A szocializmus alatt a szovjet járműipar rengeteg olyan gépet tervezett és gyártott sorozatban, amelyek szerkezete első ránézésre furcsának tűnt.
Különösen érdekesek voltak azok a gépek, amelyeket útépítéshez és útjavításhoz használtak. Az úthengerekhez és a gréderekhez már hozzászoktak az emberek, így nem volt meglepő látni őket az útfelújításokon. A MoAZ-6014-es modell felbukkanása viszont – amit főleg földszállításra és -mozgatásra terveztek – gyakran felkeltette a járókelők érdeklődését.
MoAZ „Szkréper” (földnyeső)
A szovjet polgárok nem sűrűn láthattak munka közben olyan dömper-szkréper hibridet, amely egyszerre kétféle földmunkát is végzett.
Ez a gép, amelyet talajegyengetésre és földhordásra terveztek, elég érdekes felépítéssel bírt. Használhattad sima szállítójárműként földhordásra, de szkréperként (földnyesőként) is.
A projektet a Minszki Autógyár mérnökei vezették, akiket kifejezetten ezzel a céllal vezényeltek át a mogiljevi üzembe. Olyan földmunkagépre volt szükség, amelyet útépítéseknél lehetett bevetni.
Az első, 546-os jelzésű modell 1969-ben jelent meg.
A vontató kicsit szokatlanul nézett ki, ami csodálkozást és érdeklődést váltott ki. Bár a működése sajátosnak és rendhagyónak tűnt, rendkívül hatékony volt.
A modell különlegessége az alvázszerkezet volt: a kerethez egy kapcsolószerkezettel rögzítették a félpótkocsit, amelyet egy egytengelyes vontató irányított.
A gépet a mindkét egységen elhelyezett hidraulikus munkahengerekkel lehetett irányítani.
Kanyarodáskor a megfelelő hengerpár lépett működésbe, ami nem a vontató kerekeit fordította el, hanem az egész egységet. A vontató kerekei kormányozhatóak voltak, míg a – felépítésében a többi vontatóhoz hasonló – félpótkocsié nem.
A MoAZ szkréper sajátosságai
A vontató univerzális jellegét az adta, hogy a gépnek ezt a részét különféle platók vontatására is használhatták.
Eredetileg a Védelmi Minisztérium rendelte meg őket rakétahordozónak és reptéri járműnek, de a legtöbbet végül szkréperként gyártották, és útépítéseken dolgoztak velük.
Az önjáró szkréper jelentősen leegyszerűsítette a földmunkákat az új utak építésénél. Sokoldalúsága abban rejlett, hogy egyszerre tudott dózerként, rakodógépként és ömlesztett anyagot szállító járműként is funkcionálni.
Használták sóderkeverék terítésére, gátak és víztározók építésénél – ahol fontos volt a gyors munkavégzés –, valamint tereprendezésre és az útburkolat alatti földágy előkészítésére.
A szkréper üzemeltetése akkor volt gazdaságos, ha az anyagmozgatás és a lerakodás legfeljebb 3-5 kilométeres távolságon belül történt.
Menet közben a gép egy speciális késsel nyesett le egy réteget a talajból, amit egyből a félpótkocsi puttonyába továbbított, majd megállás nélkül a lerakodóhelyre szállított.
A JaMZ-238AM2 dízelmotor ereje bőven elég volt a legnehezebb feladatokhoz is, a négyfokozatú váltóval pedig nagy és kis sebességgel is lehetett dolgozni a géppel.
A szkrépereken dolgozó sofőrök beszámolóik alapján nagyon elégedettek voltak az összeszerelés minőségével és a gép megbízhatóságával. A 225 lóerős teljesítmény és a 14,6 literes motor lökettérfogata lehetővé tette, hogy akár 16 tonna rakományt is gond nélkül elvigyenek, csurig töltve a félpótkocsit.
Mivel a nyesési vastagságot lehetett állítani, a szkrépert évszaktól függetlenül, kiegészítő gépek segítsége nélkül is használhatták. A maximális nyesési mélység 45 cm volt, ami jó időjárási viszonyok mellett lehetővé tette a munka felgyorsítását.
Amikor beálltak a fagyok és a talaj megkeményedett, a szkréperek megtolására buldózereket használtak segítségképpen, miután a pótkocsi oldalára autógumikat szereltek ütközőnek.
Bár a Mogiljevi Autógyár csapata csak a Szovjetunió végnapjaiban kezdte meg az új, módosított MoAZ-6014 sorozatgyártását, a vállalat még sokáig, egészen 2006-ig készítette ezeket a különleges gépeket.
