Meddig tudnál életben maradni a Föld különböző történelmi korszakaiban?

A Föld történetének legnagyobb részében a ragadozókkal való találkozást meg sem érnéd: előbb belélegezhető levegőt és táplálékot kellene találnod.

Járjuk végig a teljes útvonalat a fiatal bolygótól a jégkorszakig, és nézzük meg, hol bírná ki egy időutazó néhány óráig, és hol tudna hosszabb időre is berendezkedni.

A prekambrium a történelem hatalmas szakaszát öleli fel, a körülmények pedig ez idő alatt radikálisan változtak. A fiatal Földön a felszín még éppen hűl, a kozmikus testekkel való ütközések pedig folyamatosan átszabják a tájat. A megszokott oxigéndús légkör még sehol sincs.

Később megjelennek az óceánok, az élet és az oxigén, de még messze járunk egy olyan világtól, ahol külön felszerelés nélkül berendezkedhetnénk. A proterozoikumban a légzési nehézségekhez hatalmas eljegesedések társulnak. Olyan körülmények között kellene leszállóhelyet választanod, amelyekhez a szervezetünk egyáltalán nem alkalmazkodott.

A kambriumi szárazföld szinte teljesen kopár, nincsenek erdők és a megszokott szárazföldi állatok. Az oxigén szintje jóval a mai alatt van, így még mérsékelt hőmérséklet mellett is fulladozni kezdenél az élelemkeresés során. Az üres gyomor hamarosan a tenger felé hajtana.

Az árapályzónában megpróbálkozhatsz trilobiták, kemény páncélú tengeri ízeltlábúak gyűjtésével. Ez a zsákmány legalább emlékeztet az ismert rákfélékre, de folyamatosan szedegetned kellene őket. A helyi csúcsragadozó, az Anomalocaris félelmetes látványt nyújt, ám az ember számára a legfőbb veszélyt mégis az oxigénhiány jelenti.

Az ordovíciumban már könnyebb lélegezni, bár az oxigén még mindig kevesebb annál, mint amihez hozzászoktunk. A szárazföldön apró növények jelennek meg, de ezek sem árnyékot, sem tűzifát nem adnak.

A táplálkozás alapját ismét a sekély vizek lakói jelentik. Messzebbre beúszni szintén kétes döntés: a tengerekben hatalmas méretű, egyenes házas, csápokkal és csőrrel felszerelt lábasfejűek élnek. Az időszak végére erős lehűlés köszönt be. Ilyen étrend mellett a túlélés csupán néhány gyötrelmes napban mérhető.

A szilur szárazföldje apránként benépesül: megjelennek a Cooksoniák, az elágazó szárú, apró növények, mellettük pedig ízeltlábúak hódítják meg a terepet. Felcsillan a remény némi tüzelőanyag megszerzésére, bár egy rendes öl száraz fahasábtól még nagyon messze járunk. Az apró soklábúak és pókszabásúak aligha oldják meg az élelmezési gondokat.

A tenger jobban táplál, de ott hatalmas eurypteridák, tengeri skorpiók fordulnak elő, köztük a Pterygotus és az Acutiramus.

Némelyikük elérte a mintegy kétméteres hosszúságot is, és az embernek semmi kedve sem lenne kipróbálni, hogyan reagálnak egy fürdőzőre. A partokon már talaj képződik, és minden karcolás újabb gondot jelent. Egyelőre a kilátások meglehetősen szerények: néhány napnyi élet, állandó táplálékkereséssel.

A devonban az utazás már először emlékeztet a vadonbeli hagyományos túlélésre. Vannak nagy fák, alapanyag a menedékhez és tüzelőhöz, az oxigéntartalom pedig megközelíti a mai szintet. Az édesvizekben halak úszkálnak. Ha sikerül halászati eszközöket készítened és tüzet csiholnod, megteremtheted a feltételeket a több héten át tartó túléléshez.

Az édesvíz persze nem jelent automatikus biztonságot. A hatalmas tengeri skorpió, a Jaekelopterus szintén ezekhez az élőhelyekhez kötődik, és elérhette a mintegy két és fél méteres hosszt is. A tengeri Dunkleosteus elkerülhető, ha nem mész a nyílt tenger közelébe, ám a part menti horgászat is tartogathat kellemetlen meglepetéseket.

A talajon egy több mint két méter hosszú Arthropleura kúszik, a fejed felett pedig mintegy hetven centiméteres szárnyfesztávolságú Meganeura suhan át. Ha egy közönséges százlábútól is kiver a víz, ez a találkozás nem lesz kellemes élmény. Igaz, ezen ízeltlábúak mérete még nem jelenti azt, hogy emberre vadásznának.

A légkör oxigénszintje rendkívül magas, így az erdőtüzek komoly fenyegetést jelentenek. A mocsarakból beszerezhetők halak és kétéltűek, ám a megszokott gyümölcsök és gabonafélék hiányoznak a környékről. A vízben tekintélyes ragadozó halak élnek, mint például a Rhizodus. Egy jól megválasztott táborhellyel a túlélés már hónapokban mérhető, bár az egyhangú étrend és a mocsári élet hamar aláássa az egészségedet.

A perm időszakban a szárazföldek egyetlen hatalmas szuperkontinenssé, a Pangaeává egyesülnek. A kontinens belső területeire alig jut el az óceáni nedvesség, ezért a kietlen, száraz pusztaságok közepén rekedni sokkal rosszabb, mint egy folyóparton táborozni. Körös-körül tűlevelűek, páfrányok és magvaspáfrányok zöldellnek, de a megszokott gyümölcstermő növények hiányoznak.

A halak és a kisebb állatok táplálhatnák az embert, mostantól azonban sokkal jobban kell ügyelned a táborod védelmére. A szárazföldön ugyanis gorgonopszidák kószálnak: termetes, ragadozó emlősszerű őshüllők félelmetes szemfogakkal. Itt néhány hét túlélésre rendezkedhetnél be, és egy nyugodt vízparti terület többet érne bármilyen festői panorámánál.

A kora triász a perm végi tömeges kihalás után veszi kezdetét. A szibériai platóbazalt-vulkanizmus drasztikus éghajlati változásokat idézett elő: a forróság és az ökoszisztémák pusztulása hatalmas térségeket tesz lakhatatlanná. Egyszerre vizet, élelmet és a hőguta ellen menedéket találni rendkívül nehéz feladat lesz.

Annál meglepőbbek azok a fajok, amelyek túlélték ezeket a mostoha körülményeket. A Lystrosaurusok, ezek az agyaras, növényevő emlősszerűek rendkívül elszaporodtak, míg a kistestű cinodonok, mint például a Thrinaxodon, föld alatti kotorékokba húzódtak.

Idővel a perzselő hőség enyhül, az élővilág magához tér, és az esélyek újra növekedésnek indulnak. Az első dinoszauruszok még viszonylag aprók. Sokkal több óvatosságot követelnek a nagy testű ragadozók, mint amilyen a Postosuchus, amely leginkább egy hosszú lábakon járó krokodilra emlékeztet.

Egy jól eltalált táborhelyen itt már elképzelhető néhány hétnyi élet, de fát gyűjteni korántsem lehet majd gondtalanul járni.

Az erdők árnyékot és tüzelőt adnak, az éghajlat kellemes, a halak, a tojások és a kisebb állatok pedig táplálékul szolgálhatnak. Csakhogy az élelemért el kell hagynod a menedéket, a közelben pedig Allosaurusok és Torvosaurusok cserkésznek.

Az ember éppen akkora, hogy felkeltse egy ragadozó érdeklődését, és túl gyengén fegyverzett ahhoz, hogy közelebbi ismeretséget kössön vele. A tűzgyújtás tudománya segít az ételek elkészítésében, de a tábortüzet nem viheted magaddal mindenhová.

Néhány hét túlélése már remek eredménynek számítana. Nagyon sok múlik azon, hogy találsz-e olyan menedéket, ahová a hatalmas testű állatok nem férnek be.

A kréta időszakban elterjednek a virágos növények, és megannyi különféle termés jelenik meg. Az élelemszerzés lényegesen egyszerűbbé válik, bár az ehető dolgok kiválogatása komoly óvatosságot kíván.

Ennek a korszaknak a különböző időszakaiban és térségeiben élt a Tyrannosaurus, a Spinosaurus és a Giganotosaurus is. És ne feledkezzünk meg a Quetzalcoatlusról sem, arról az óriási pteroszauruszról, amely a talajon állva elérte egy felnőtt zsiráf magasságát. Ha sikerül elkerülnöd az ilyen szomszédokat, akár több hónapra is berendezkedhetsz.

A paleogénben, amikor a kisbolygó-becsapódás pusztító hatásai már a múlt homályába vesztek, az emlősök gyorsan elfoglalják a megüresedett ökológiai fülkéket. A termések választéka egyre gazdagabb, így az embernek is jóval egyszerűbb étrendet találnia.

Mintegy 56 millió évvel ezelőtt azonban hirtelen és drasztikus felmelegedés következik be. A hőguta nagyobb veszedelemmé válhat, mint az élelem felkutatása, emiatt az északi szélességek sokkal vonzóbb célpontnak tűnnek.

A világ olyannyira felmelegszik, hogy krokodilok még az Északi-sarkvidéken is felbukkannak. Különböző tájain Entelodonták és hatalmas, röpképtelen ragadozó madarak tanyáznak, a trópusokon pedig az óriáskígyó, a Titanoboa uralkodik. Pár hónapnyi túlélés itt teljesen lehetségesnek látszik, feltéve, hogy megfelelő éghajlatot választasz, és kitérsz a veszélyes fenevadak útjából.

A miocénben hatalmas állatcsordáknak otthont adó füves puszták terjednek el, az éghajlat hűvösebbé és szárazabbá válik. A kontinensek elrendezése már nagyon hasonlít a mai térképre, a helyben készített szerszámok pedig alaposan kibővítik a vadászat és gyűjtögetés lehetőségeit.

A környéken azonban kardfogú macskák és amphicyonidák, úgynevezett medvekutyák vadásznak. A táborhely ügyes megválasztásával és a tűzgyújtás tudományával jó esély van arra, hogy akár az év nagy részét is átvészeld.

A ligetes erdők és a szavannák találkozása kényelmes választási lehetőségeket kínál az embernek.

Az erdős részeken gyümölcsöket és dióféléket gyűjthetsz, mellette pedig ott terülnek el a vadban gazdag nyílt síkságok. Ekkor már élnek az Australopithecusok, így a környezet nagyon közel áll ahhoz a világhoz, amelyben a saját őseink fejlődtek. A teljes útvonalból egyértelműen ez a korszak tűnik a legígéretesebbnek a hosszú távú élethez.

A ragadozók persze innen sem tűntek el: kardfogú macskák és hiénák portyáznak mindenfelé. A vizet tisztítani kell, élelmet rendszeresen kell szerezni, a táborhelyet pedig úgy kell kiválasztani, hogy elkerüld a ragadozók megszokott vadászösvényeit. Mindezek ellenére itt már felépíthető egy viszonylag stabil életforma.

A pleisztocént a köztudatban gyakran mamutokkal teli, végtelen jégmezőként képzelik el. A valóságban a viszonyok a földrajzi helytől és a pontos korszaktól függtek: léteztek bőségesen olyan területek, ahol kényelmesen lehetett élni és táplálékot szerezni. Az ismerős növények és a gazdag fauna sokat javítanak az esélyeken. Az őseink sikeresen megvetették a lábukat ebben a világban, főként a tűznek, a szerszámoknak és az összetartó hordának köszönhetően.

Egy magányos időutazó mögött azonban ez a támogató csapat még hiányzik. Ausztráliában egy hatalmas Megalania varánusszal találhatod szemben magad, a világ más részein pedig a nagytestű ragadozók mellett az ősemberek szomszédságával is számolnod kell. A helyieknek már megvannak a saját vadászterületeik és bevált túlélési fogásaik, ezért a velük való kapcsolatfelvétel az életedről dönthet.

Egy megfelelően kiválasztott vidéken sok hónapnyi túlélés teljesen reális cél. A gleccserek közvetlen közelében, ruházat nélkül viszont ez a kaland sokkal hamarabb véget érne.

Utazásunk legélhetőbb állomásának a pliocén bizonyul. A miocén és a pleisztocén kedvezőbb vidékei szintén remek esélyeket kínálnak, míg a korai Föld zord világa és a triász kezdetének forrósága szinte semennyi időt nem hagyna az alkalmazkodásra.

Az utazó legnagyobb szerencséje legfőképp abban áll, ha mindennap képes levegőt venni, vizet inni és elegendő táplálékot találni...

Te melyik korszakba mernél elutazni akár csak egyetlen napra is?