Fedezzük fel az emberiség legváratlanabb és legmegmagyarázhatatlanabb szerkezeteit – az ókori görögök alkotásaitól kezdve Leonardo da Vincin át egészen napjainkig.
Az emberiség évezredek óta próbálkozik gépek építésével: már az ókori kultúrák is keresték a vallási, katonai vagy mezőgazdasági feladatok automatizálásának módjait. Bár a feltalálókat rendszerint gyakorlati szükségletek vezérelték, az a folyamat, hogy valamit a történelemben először alkossanak meg, elkerülhetetlenül hibákhoz és váratlan nehézségekhez vezetett.
Ennek eredményeként egészen furcsa szerkezetek születtek. A fejlődés előrehaladtával maguk a gépek és megalkotásuk céljai is egyre összetettebbé váltak, a kreatív elmék pedig világszerte időnként kifejezetten extravagáns ötleteket valósítottak meg.
Bár a „különös” fogalma nagyrészt szubjektív, íme egy válogatás a valaha épített legegyedibb, legkevésbé praktikus, túlzottan ambiciózus, vagy éppen legrejtélyesebb és legbizarrabb gépezetekből.
1. Az antiküthérai szerkezet
Az úgynevezett antiküthérai szerkezet (Antikythera mechanism) mindmáig az ókor egyik legnagyobb rejtélyének számít.
A mechanizmust 1901-ben találták meg szivacshalászok Antiküthéra szigete közelében, egy római teherhajó roncsai között. Az i. e. 205 és 87 közé datált eszköz pontos rendeltetése még ma is zavarba ejti a tudósokat, és komoly szerepet kapott a közelmúltbeli Indiana Jones és a sors tárcsája című filmben is.
Funkcióira lehetséges magyarázatként csillagászati számológépként vagy planetárium-modellként (mechanikus naprendszer-modellként) hivatkoznak, amely képes volt követni az égitestek – például a Hold, a Föld és más bolygók – ciklusait.
Gyakran a legősibb analóg számítógépnek is nevezik, amelyet csillagászati előrejelzésekhez, például a jövőbeli nap- és holdfogyatkozások időpontjának meghatározására használtak.
Megtalálásakor az eszköz egy fadoboz maradványaiban volt elhelyezve. A konzerválási munkálatok során a szerkezet 82 különálló töredékét azonosították; a legnagyobb fogaskerék átmérője körülbelül 13 cm volt, és eredetileg 223 foggal rendelkezett.
A mechanizmus elülső oldalán egy rögzített kör alakú skála található, amely az ekliptikát (a Nap látszólagos pályáját) és a 12 állatövi jegyet mutatja, egyenlő 30 fokos szektorokra osztva.
A skálán kívül egy másik forgó gyűrű helyezkedik el, amelyet a szótikus egyiptomi naptár (a Szíriusz felkeltén alapuló naptár) hónapjaival és napjaival jelöltek, 12 darab 30 napos hónappal és néhány pótnappal.
Az egyiptomi naptárgyűrű elforgatása lehetővé tette annak összehangolását a zodiákus pontjaival. A szerkezetet egy kis hajtókar elfordításával hozták működésbe, amely egy koronakeréken keresztül kapcsolódott a legnagyobb fogaskerékhez. Ez tette lehetővé a dátummutató mozgatását az elülső skálán.
Bármi is volt a pontos célja, az antiküthérai szerkezet a legösszetettebb ismert gépezet abból a korszakból, és semmi máshoz nem fogható. Ez a tény számos összeesküvés-elméletet és fantasztikus feltételezést szült, többek között azt is, hogy maga Arkhimédész alkotta meg (ahogyan azt az Indiana Jones-filmben is felvetették).
2. A Cár-tank
A Cár-tank, más néven Lebegyenko-tank vagy Denevér.
Ez a jármű a történelem egyik leghatalmasabb és leginkább kudarcos katonai gépezete. Nyikolaj Lebegyenko, Nyikolaj Zsukovszkij, Borisz Sztecskin és Alekszandr Mikulin mérnökök és tudósok tervezték meg ezt a méreteit tekintve vélhetően valaha épített legnagyobb páncélozott járművet.
A projekt 1914-ben indult, de már 1915-ben leállították a kiábrándító kezdeti tesztek után.
A jármű túlságosan gyenge motorral rendelkezett, a tüzérség számára pedig túlságosan nagy célpontot nyújtott. A harckocsi mégis megragadta a képzeletet, tekintve, hogy két elülső küllős kereke csaknem 9 méter átmérőjű volt, és két, egyenként 240 lóerős Maybach motor hajtotta – ezek akkoriban a legerősebbek közé tartoztak.
Lebegyenko elképzelése szerint az óriási kerekeknek az árkok és lövészárkok leküzdését kellett volna segíteniük. A hátul található kisebb, harmadik kerék 1,5 méter magas volt, a gép becsült végsebessége pedig elérte a 17 km/h-t.
A harckocsit egy 8 méter magas ágyútoronnyal is felszerelték, a törzse pedig 12 méter széles volt, és további két ágyút hordozott. Emellett felmerült a gép aljára szerelhető kiegészítő fegyverzet lehetősége is.
Beszámolók szerint a tankot II. Miklós cárnak is bemutatták egy gramofonmotorral hajtott famakett formájában. A modell kiválóan gurult a szőnyegen, még a könyveken is átkelt.
Amikor azonban a lenyűgözött uralkodó elrendelte a fejlesztés folytatását, gyorsan felmerültek a problémák. Bár az óriási kerekeket a nagyobb akadályok leküzdésére tervezték, a hátsó kis kerék a rossz súlyeloszlás miatt szinte azonnal elakadt a puha talajban.
Ez már a tesztek legelején megmutatkozott, és bár a kísérletek még 1915-ben is folytatódtak, a projektet végül teljesen leállították.
3. Tesla „földrengésgépe”
A zseniális feltaláló, Nikola Tesla számtalan különféle szerkezetet alkotott, ám meglehetősen bizarr elképzelései közül csupán néhány látott napvilágot.
Tesla állítólag eredetileg egy oszcillátort (rezgéskeltőt) készített villamos energia termelésére, később azonban már azt állította, hogy a gép egyik változata képes földrengéseket előidézni.
Tesla eredeti oszcillátora gőzt használt: a gőz beáramlott a készülékbe, majd nyílásokon távozott, fel-le mozgatva egy dugattyút. A dugattyú egy forgórészhez kapcsolódott, amely nagy sebességgel rezgett, és így termelt áramot.
Tesla többféle verziót is épített a szerkezetből, mivel a generátorok meghajtására használt, kevéssé hatékony dugattyús gőzgépeket szerette volna felváltani.
Egy 1935-ös partin azonban a feltaláló azt állította, hogy az oszcillátor egyik változata intenzív szerkezeti rezgéseket képes kelteni, és akár még New York központjában is előidézhet egy földrengést.
Egy korabeli újsághír szerint a mechanizmus (amely olyan kicsi volt, hogy elfért egy kabátzsebben) állítólag valóban helyi földrengést keltett a manhattani laboratóriumának környékén, ami miatt a rendőrség és a mentőszolgálatok is kivonultak.
A New York World-Telegram riporterének nyilatkozva Tesla a beszámolók szerint elmesélte: „amikor a rezgésekkel kísérletezett, a gép rezonanciába lépett az épület rezgésével, és »különös reccsenést« idézett elő”.
Mindenféle zűrzavar támadt, nehéz berendezések kezdtek el repkedni a laboratóriumban. Ez arra kényszerítette Teslát, hogy kalapácsot ragadjon, és szétzúzza a gépet.
Valóban megtörtént mindez? Tesla saját szavain kívül kevés bizonyíték létezik rá. Lehetséges, hogy csupán fel akarta kelteni az érdeklődést a munkája iránt, amikor a társasági eseményen kijelentette: ha az eszközt egy gerendához rögzítenék, akár az Empire State Buildinget is le tudná dönteni.
4. Dynasphere
A rendkívül szokatlan egykerekű járművet, a Dynasphere nevű monowheelt 1930-ban szabadalmaztatta egy angol villamosmérnök, John Archibald Purves.
A találmányhoz Leonardo da Vinci egyik vázlata adta az ihletet. A kerék kerületén belül helyezkedett el a fülke, ahol a vezető és az utas ült. A Modern Mechanics magazin 1932. júniusi száma részletesen ismertette a működési elvét.
A kerék mindkét belső oldalán, a teljes kerület mentén sínek futottak. A sínhez kapcsolt motor maga felé húzta azt, mozgásba hozva a kereket. De miért nem borult fel?
A súlypontja kellően alacsonyan volt. Ahogy a magazin magyarázta: „A motor és a vezető súlya elegendő ahhoz, hogy mindig párhuzamosak maradjanak a talajjal – ha a meghajtó szerkezet elég könnyű lenne, a motor látszólag fel tudna mászni a fogazott sínen ahelyett, hogy maga után húzná azt és a rögzített kereket.”
A Dynasphere akár 48 km/h-s sebesség elérésére is képes volt a vezetővel és az utassal a fedélzetén. Érdekesség az is, hogy az utazás vélhetően egyedülálló kilátást nyújtott: haladás közben a vezető szeme előtt lévő rácsos szerkezet látszólag „eltűnt”, mivel túlságosan gyorsan suhant el előtte.
Miután elkészített két Dynasphere-prototípust, Purves kifejlesztett egy buszváltozatot is, amely több ember befogadására volt alkalmas. Sajnos ez a verzió nem bizonyult praktikusnak, mivel rendkívül nehéz volt kormányozni és fékezni.
5. Az ornitopter
Az ornitopter (szárnycsapkodó repülő szerkezet) egy olyan gépkoncepció, amelyet számos változatban próbáltak megépíteni, és az emberek mindmáig kísérleteznek új verziók létrehozásával.
Lehetővé teszi az ember számára, hogy a madarakhoz vagy a rovarokhoz hasonlóan repüljön, és a levegőben maradását szó szerint a szárnyak csapkodása biztosítja. Egyes nagyobb ornitopterek pilótával repülnek és motor hajtja őket, ám a kisebb léptékű változatokat egyetlen ember számára tervezték, akinek magának kell biztosítania a szárnycsapásokat.
Az ornitopter-konstrukciók története legalább ezer évre nyúlik vissza. Feljegyzések szólnak arról, hogy a 9. századi andalúz költő, mérnök, csillagász és feltaláló, Abbász ibn Firnász már kísérletezett az irányított repüléssel.
Leonardo da Vinci szintén hátrahagyott fennmaradt vázlatokat és tervrajzokat ornitopterekről. Da Vinci az elképzeléseit a madarak repülésének tanulmányozására alapozta, és olyan repülő szerkezeteket tervezett, amelyekben az utas fekve foglalt helyet, és kézikarok, lábpedálok, valamint csigák segítségével mozgatta a nagyméretű szárnyakat.
Az évszázadok során más terveket is megkíséreltek megvalósítani, egészen napjainkig, amikor pilóta által vezetett és pilóta nélküli ornitoptereket (drónokat) is gyártanak különféle ipari és környezetvédelmi célokra.
