Mindenki hallott már róla, de kevesen tudják, mit is jelent ez pontosan.
Sokan ismerik a „kinyitotta Pandóra szelencéjét” szólást, ami az ókori görög mitológiából ered, és amit átvitt értelemben a „visszafordíthatatlan következményekkel járó cselekedetekre” használunk.
Az első emberek, akiket – ahogy az ókori görögök hitték – Prométheusz megformált rózsaszín agyagból, kétkezi munkából éltek a földön, áldozati füsttel osztoztak az istenekkel, és amikor elérkezett az idejük, békésen és nyugodtan lehelték ki a lelküket.

„Túl boldog sors ez!” – gondolták az istenek. Így hát gondoskodtak róla, hogy az emberek sora rosszabbra forduljon, ráadásul úgy, hogy ez a saját hibájukból fakadjon. Zeusz ekképp szólt:
„Az embereknek a tűzért bajjal fizetek, de olyannal, hogy maguk is örüljenek a bajnak, és szeressék a saját vesztüket.”
A büntetés váratlan formában érkezett: az istenek megalkották és az emberek közé küldték az első nőt, Pandórát.
A görögök nem foglalkoztak vele, hogy korábban, amikor „emberekről” beszéltek, valójában kizárólag „férfiakat” értettek alatta. Pedig így volt.

Ahogy Prométheusz agyagból formálta a férfiakat, úgy Zeusz megparancsolta a tüzes Héphaisztosznak, hogy formáljon agyagból egy nőt, aki olyan gyönyörű, mint az istennők. Az arany Aphrodité belelehelte a szenvedélyt keltő bájt. Athéné ügyes kezeket adott neki, hogy szöveteket szőjön és ételt készítsen.
A Khariszok nyakláncokkal, karkötőkkel és illatos virágokkal díszítették fel. Aztán odalépett hozzá Hermész, és a szívébe ültette az apró, alantas lelket, a hazug és ravasz természetet, valamint a hízelgő és hűtlen szavakat. Így teremtették meg a nőt: „a végzetes szépséget, amely halálba csábítja a halandókat”. Ennek a nőnek a Pandóra nevet adták, ami azt jelenti: „mindennel megajándékozott”.

Prométheusznak volt egy testvére, Epimétheusz. Míg a „Prométheusz” név jelentése „előre gondolkodó”, addig az „Epimétheusz” annyit tesz: „hátrafelé gondolkodó” vagy „utólag okos”. Az istenek ennek az Epimétheusznak ajánlották fel feleségül Pandórát. A bölcs Prométheusz azt a tanácsot adta testvérének: „Egyetlen ajándékot se fogadj el az istenektől!” De amikor Epimétheusz meglátta Pandóra csodálatos szépségét, minden intelmet elfelejtett. Ez volt a világ első esküvője, melyen istenek és emberek egyaránt részt vettek.
Az istenek egy nehéz fedéllel lezárt ládikát ajándékoztak a menyasszonynak. A benne lévő ajándékok az egész emberiségnek szóltak, és igen szokatlanok voltak: szárnyuk volt, átlátszóak, láthatatlanok és hallhatatlanok voltak. Ezek voltak az örömök és a vigasztalások, de egyben a gondok és a betegségek is, amelyek észrevétlenül és váratlanul érkeznek az emberek életébe.

Az istenek „igazságosak” voltak, és mindent egyenlően osztottak el: amennyi öröm lapult a szelencében, ugyanannyi bánat is. Pontosan tudták előre, mi lesz ebből. Pandórának megparancsolták, hogy egyelőre ne nyissa ki a ládikát. Ő természetesen mégis megtette.
Minden öröm és gond azonnal kirepült a ládikából, és láthatatlanul keringeni kezdett a levegőben. Aztán a könnyű örömök erős szárnyakon a mennyekbe, az istenek lakhelyére szálltak, a nehéz gondok és betegségek pedig a földön maradtak. Azóta sem szűnnek meg az emberek között cikázni, gyötörve testüket és lelküket.
Pandóra megijedt, és sietve lecsapta a fedelet, de már késő volt. Csak egyetlen szárnyas lény nem tudott kirepülni a ládikából: a Remény. Ő mindig az emberekkel marad, és egyedül ő ad erőt nekik ahhoz, hogy ne essenek kétségbe nehéz sorsuk miatt.

De mik is pontosan ezek a gondok? Korábban Prométheusz embereinek csak fizikai kihívásokkal kellett szembenézniük: megölni a vadat, kifogni a halat, felnevelni a bikát. Ezzel még meg tudtak birkózni. Az új gondok azonban lelki eredetűek voltak, és a görögök hármat tartottak belőlük a legnagyobbnak: a kapzsiságot, a hiúságot és a bujaságot.
Aki több jót akar, mint amennyire szüksége van; aki több tiszteletet és dicsőséget követel, mint amennyit érdemel; aki több élvezetet hajszol, mint amennyit el tud viselni – annak nagyon nehéz a saját sorsával megbirkóznia, hiszen valójában önmagát kell legyőznie. És akik nem tudtak önmagukkal megküzdeni, azokból lettek a gőgösök, a ravaszok és az arcátlanok.

