemanyag motorba jutását.
Mivel a teljesítmény mindenkinél plafonba ütközik, a szomszédoktól szinte képtelenség elszakadni. A járművek sűrű bolyban, olykor négyesével egymás mellett haladnak, a legapróbb hiba pedig egyszerre sokakat magával ránt. A rajongók az ilyen tömeges baleseteket egyszerűen csak „a Nagynak” (The Big One) hívják, és ezen a pályán szinte minden versenyen számítanak rá.
Miért mennek lökhárítótól lökhárítóig?
A sűrű boly nemcsak veszélyforrás, hanem egyben a legfőbb taktikai eszköz is. A légárnyékban haladás lényege, hogy két autó olyan közel halad egymáshoz, hogy a légáramlat úgy veszi körül őket, mintha egyetlen járművet alkotnának.
Az első autó mögött így nem keletkeznek turbulens örvények, a levegő közvetlenül rásimul a másodikra, a páros együttes légellenállása pedig kisebb, mint két külön haladó autóé. Együttműködve a pilóták akár 8 km/h-val is növelhetik a sebességüket.
A hátul haladó autó a lökhárítójával szó szerint meg is tolhatja az előtte lévőt, átadva neki a lendületéből, ám ha rossz ütemben löki meg, az elöl lévő megpördül.
A levegőáramlással ugyanakkor zavarni is lehet az ellenfelet. Ha közvetlenül mellé állsz, a te autód orráról leszakadó levegő a rivális hátsó szárnyára zúdul, amivel tempót veszít, te pedig megléphetsz mellette.
Mit bír ki egy versenyző egyetlen futam alatt?
Három órányi folyamatos balra kanyarodás fizikailag is rendkívül megterhelő. Aric Almirola pilóta elmondása szerint még egy hűvös napon is körülbelül 52 °C uralkodik a fülkében, meleg és párás időben pedig akár a 60 °C-ot is eléri a hőség.
Egyetlen futam alatt a versenyzők 3–3,5 kg testtömeget veszítenek, és órákon át a saját testsúlyuk 2,5–3-szorosát kitevő túlterhelést viselnek el. Légkondicionáló pedig természetesen nincs az autókban.
Padlógázzal a falon – a legendás utolsó kör
Előfordul, hogy a végeredményt a puszta vakmerőség dönti el. Négy évvel ezelőtt Martinsville-ben Ross Chastain kétségbeesetten küzdött azért, hogy bekerüljön a bajnoki címért versengő utolsó négy közé. Az utolsó kör előtt riválisa, Denny Hamlin 2 ponttal vezetett előtte, miközben maga Chastain a tizedik helyen autózott.
Már az egyenesben felkapcsolt ötödik fokozatba, belevágódott a hármas kanyarba, rásimította az autót a külső falra, és padlógázzal száguldott végig a palánkon a két utolsó kanyarban.
A célba érve az ötödik helyen zárt, öt autót előzött meg egy lendülettel, Hamlint pedig egyetlen autóhosszal múlta felül. Az utolsó köre 18,845 másodpercig tartott, míg a futamgyőztes Christopher Bellé 20,512 másodperc volt. Igaz, az autó jobb oldala teljesen összezúzódott.
Ezt a trükköt nem is ő maga találta ki: gyerekkorában a testvérével, Chaddel rengeteget játszottak a konzolos NASCAR 2005 videojátékkal, és ott egy ilyen húzás gond nélkül bevált.
Már a következő szezonban betiltották a falon való végighajtást: ma már idő- vagy körbüntetés jár érte, így az összes ilyen módon megszerzett pozíció elvész. A korlát azon darabját, amelyen ott maradt az autó nyoma, maga Chastain is segített leszerelni egy rakodógéppel, az elemet pedig emlékként megőrizték.
Győzelem egy ezredmásodperccel
Két évvel ezelőtt Kansasban 6 körrel a leintés előtt az egyik autó megpördült, a futamot meghosszabbították, és az újraindításnál Chris Buescher lőtt ki az élre. Kyle Larson kívülről próbálkozott a hármas és négyes kanyarban, Buescher igyekezett rászorítani őt a falra, a kijáraton pedig mindketten fej-fej mellett a célvonal felé rontottak.
A kocsik kétszer is összeértek az ajtóknál, és még 30 centiméterrel a vonal előtt is Buescher volt egy hajszállal előrébb.
Az időmérés először egyenesen Bueschert hozta ki győztesnek, és a csapatrádióban már ujjongtak is az örömtől. Larson főmechanikusa azonban az ellenkezőjében volt biztos, és igaza is lett, miután a versenybírók kielemezték a felvételt az ultralassított visszajátszáson.
Larson mintegy 2,5 centiméterrel, azaz kereken 0,001 másodperccel győzött. Saját diadaláról csak akkor értesült, amikor a célvonal után már majdnem megtett egy teljes kört. A korábbi NASCAR rekord több mint 20 évig élt, és pontosan a duplája, 0,002 másodperc volt.
Egy évvel később, visszatérve Kansasba, Buescher elismerte, hogy az akkori egész héten át újra és újra átpörgette a fejében, hol cselekedhetett volna másképp. Majd hozzátette: ebben a sportágban minden héten ezredmásodpercekre vadásznak, és a versenyzők pontosan erre vállalkoztak.
