Egy tiltott szerelem, amely végül szörnyű tragédiába torkollott.
Nagy Heródes, a zsidók királyának neve szinte mindenkinek ismerősen cseng. A történetírás úgy emlékszik rá, mint egy „őrültre, aki lemészárolta a saját családját és számos rabbit”, „a zsidó nemzet gonosz zsenijére”, vagy mint valakire, „aki korlátlan ambícióinak kielégítése érdekében bármilyen bűncselekményre hajlandó volt”.
Úgy vonult be a történelembe, mint a kegyetlen uralkodó, aki elrendelte a betlehemi csecsemőgyilkosságot, vagyis minden két éven aluli fiúgyermek kivégzését...
Mivel Heródes ereiben nem csörgedezett királyi vér, mindenképpen be kellett házasodnia a tekintélyes Hasmoneus-dinasztiába, hogy törvényesítse hatalmát.
Az ideális jelöltet II. Hürkanosz király és főpap fiatal unokájában találta meg. A lány apja korábban Heródes apját szolgálta, a családot pedig Antigonosz buktatta meg, mielőtt Marcus Antonius római hadvezér beavatkozott volna a térség hatalmi harcaiba.
Ezt a lányt Mariamnénak hívták...
Mariamné neve ma már inkább az irodalom, semmint a történelem szerelmeseinek lehet ismerős. Nem csoda, hiszen tragikus sorsát olyan világhírű szerzők is megörökítették, mint Boccaccio, Calderón de la Barca vagy Voltaire.
Mariamné Kr. e. 54 körül született. Családja eleinte szembeszállt Rómával, majd a polgárháborúban Pompeius oldalára állt, amiért súlyos árat fizettek. Apját kivégezték, anyjának viszont sikerült megmentenie magát és a lányát egy merész húzással: Mariamnét feleségül ígérte Heródesnek. Igaz, a hivatalos esküvőre még várniuk kellett néhány évet, amíg a menyasszony felnőtt, a lány ugyanis az eljegyzéskor még csak 13 éves volt.
A neves ókori történetíró, Josephus Flavius a következőket írta Mariamnéról: „szépségével és méltóságteljes viselkedésével korának összes nőjét felülmúlta”.
A Hasmoneus-házi hercegnő szó szerint megbabonázta Heródest, aki fülig szerelmesen tette meg második feleségévé. Házasságukból összesen öt gyermek született. A gyönyörű királyné úgy csavarta az ujjai köré a férjét, ahogy csak akarta: kérésére Heródes még a főpapot is leváltotta, hogy helyére Mariamné öccsét, Arisztobuloszt tegye meg. Ez a lépés azonban hatalmas botrányt kavart.
Arisztobulosz ugyanis amellett, hogy mindössze 17 éves volt, túlságosan is népszerűvé vált a zsidó nép körében. A hatalmát féltő, paranoiás Heródes egyre inkább fenyegetve érezte magát, így rövidesen titokban elrendelte a fiú meggyilkolását (egy medencébe fojtották).
Mariamné őrjöngött a dühtől, amikor rájött az igazságra. Úgy döntött, levelet ír Kleopátra egyiptomi királynőnek, és a segítségét kéri. Kleopátra továbbította az ügyet szeretőjének, Marcus Antoniusnak, aki azonnal magához is rendelte Heródest számonkérésre.
A király biztos volt benne, hogy Marcus Antonius ki fogja végeztetni, ezért indulás előtt szigorú parancsot adott sógorának, Józsefnek: ha őt megölik, azonnal ölje meg Mariamnét is. Őrült féltékenységében ugyanis elviselhetetlennek tartotta a gondolatot, hogy halála után másé legyen a felesége.
Józsefet azonban teljesen megbabonázta a királyné szépsége, és esze ágában sem volt végrehajtani a szörnyű parancsot, sőt, el is árulta azt Mariamnénak. Bár Marcus Antonius végül futni hagyta Heródest, a király hazatérésekor már sötét pletykák keringtek az udvarban Mariamné és József állítólagos viszonyáról...
Heródesnek azonban nem volt ideje kivizsgálni az ügyet, mert rövidesen újra útra kellett kelnie. A hatalmat ideiglenesen nővérének, Szalomének adta át, míg egy másik bizalmasának pontosan ugyanazt a kegyetlen parancsot adta ki, mint korábban Józsefnek: ha bármi történik vele, végezzenek a királynéval.
Mariamnét távolléte idejére a szartabi erődbe küldték. A rábízott Szóémosz nevű hadvezér azonban – ahogy az lenni szokott – szintén a gyönyörű királyné varázsa alá került, és kifecsegte neki Heródes halálos titkát.
Amikor a király épségben visszatért, Mariamné, immár tudva, hogy férje kétszer is a halálát kívánta, undorodva megtagadta, hogy megossza vele az ágyát. Heródes gyanakvása azonnal fellángolt, és meg volt róla győződve, hogy a felesége hűtlen volt hozzá, máskülönben nem tudta volna meg a titkos parancsot. Az áskálódó Szalomé rögtön hamisan tanúskodott a királyné ellen, és Heródes ezúttal hitt a nővérének.
A király tehát elrendelte Mariamné kivégzését.
Csakhogy a felesége halála cseppet sem hozott megnyugvást az őrülten féltékeny férfinak. Heródes képtelen volt kiverni a fejéből Mariamnét – olyannyira, hogy később még jeruzsálemi palotájának egyik tornyát is róla nevezte el...
A legenda szerint Heródes megparancsolta, hogy kivégzett felesége holttestét tartósítsák... mézben. Állítólag hét hosszú éven át őrizte őt így egy speciális szarkofágban a saját lakosztályában, ami igencsak bizarr és sötét pletykákat indított útjára.
A király ezután lakomák és féktelen mulatságok végtelen sorozatába menekült, de halott feleségének emléke és az emésztő bűntudat szó szerint az őrületbe kergette. Amikor később visszatért Szamáriába, abba a városba, ahol egykor összeházasodtak, a fájdalomtól súlyos, rejtélyes betegség döntötte le a lábáról, amelyből kis híján nem is épült fel.
A paranoiás és kegyetlen uralkodó élete során szó szerint vérbe fojtotta a saját családját. Később megölette még több feleségét, azok anyját, a nővére férjeit, és még saját véreit sem kímélte: Mariamnétól született két fiát, valamint egy másik házasságából származó elsőszülött fiát is kivégeztette árulás vádjával.
A rengeteg vérontás miatt Macrobius római grammatikus a Saturnalia című művében Augustus császárnak tulajdonította a később szállóigévé vált mondást: „Jobb Heródes disznajának lenni, mint a fiának.” (Utalva arra, hogy Heródes zsidó királyként nem ehetett sertéshúst, így a disznói nagyobb biztonságban voltak, mint a saját gyermekei).
