Talán te is észrevetted már a régi fényképeket vagy műalkotásokat nézegetve, hogy az indiánokra – nem összetévesztendők az indiaiakkal – általában nem jellemző a sűrű bajusz vagy szakáll. Ez a megfigyelés számos mítoszt és feltételezést szült, a legfantasztikusabbaktól a sértőkig. Valójában ennek a jelenségnek az oka nem valamiféle alkalmatlanság, hanem a genetika, az antropológia és a kulturális hagyományok bonyolult összefonódása.
Ahhoz, hogy megértsük ezt a sajátosságot, gondolatban vissza kell tekintenünk több ezer évet, és el kell képzelnünk az első emberek hosszú útját Amerikába.
A modern amerikai őslakos népek ősei Északkelet-Ázsiából érkeztek a Bering-földhídon (Beringia) keresztül. Ezek az emberek genetikailag és fizikailag szorosan kapcsolódtak a szibériai populációkhoz. A mongoloid nagy rasszra, amelyhez tartoznak, számos olyan tipikus vonás jellemző, amelyek a zord éghajlati viszonyok között alakultak ki. Ezen jegyek közé tartozik nemcsak az epikantusz (szemzugi redő) vagy az arc meghatározott formája, hanem a test ritka szőrzete is.
Az evolúció minden bizonnyal úgy ítélte meg, hogy a sűrű szakáll a hideg, szeles sztyeppék és tundrák körülményei között kevésbé praktikus, talán a nedvesedés miatti fagyásveszély okán, ezért az arc zsírszöveteinek fokozott vérellátását részesítette előnyben a melegítés érdekében. Ez nem jelenti azt, hogy nincs szőrük, hanem azt, hogy az arcukon és testükön lévő szőrtüszők átlagosan vékonyabbak, világosabbak és lassabban nőnek.
Tehát nem a hormonok hiányáról van szó, mivel az indián férfiak tesztoszteronszintje teljesen normális. A dolog azokon az antennákon múlik, amelyek felfogják e hormon jeleit.
Ezek az antennák a szőrtüszők sejtjeiben lévő androgénreceptorok. A tudósok megfigyelték, hogy azoknál a népeknél, amelyeknél minimális az arcszőrzet – például Kelet-Ázsia és Amerika őslakos népeinél –, gyakran előfordulnak a receptort kódoló gén bizonyos variációi. Egyszerűen fogalmazva, a tüsző mintha nagyothalló lenne a növekedj hormonális jelzésre. Az arcszőrzet megjelenik, de gyakran nem kemény sörtére, hanem könnyű pihére hasonlít, amely szinte észrevehetetlen is lehet. Ezt a genetikai örökséget hozták magukkal Ázsiából.
De a genetikai eredet csak a történet fele. A másik fele a kultúra, amely nemcsak kiegészíti a természetet, hanem aktívan kölcsönhatásba is lép vele. Képzelj el egy olyan társadalmat, ahol a genetika miatt sima az arc: ez gyorsan a szépség, az érettség és a rendezettség mércéjévé válik. Egy ilyen ideál azt is meghatározza, milyennek kell lennie az embernek. Ezért azok a férfiak, akiknek természetüknél fogva láthatóbb volt a szőrzetük, elkezdték azt eltávolítani. Ezt alaposan és mindenhol megtették. A módszerek különbözőek voltak, néha meglehetősen munkaigényesek.
Például a csipeszes szőrtelenítés. Ez nem a szépségért vállalt fájdalom volt a modern értelemben, hanem szokásos higiéniai eljárás. Kagylóhéjakat használtak, amelyeket csipesznek megfelelő formájúra éleztek, később pedig vékony réz- vagy bronzlemezeket alkalmaztak. Szőrszálról szőrszálra, területről területre.
Egy másik elterjedt módszer a borotválkozás volt. De ez nem a mi értelmünkben vett borotválkozás volt. Leggyakrabban obszidiánból (vulkáni üveg) vagy kovakőből készült, borotvaéles pengével történő kaparásról volt szó. Egy ilyen kaparó, vagy tumi, hihetetlenül éles és hatékony volt. Néha a szőrt leborotválták, néha pedig egyszerűen lekaparták az elhalt bőr felső rétegével együtt, ami egyben kozmetikai eljárás is volt. Különböző állati zsiradékon és fahamun alapuló pasztákat is használtak, amelyek puhították a szőrt, vagy akár bizonyos növények főzeteivel történő szőrtelenítési módszereket is (bár erről kevesebb a bizonyíték).
Amikor a spanyol konkvisztádorok megérkeztek a szakállaikkal, szőrös testükkel és – ami nem elhanyagolható – a sűrű szőrzetükből adódó eltérő szagukkal, az indiánok számára gyakran vadnak, piszkosnak és civilizálatlannak tűntek. Ez mindkét fél számára kulturális sokk volt.
Az európaiak a maguk részéről félreértelmezték a sima arcokat a nőiesség vagy a hiányos férfiasság jeleként, nem értve, hogy emögött a tisztaság, az érettség és egyfajta kifinomultság egész filozófiája áll.
Így tehát az indiánok arcszőrzetének hiánya egyrészt az ősi ázsiai ősöktől örökölt, mérsékelt arcszőrzetnövekedésre való evolúciós-genetikai hajlam, másrészt egy olyan rendkívül erős kulturális mechanizmus, amely ezt a sajátosságot tudatos ideállá változtatta, és kozmetikai eljárások egész arzenáljával tartotta fenn több száz generáción keresztül.
