A világűrben a fegyver első pillantásra teljesen feleslegesnek tűnik. Nincs kire lőni, a lövés hangját pedig a vákuumban úgysem hallaná senki. A szovjet kozmonauták mégis valódi pisztolyt kaptak felszerelésként, ráadásul egy kifejezetten az extrém körülményekre tervezett, különleges modellt.
Fegyver a Föld körüli pályán?
Létezik egy nemzetközi egyezmény, amely már 1967-ben komoly korlátozásokat vezetett be a fegyverek világűrbe történő telepítésére. A szerződés kifejezetten tiltja a nukleáris fegyverek és más tömegpusztító eszközök Föld körüli pályára állítását. A fegyverek teljes űrbeli tilalma azonban sosem jelentette azt, hogy az űrhajósok ne vihetnének magukkal alapvető önvédelmi eszközöket.
Az amerikai asztronauták például már jóval a Nemzetközi Űrállomás létrejötte előtt is vittek magukkal a fedélzetre hagyományos, többfunkciós késeket. Ezeket az eszközöket elsősorban gyakorlati feladatokra használták, és a legénység különféle felszereléscsomagjainak részét képezték.
A szovjet űrhajózásban azonban ennél sokkal érdekesebben alakult a helyzet. Az űrhajósok vészhelyzeti túlélőcsomagjának hosszú éveken át szerves része volt egy valódi lőfegyver. Ez ráadásul nem egy véletlenszerűen kiválasztott katonai fegyver volt a raktárból.
A háromcsövű TP-82
A szovjet mérnökök egy kifejezetten erre a célra szánt eszközt alkottak meg, amely a TP-82 típusjelzést kapta. Ez egy szokatlan, háromcsövű vadászpisztoly volt, amelyet az űrhajó földet érése után fellépő vészhelyzetek kezelésére fejlesztettek ki.
A szerkezetet a lehető legsokoldalúbbra tervezték. Az egyik fegyvercső hagyományos töltényekhez készült, a második sörétes lőszert fogadott, a harmadikat pedig speciális jelzőtöltényekhez alakították ki.
Ám ezzel még nincs vége. A fegyver egy lehajtható válltámaszt kapott, amely egyszerre több kiegészítő feladatot is ellátott. Vészhelyzetben praktikus szerszámként, többek között ásóként és macheteként is lehetett használni. Így egy igazi multifunkciós túlélőeszköz jött létre, amelynek nem a harc volt a célja, hanem az, hogy segítsen az űrhajósnak átvészelni néhány nehéz napot a civilizációtól távol.
Miért volt egyáltalán szükség lőfegyverre?
A TP-82 megalkotásának története a szovjet űrhajózás egyik leghíresebb incidenséhez kötődik. 1965-ben a Voszhod–2 űrhajó a küldetés végeztével nem a mentőegységek által kijelölt körzetben ért földet, hanem a sűrű, kietlen tajgában.
A fedélzeten Pavel Belyayev és Alexei Leonov tartózkodott. Az űrhajósok rendkívül nehéz körülmények közé kerültek, és két teljes napot töltöttek a vadonban, mire megérkezett a mentőcsapat.
Egy átlagos ember számára még néhány óra is komoly megpróbáltatást jelent az érintetlen tajgában. Az űrhajósok pedig egy kimerítő repülés után találták magukat az ismeretlen rengetegben, ahol a fagy és a rendes élelem hiánya mellett a vadállatok is közvetlen veszélyt jelentettek. Ez az élmény vezette rá Alexei Leonovot arra, hogy az űrhajósok túlélőcsomagját alapjaiban kell újragondolni.
Akkoriban a felszerelés része volt egy standard 9 mm-es Makarov-pisztoly. A tajga valós körülményei között azonban ez kevésnek bizonyult. A fő gond a sokoldalúság hiánya volt. Az űrhajósoknak nemcsak önvédelemre volt szükségük, hanem vadászati lehetőségre, megbízható jelzésadásra a mentők felé, valamint olyan eszközre, amellyel ágakat vághatnak és táborhelyet alakíthatnak ki az éjszakára.
Egy hagyományos pisztoly ezekre a feladatokra kevéssé volt alkalmas.
Kifejezetten az űr számára tervezett fegyver
A Tulai Fegyvergyár 1979-ben kezdte meg az új, speciális eszköz fejlesztését. A konstruktőrök elé rendhagyó feladatot állítottak: egy olyan kompakt felszerelést kellett létrehozniuk, amely kényszerleszállás esetén bármilyen terepen biztosítja az ember túlélését.
Több évnyi tesztelés után – amely során a legkülönfélébb éghajlati és időjárási körülmények között vizsgálták – a TP-82-est 1986-ban hivatalosan is rendszeresítették. A rendeltetése nem a harc vagy valamiféle űrbéli ellenfelekkel szembeni védelem volt. Célja sokkal prózaibb maradt: segíteni a legénységet a túlélésben a mentőcsapat megérkezéséig.
A pisztoly alkalmas volt a veszélyes vadállatok elriasztására vagy ártalmatlanítására, apróvad elejtésére élelemszerzéshez, valamint fényjelzések leadására. A lehajtható, macheteként funkcionáló válltámasz pedig igazi túlélőszerszámmá vált: segítségével át lehetett vágni a sűrű bozótost, gallyakat és tűzifát lehetett aprítani, vagy akár ideiglenes menedéket is fel lehetett építeni.
A TP-82 tehát lényegében nem annyira „űrpisztoly” volt, mint inkább a vészhelyzeti túlélőkészlet nélkülözhetetlen eleme.
Meddig repültek az űrhajósok a TP-82-essel?
Ezt a speciális fegyvert hozzávetőleg 1986 és 2006 között használták az űrmissziók során. A TP-82 a Szojuz űrhajók felszerelésének részeként még a Nemzetközi Űrállomásra is eljutott. Repülés előtt az űrhajósok kötelező kiképzésen vettek részt, ahol megtanulták a fegyver pontos kezelését. A közös programokban részt vevő amerikai asztronauták szintén megismerkedtek a TP-82-essel, és gyakorolták a használatát.
A 2000-es évek közepén a különleges pisztoly gyártását leállították. Ennek egyik oka a lőszergyártás körüli problémák voltak. Később a TP-82 helyét ismét az elterjedtebb, hagyományos Makarov-pisztoly vette át.
A túlélőfegyver alapgondolata azonban nem veszett el. Manapság az ilyen megoldásokat továbbra is a vészhelyzeti felszerelés fontos elemének tekintik arra az esetre, ha egy űrhajó távoli vagy veszélyes területen érne földet.
Talán éppen ez a legizgalmasabb a TP-82 történetében: a kozmonauták nem azért kaptak lőfegyvert, mert a világűrben tűzharcra számítottak. Az eszköz kizárólag arra szolgált, hogy ha a Földre való visszatéréskor a kabin messze a leszállási helytől ér földet, a mentőegységek megérkezéséig biztosítsa az életben maradást.
A Voszhod–2 esete után nyilvánvalóvá vált: egy űrhajósnak nemcsak a Földön túli utazásra kell felkészülnie, hanem a Földön való túlélésre is.
