A Merkúr van a legközelebb a Naphoz a bolygók közül, ezért azt hihetnénk, hogy ott folyamatos a hőség. Nappal ez valóban így is van: a felszín hőmérséklete körülbelül +430 °C-ra emelkedhet.
De amint leszáll az éj, a hőmérséklet körülbelül −180 °C-ra zuhan.
Összehasonlításképpen: még a Földön tapasztalható híresen nagy, ojmjakoni és verhojanszki hideg is érezhetően gyengébb ennél. Így egy különös paradoxon áll elő: a Naphoz legközelebbi bolygón éjszaka hidegebb lehet, mint Szibéria legzordabb vidékein.
A Nap fel tudja melegíti a felszínt a Merkúron, de a levegőt nem.
A Földön a felszín és az űr között egy hatalmas légréteg található. A légkör felmelegszik, a szelek és felhők révén szállítja a hőt, majd éjszaka fokozatosan leadja azt.
A Merkúron gyakorlatilag nincs valódi légkör. Körülötte csupán egy rendkívül ritka, egyes atomokból álló burok, az exoszféra létezik.
Ezért nappal a napsugarak nem a levegőt, hanem közvetlenül a sziklás felszínt melegítik.
Amíg a Nap süt, a talaj felforrósodik. Amikor a Nap a horizont alá bukik, szinte semmi sem tartja vissza a felhalmozott hőt, és a felszín gyorsan sugározza azt vissza az űrbe.
Innen ered a hatalmas különbség: a nullától több száz fokkal magasabb értéktől a közel kétszáz fokos hidegig.
És az éjszaka ott nagyon hosszú.
Van még egy ok.
A Merkúr nagyon lassan forog a tengelye körül. Egy fordulat körülbelül 59 földi napig tart.
De mivel a bolygó a Nap körül is kering, a két napfelkelte közötti teljes ciklus még hosszabb – körülbelül 176 földi nap.
Vagyis az adott helyen a nappal és az éjszaka hónapokig tart.
A Nap sokáig melegíti a felszínt, majd az ugyanilyen hosszú ideig marad napfény nélkül, így bőven van ideje alaposan lehűlni.
Ezért a Merkúr a hőmérsékleti szélsőségek bolygója.
Hogy lehet akkor, hogy a Vénusz mégis forróbb, mint a Merkúr?
Ez egy újabb érdekes pont.
A Vénusz távolabb van a Naptól, mint a Merkúr, mégis ez a Naprendszer legforróbb bolygója. A felszínén állandóan körülbelül +460 °C van.
Az ok ismét a légkörben rejlik.
A Vénuszt egy nagyon sűrű, főként szén-dioxidból álló burok veszi körül. Ez olyan jól tartja a hőt, hogy a hőmérséklet éjszaka sem csökken szinte semmit.
Így kapunk egy szinte tökéletes összehasonlítást.
A Merkúr közelebb van a Naphoz, de szinte nincs légköre – nappal felforrósodik, éjszaka megfagy. A Vénusz távolabb van, de a sűrű légköre úgy működik, mint egy erős hőtakaró.
A Merkúron még valódi jég is létezik.
A legváratlanabb dolog a sarkvidékek közelében található.
A Merkúr tengelye szinte egyáltalán nincs megdőlve. Ezért a napsugarak nagyon alacsony szögben érik a felszínt.
Egyes mély sarki kráterek alján vannak olyan területek, ahová a napfény egyáltalán nem jut el.
Az ilyen helyek évmilliók óta állandó árnyékban vannak. A hőmérséklet ott annyira alacsonyra süllyedhet, hogy a vízjég még a Nap melletti bolygón is megmaradhat.
A MESSENGER űrszonda meggyőző jeleket talált az ilyen jéglerakódásokra.
Vagyis ugyanazon a Merkúron léteznek olyan helyek, ahol a kőzet +400 °C fölé melegszik, és olyan kráterek, amelyekben vízjég található.
Ha a nappal és az éjszaka határán állnánk.
Néha felmerül a szép gondolat: az ember gyakorlatilag sétálhatna a fény és az árnyék határán, és végig kellemes hőmérsékletben (30 °C körül) maradhatna.
A gyakorlatban ez sokkal bonyolultabb.
A Merkúron nincs belélegezhető levegő, szinte semmilyen védelem nincs a napsugárzás és a mikrometeoritok ellen, a felszín pedig nem melegszik és hűl le azonnal. Még a nappal és az éjszaka határán is rendkívül nehezek lennének a körülmények.
De a hőmérséklet-különbség valóban hatalmas.
A Merkúr jól megmutat egy egyszerű dolgot: a Naptól való távolság nem az egyetlen tényező, amely meghatározza egy bolygó hőmérsékletét.
Legalább ennyire fontos, hogy van-e légköre, milyen gyorsan forog, és képes-e megtartani a hőt.
Ezért a Nap legközelebbi szomszédja egyszerre képes forró kemence és a sziklás bolygók egyik leghidegebb helye lenni.
